A Telephone Lady Gaga amerikai énekesnő dala a The Fame Monster (2009) című harmadik középlemezéről (EP), amely a The Fame (2008) című debütáló stúdióalbumának újrakiadása. A Beyoncé amerikai énekesnő közreműködésével készült dal az EP második kislemezeként jelent meg 2010. január 26-án. Gaga és Rodney Jerkins írta és készítette el a számot, további dalszerzőként közreműködőtt LaShawn Daniels, Lazonate Franklin és Beyoncé. Gaga eredetileg Britney Spears számára szerezte a dalt, aki fel is vett belőle egy demóváltozatot. A dal legfőbb inspirációja Gaga azon félelme volt, hogy nem fogja tudni jól érezni és elengedni magát, ha a karrierjének szenteli az életét, míg a szövege arról szól, hogy az énekesnő szívesebben táncol a parketten, minthogy válaszolna a barátja telefonhívásaira. Elmondása szerint a folyton csörgő telefon egy metaforája annak a hangnak a fejében, amely folyton keményebb munkára ösztönzi. Zeneileg a dal egy rendkívül gyors tempójú dance-pop szám, amely egy hárfa lágy hangját követően gyors ütemekkel folytatódik egészen a szám végéig. Tele van telefonbúgásszerű hangokkal, és a végén, egy „epilógus” részben egy női hang arról ad tájékoztatást, hogy a hívott vonal nem elérhető.
A Telephone elismerő kritikát kapott, és a The Fame Monster egyik kiemelkedő dalának nevezték, és dicsérték a Gaga és Beyoncé közti összhangot. Több kritikus is felvette a 2010-es év legjobbjai közé. A dalt Grammy-díjra jelölték A legjobb popénekesi együttműködés kategóriában, valamint elnyerte az ASCAP Pop Music Award és a BMI Award díját. Az album megjelenését követően több ország slágerlistájára is felkerült a digitális megvásárlások révén, úgy mint Ausztráliában, Kanadában, Hollandiában, Új-Zélandon, Svédországban és Magyarországon. Az Egyesült Államokban a harmadik helyen végzett, Európában pedig különösen sikeres volt; Belgiumban, Horvátországban, Dániában, Írországban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban vezette a slágerlistákat. A dalból 2010-ben világszerte 7,4 millió digitális példányt adtak el, ezzel az év negyedik legkelendőbb kislemeze lett.
A dalhoz készült, Jonas Åkerlund által rendezett videóklipben a Paparazzi (2009) klipjének története folytatódik és szintén kisfilm jellegű. A történet szerint Gaga börtönbe került barátja meggyilkolásáért, ahonnan Beyoncé kihozza, majd egy étteremben tömeggyilkosságot követnek el. A videó végén Gaga és Beyoncé a rendőrök elől menekülnek autójukkal. A klip Quentin Tarantino amerikai rendező és filmjei, a Kill Bill 1. (2003) és a Ponyvaregény (1996) előtt tiszteleg, a számos termékelhelyezéssel pedig egyfajta „Warholi kommentárt” akart fűzni az amerikai kommersz kultúrához. A klip általában pozitív kritikákat kapott, és a 2010-es MTV Video Music Awards-on három díjra jelölték, köztük Az év videóklipje kategóriában. 2015 januárjában a Billboard az évtized legjobb videójának nevezte. Az NME minden idők 100 legjobb videóklipje közé sorolta.
Gaga a 2010-es BRIT Awards-on adta elő először élőben a dalt, akusztikus verzióban, a Dance in the Dark című dallal együtt, előadását Alexander McQueen divattervező emlékének ajánlva. A Super Bowl LI félidei showműsorában, valamint számos koncertturnéján és egyéb élő fellépésén is elénekelte. A dalt több előadó is feldolgozta, köztük a Glee – Sztárok leszünk! című tévésorozat szereplői.
Háttér
Lady Gaga eredetileg Britney Spears énekesnő hatodik stúdióalbumára, a Circus-ra (2008) írta a Telephone című dalt, de Spears visszautasította azt. Gaga átvette a dalt magának, és azt szerette volna, hogy Spears szerepeljen mellette közreműködő előadóként, de végül Beyoncé lett a végső választás. Gaga vele vette fel a Telephone című dalt a The Fame Monster (2009) című középlemezére (EP) – a The Fame (2008) című debütáló stúdióalbumának újrakiadására. Az EP második kislemezeként jelent meg 2010. január 26-án. A páros korábban már dolgozott közösen Beyoncé Video Phone című dalának remixén (2009).
A dal legfőbb inspirációja Gaga azon félelme volt, hogy nem fogja tudni jól érezni és elengedni magát, ha a karrierjének szenteli az életét. Egy interjúban hozzátette: „A fulladástól való félelem – ez egy olyan dolog, ami nem engedi hogy egyszerűen csak jól érezzem magam, […] mert én imádom a munkámat, de igazán nehéznek találom, hogy néha kimozdulhassak és eltölthessek néhány kellemes órát. […] Nem járok éjszakai bárokba, […] sosem láthattál rólam olyan képeket hogy éppen részegen kiesek egy ilyen helyről. Nem megyek – és ez azért van, mert általában elmegyek, aztán, tudod hogy van ez, másfél whiskey után vissza kell mennem dolgozni.”
2011 májusában Gaga azt mondta, hogy a Telephone-hoz való „érzelmi kötődése” bonyolult volt. Amikor megkérdezték tőle, hogy ez azért volt-e, mert a dal eredetileg Spearsnek íródott, azt válaszolta: „Nos, ez nem egészen így történt, de nem akarok ebbe belemerülni. Elmélyedhetnék benne, ha kikapcsolnád azt (a diktafonra mutat) [...] De végül is a keverés és a produkció elkészítésének folyamata nagyon stresszes volt számomra. Szóval amikor azt mondom, hogy ez a legrosszabb számom, annak semmi köze a dalhoz, csak az érzelmi kötődésemhez.”
Zene és dalszöveg Gaga és Rodney Jerkins írta és készítette a Telephone című dalt, kiegészítő dalszerzői LaShawn Daniels, Lazonate Franklin és Beyoncé voltak. Matty Green közreműködésével a dalt Jerkins és Spike Stent keverte a Chalice Recording Studiosban (Los Angeles, Kalifornia). A felvételhez Paul Foley-t szerződtették. Gene Grimaldi, Larry Ryckman és Ari Blitz végezték a dal masteringjét az Oasis Mastering (Burbank, Kalifornia) és az AfterMaster Recording and Mastering stúdiókban (Los Angeles). Mike "Handz" Donaldson a Darkchild Studiosban (Los Angeles) vette fel Gaga énekét, Hisashi Mizoguchi pedig a Studio Groove-ban (Oszaka, Japán) Beyoncéét. Takayuki Matsushima az utóbbi felvételen asszisztált. A speciális effekteket és a további énekprodukciót Donaldson végezte.
A Telephone egy dance-pop dal; amely egy hárfa lágy hangját követően gyors ütemekkel folytatódik egészen a szám végéig. Beyoncé „gyorstüzelő” módon, dupla ütemekkel kísérve adja elő a versszakát. Rövid közjátékát követően pedig újra a refrén csendül fel egészen a dal végéig. A Telephone egy hosszabb bridge-ből, egy versszak-rapből és egy epilógusból áll, ahol egy női hang bejelenti, hogy a telefonvonal abban a pillanatban nem elérhető. A dal kétnegyedes ütemmel rendelkezik, és 120-as percenkénti leütésszáma van, Gaga hangterjedelme F3-tól C5-ig terjed, és f-mollban íródott. A szám az Fm–A♭–H♭–Fm akkordmenetet követi.
Szövege arról szól, hogy az énekesnő szívesebben táncol a parketten, minthogy válaszolna a barátja kitartó telefonhívásaira. Mikael Wood, a Los Angeles Times munkatársa úgy érezte, hogy a dal aprólékosan tükrözi ezt a frusztráló élményt. Gaga úgy írja le az érzést, hogy „a fejét és a szívét a táncparketten hagyta”. Gaga szerint a dalszövegben szereplő telefon nem csak egy fizikai telefon, hanem egy személy is a fejében, aki azt mondja neki, hogy dolgozzon keményebben. „Ez az én félelmem – hogy a telefon csörög, a fejem csörög, [...] Akár egy telefon, akár csak a gondolatok a fejedben, ez egy másik félelem”.
Lisa Colton, a zenetudomány egy professzora a telefonos dalok történetét és a női szerepvállalással való kapcsolatukat a könnyűzenében vizsgálva a Telephone-t a technológia, a nemek és a hatalom közötti kapcsolat modern értelmezésének tekintette. Azzal érvelt, hogy a telefon számos dalban népszerű téma volt a társadalmi története és funkciója miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak olyan kérdésekhez, mint a nemek közötti egyenlőség. A múltban például a nők többsége csupán alacsony státuszú alkalmazott volt, a telefon pedig viták forrása, mivel egyes férfiak aggódtak amiatt, hogy a nőknek nagyobb függetlenséget és romantikus elköteleződések lehetőségét nyújtja.
J. Jack Halberstam Gaga Feminism: Sex, Gender, and the End of Normal című könyvében azt állította, hogy a Telephone nem csupán egy egyszerű popdal, hanem egy mélyebb kommentár a technológia életünkben betöltött szerepéről, a média manipulációjáról, valamint a nemiség és a szexualitás új formáinak megjelenéséről a digitális korban. A dal a zaklatás sötétebb oldalát vizsgálja, amit a „stop calling, stop calling” („ne hívjál, ne hívjál”) sor példáz. Halberstam azt írta, hogy Gaga és Beyoncé a telefon metaforáját használja a technológia modern kapcsolatokra gyakorolt hatásának kommentálására, azt sugallva, hogy a heteroszexualitás talán elavult fogalommá válik.
A kritikusok értékelései A dalt pozitívan értékelték a kritikusok. Nicki Escuerdo a Phoenix New Times-tól, Michael Hubbard a MusicOMH-tól és Evan Sawdey a PopMatters-től az album egyik csúcspontjának tartotta. Sok újságíró pozitív kritikájának középpontjában a dal felépítése és a produkció állt. Ide tartozik Sawdey is, aki azt írta: „A sokak által várt, Beyoncé közreműködésével készült Telephone, – kétszeres ütemével és gyorstüzelő verzéivel – egyike Gaga eddigi legtöbb adrenalinnal dúsított számainak, és az egészből olyan érzés árad, mintha épp kirobogni készülne [...] a többi dal közül [...] a két díva közti szédületes izgalom miatt, ami könnyedén a The Fame Monster album egyik fénypontjává teszi a dalt.” A Popjustice is hasonlóan vélekedett, írva: „Ez egy kicsit olyan, mintha Gwen [Stefani] What You Waiting For? találkozna Timbaland The Way I Are-jával és még vagy ötven más dologgal [...] a felépítése elég izgalmas, […] és van valami egészen briliáns abban, ahogy Beyoncé része beleilleszkedik a dalba...”. Hubbard dicsérte Beyoncé rappelését, a bridge-et és a befejezést, és „őrjítően nagyszerűnek” nevezte.
Gaga és Beyoncé kémiáját a legtöbben dicsérték; Sawdey és a Billboard munkatársa, Melanie Bertoldi azt írta, hogy a dal minőségét ez a kémia fokozta. Bertoldi úgy találta, hogy elég fülbemászó hangulatot teremt ahhoz, hogy táncra késztesse a hallgatót. A Billboard munkatársa, Jason Lipshutz a dalt Gaga második legjobb együttműködésének nevezte, és „legdinamikusabb duettjének – és vitathatatlanul a 2000-es évek legmeggyőzőbb popsztár-összeállásának” nevezte. Ezzel szemben Sarah Hajibagheri a The Times-tól és Brian Linder az IGN-től úgy vélte, hogy Beyoncé szereplése negatívan hatott a számra; az előbbi úgy vélte, hogy a szerepeltetése negatívan járult hozzá a dal teljes rendezetlenségének érzéséhez. Armond White szerint a szám „a kommunikáció meggondolatlan elutasításának ünneplése; hogy esztelenül és szívtelenül elkényeztessük a popkultúrát – Tarantino stílusban.”
A Yahoo! Music munkatársa, Chris Willman egy korai értékelésében összehasonlította a Telephone-t a duó másik közös dalával, a Video Phone-nal, és ezt írta: „Talán azért, mert Gaga Telephone-jához nem készült videó, de ha ez egy verseny lenne, azt kell mondanom, hogy az ő dallama felülmúlja Beyoncét. Nem csak arról van szó, hogy Jerkins egy ilyen harcias számmal rukkolt elő, hanem arról is, hogy Gagának megvan a hozzá való stílusa.”
A Telephone-t több sajtóorgánum is Gaga legjobb dalai közé sorolta. „Zakatoló elektro-pop slágernek” nevezve a dalt, a Billboard „egy seggberúgós, erőt sugárzó popként ismerte el a dalt Gaga leghosszabb győzelmi szériája alatt”. A Vulture hasonlóképpen elismerte a dal feminista üzenetét, miszerint Gaga „a maga módján teszi a dolgokat, nem törődve a férfi tekintetekkel vagy a zeneipar felügyelőivel”. A weboldal továbbá azt írta, hogy a dal „nem csak popsztárként emelte fel Gagát – új amerikai ikonná tette őt”.
Kereskedelmi teljesítmény