David Luiz vagy teljes nevén David Luiz Moreira Marinho (Diadema, Brazília, 1987. április 22. –) brazil válogatott labdarúgó, a Páfosz játékosa. Bajnokok Ligája, Európa-liga-, és Konföderációs Kupa győztes hátvéd, aki képes védekező középpályást is játszani.

2014 nyarán a világ legdrágább védője volt, amikor a Paris Saint-Germain szerződtette. Híres nagy erejű távoli bombáiról, szabadrúgásairól.

Pályafutása A kezdetek David Luiz első profi klubja Vitóra volt, ahol mindössze 16 éves korában debütált.

Benfica 2007. január 31-én a portugál SL Benfica csapatához került kölcsönbe Ricardo Rocha helyettesítésére. 2007. március 12-én játszotta első bajnoki mérkőzését az UD Leiria ellen.

A szezon végén ötéves szerződést írt alá a portugál csapattal. Első gólját 2007. augusztus 5-én a Torneio de Guadiana nevű tornán lőtte a Sporting ellen egy barátságos mérkőzésen.

2009. január 11-én szerezte meg az első hivatalos gólját a Braga ellen.A brazil védő 2010-ben kulcsfigurája volt annak a Benficának, amely 5 év szünet után nyerte meg újra a portugál bajnoki aranyat. 2010-ben David Luiz lett az ,Év játékosa Portugáliában'.

Chelsea 2011.január 31-én David Luiz 25 millió euróért a Chelsea FC csapatához igazolt, ahol a 4-es számú mezt kapta meg.Bemutkozására 2011. február 6-án került sor, a Chelea hazai pályán 1-0-ra kikapott a Liverpool FC csapatától, Luiz a 73. percben José Bosingwa helyére állt be. Első angol bajnoki gólját a MU ellen szerezte 2011 március 1-én. Tizenkilenc nappal később a Man City elleni rangadón a 79. percben fejesgóllal törte fel a vendégek védelmét. Megkapta a ,Hónap játékosa' díjat márciusi teljesítményének köszönhetően. 2011. szeptember 13-án a Chelsea-Bayer Leverkusen mérkőzésen ő törte meg a gólcsendet: csapata 2-0-ra nyerni tudott. Az idényben FA Kupát nyert a Chelsea csapatával. Szintén a 2011/12-es idényben a csapatával megnyerte a BL-t: a Bayern elleni fináléban a büntetők döntöttek, David Luiz belőtte a sajátját. A 2012-13-as idényben David Luiz és társai elnyerték az Európa-ligát. Az elődöntőben, a Basel otthonában David Luiz a 90. percben belőtte a vendégek 2-1-es győzelmét jelentő gólját. A döntőben Luiz volt klubja ellen, az SL Benfica ellen győztek 2-1-re, Luiz a mérkőzésen középpályásként szerepelt. A következő idényben az új menedzser, José Mourinho kevés lehetőséget adott a brazil védőnek, ezért várható volt klubváltása.

Paris Saint-Germain 2014. május 25-én a világ akkori legdrágább védőjévé vált, amikor a PSG 49,4 millió euróért megvásárolta a Chelsea-től. Részt vett a világbajnokságon is a rendező brazil labdarúgó válogatott tagjaként. A negyeddöntő 68. percében 25 méterről óriási erővel rúgott gólt Kolumbia ellen szabadrúgásból. Csapata ezzel a góllal már 2-0-ra is vezetett és bár Kolumbia James Rodríguez büntetőjével szépített, azért ők jutottak a legjobb 4 közé. Az elődöntőben Thiago Silva nem játszhatott, ezért David Luiz viselte a csapatkapitányi karszalagot Németország ellen. A mérkőzést 7-1-re elveszítették a brazilok.

A visszavágón a PSG már a 31. pecben emberhátrányba került:a játékvezető kiállította Zlatan Ibrahimovićot. Gary Cahill a 81.percben a Chelsea csapatának szerzett vezetést, de David Luiz a 86. percben egyenlített. Jött a hosszabbítás, ahol a PSG 2-2-es döntetlent harcolt ki, ezzel pedig idegenben lőtt több góllal továbbjutott. Első szezonjában bajnoki címet nyert a csapattal, de mellé tehette a Francia Ligakupa és a Francia Kupa aranyérmet is vitrinjébe. Az új szezon kezdetén 2015. augusztus 1-én a PSG megnyerte a Francia Szuperkupát. A következő szezonban ismét tarolt a PSG-vel hazai fronton: megnyerték a Kupát, a bajnokságot, és a Francia Ligakupát is. David Luiz bekerült a 2015-16-os francia Ligue1 álomcsapatába. 2016. augusztus 6-án csapatával megnyerte ismét a Francia Szuperkupát. Utolsó mérkőzését a PSG színeiben augusztus 28-án játszotta a Monaco ellen 3-1-re elvesztett bajnokin.

Visszatérés Londonba 2016. augusztus 31-én visszatért a Chelsea-hez és aláírt 3 évre a csapatnál. A Chelsea FC egybehangzó angol lapértesülések szerint 38 millió eurót fizetett a brazil hátvédért. A Chelsea színeiben ismét hazai mérkőzésen debütált, ismét a Liverpool ellen, és ismét vereséggel. Antonio Conte 3 védős rendszerében kulcsjátékossá vált. Sorozatban 13 bajnoki mérkőzést nyertek ezzel beállították az új klubcsúcsot. Végül nem sikerült megdönteni a rekordot, az Arsenal által felállított zsinórban 14 bajnoki győzelmet, mivel 2017. január 5-én a 14. bajnokin a Tottenham Hotspur a 20 esztendős Dele Alli két fejesgóljával legyőzte 2–0-ra a Chelsea csapatát. 2017. január 31-én a Chelsea 1–1-es döntetlent ért el a Liverpool otthonában, David Luiz a mérkőzésen egy nagyszerű szabadrúgásgólt szerzett: ez volt a brazil védő 2. londoni érájának első gólja.

Arsenal 2019–20 2019. augusztus 8-án, 8 millió fontért eligazolt az ősi rivális londoni klub, az Arsenal csapatához. 2019. október 6-án a Bournemouth elleni 1–0-s győzelmen ő szerezte a mérkőzés első, egyben a meccs győztes gólját. A Crystal Palace elleni hazai 2–2-es döntetlen során megszerezte második gólját is. 2020 januárjában a Chelsea ellen döntetlent játszottak. A 26. percben egy szabálytalan és veszélyes becsúszás miatt kiállították, majd három meccsre eltiltották. Egy Everton elleni bajnokin tért vissza, amely során megszerezte első gólpasszát az Arsenalban.

A koronavírus-világjárvány utáni korlátozások feloldása utáni első találkozón, a Manchester City ellen mindössze a kispadon kapott lehetőséget, azonban Pablo Marí sérülése miatt mindössze 24 perc után beküldték. Ezt követően hibázott, ami miatt a City tizenegyest kapott és a második félidő elején kiállították. Ezzel ő lett a legtöbb piros lapot begyűjtő játékos a szezonban. 2020. augusztus 1-jén kezdett az FA-kupa döntőjében a korábbi klubja, a Chelsea ellen és az Arsenal megnyerte összesen a 14. angol kupáját.

2020–21 2020. november 29-én összeütközött Raúl Jiménezzel az Emirates Stadionban, amelyben Jiménez súlyos koponyasérüléseket szenvedett és egy londoni kórházba szállították, ahol megműtötték koponyatörés miatt míg Luiznak csak a fejét kötözték be egy vágás miatt a homlokán. Az incidens után pályára léphetett, de a félidőben kiállították. Többször is előfordult, hogy a feje átvérzett a kötés alatt. Emiatt a szituáció miatt kezdték el vizsgálni egy, amolyan +1 cserejátékos beállítását, aki a fejsérülést szenvedett társa helyére tudni beállni ideiglenesen, míg ki nem derül a sérülés súlyossága. A rendszert a 2023–24-es idénytől kezdik tesztelni a mérkőzéseken.

2021. február 28-án gólt lőtt a Leicester City elleni idegenbeli 3–1-es találkozón. Március 6-án 50. alkalommal lépett pályára az Arsenal színeiben a Burnley elleni 1–1-es döntetlen során.

Május 18-án Mikel Arteta vezetőedző megerősítette, hogy Luiz szerződése lejártával, 2021 júniusában távozik a klubtól és ingyen igazolható lesz.

Flamengo 2021. szeptember 11-én 15 hónapos szerződést írt alá a Flamengóval, így visszatért Brazíliába, miután közel 15 évet légiósként töltött el Európában. Tagja volt a 2021-es Copa Libertadores döntőjében szerepelt együttesnek november 27-én, és a teljes 120 percet lejátszotta, miközben csapata hosszabbítás után 2–1-re kikapott Palmeirastól. 2022. október 29-én játszott a 2022-es torna döntőjében is az Athletico Paranaense ellen, amely 1–0-s győzelemmel végződött és így ő lett a tizenkettedik játékos a történelemben, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját és a Copa Libertadorest is.

Fortaleza 2025. január 21-én jelentették be, hogy a Fortaleza 2026 végéig szerződtette, de további egy évre szóló opciót is tartalmaz a szerződése.

Páfosz 2025 augusztusában a ciprusi első osztályú Páfosz bejelentette, hogy leszerződtette a hátvédet.

A válogatottban 2005 és 2007 között a Brazília 20 éven aluliak csapatában szerepelt. 24 mérkőzést játszott. Szerepelt a 2007-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon, ahol a legjobb 16 közé jutottak. A felnőtt válogatottban először Mano Menezes adott lehetőséget David Luiznak. 2010 augusztus 10-én 2-0-ra nyertek az Egyesült Államok válogatottja ellen. 2014 június 28-án a Brazília-Chile vb nyolcaddöntőn megszerezte első válogatott gólját, majd a szétlövés során belőtte büntetőjét. 2013-ban Konföderációs Kupát nyert a brazil válogatottal hazai pályán, az egy évvel később Brazíliában megrendezett világbajnokságon pedig 4. helyezést értek el.

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Benfica Portugál bajnok: 2009–10 Portugál labdarúgó-ligakupa: 2008–09, 2009–10, 2010–11 Portugál szuperkupa ezüstérem: 2010

Chelsea Angol bajnok: 2016–17 Angol kupa: 2012, 2018 UEFA-bajnokok ligája: 2012 Európa-liga: 2013, 2019

Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2014–15, 2015–16 Francia kupa: 2014–15, 2015–16 Francia ligakupa: 2014–15, 2015–16 Francia szuperkupa: 2014, 2015, 2016

Arsenal Angol kupa: 2020 Angol szuperkupa: 2020

Flamengo Rio de Janeiro állam bajnok: 2024 Brazil kupa: 2022, 2024 Copa Libertadores: 2022

A válogatottban Brazília Konföderációs kupa: 2013

Egyéni Az év játékosa Portugáliában: 2010 A hónap angol bajnokság játékosa: 2011 március FIFA FIFPro az év csapatának tagja: 2014 Az év csapatának tagja: Francia bajnokság, 2016

Statisztikái Klubcsapatokban 2022. november 12-én frissítve. KlubSzezonLigaNemzeti kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyéb ÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokVitória2006Série A26120——25153220070000——2020Összesen26120——271552Benfica2006–07Primeira Liga10000—40—1402007–0880200040—1402008–09192204021—2732009–102922051130—4932010–1116030206010280összesen82490111291101326Chelsea2010–11Premier League122000000001222011–122026030111004032012–133026041144305772013–1419030309000340Összesen8161501013453014312Paris Saint-Germain2014–15Ligue 12824130102004552015–16251304171104032016–17300000001040Összesen563717117320898Chelsea2016–17Premier League3313020 — 003812017–18101200041101722018–1936320506010503Összesen7957070101201056Arsenal 2019–20Premier League332500050—432 2020–2120110107110302Összesen533601012110734Flamengo 2021 Série A7000—30—100 202219070—10010470Összesen26070—13010570Karrier összesen403215413631131112065438

A válogatottban 2017. június 13-án frissítve.

Nemzeti csapatÉvMérk. Gólok20104020116020127020131602014143201570201610201710Összesen573

Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gól Végeredmény Verseny 1. 2014. június 28. Estádio Mineirão, Belo Horizonte, Brazília 1–0 1–1 2014-es világbajnokság 2. 2014. július 4. Estádio Castelão, Fortaleza, Brazília 2–0 2–1 2014-es világbajnokság 3. 2014. november 18. Ernst-Happel-Stadion, Bécs, Ausztria 1–0 2–1 Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Az EC Vitória labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A CR Flamengo labdarúgói Kategória:A Fortaleza EC labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Konföderációs Kupa-győztes labdarúgók Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Páfosz labdarúgói