Lipták Zoltán (Salgótarján, 1984. december 10. –) magyar visszavonult válogatott labdarúgó, hátvéd.

Pályafutása Lombard Pápa A Veszprém megyei csapatban kezdte profi pályafutását. Első szezonjában az NB1-ben szerepelt a Pápával, de a szezon végén kiestek a bajnokságból. Lipták 2005. július 30-án mutatkozott be a magyar első osztályban, és az első gólját augusztus 27-én szerezte a Honvéd ellen. Később még két gólt szerzett, duplázott a Pécs ellen.

A kiesés után a másodosztályban próbált szerencsét a Pápa. Lipták mindössze tizennégy meccsen játszott, viszont védő létére négy gólt szerzett. Ez mindmáig legtöbb gólját hozó szezonja. A bajnokság után az Újpesthez távozott. 180px|bélyegkép|balra|Lipták az Újpest mezében Újpest 2008 nyarán négy évre írt alá az Újpest csapatához. Lipták korábban Szentes Lázár és Bene Ferenc keze alatt dolgozott Pápán, de a játékostársak közül is többekkel futballozott már korábban együtt, többek között Vaskó Tamással, Sándor Györggyel vagy Kincses Péterrel is. A lila-fehérek több éve szerették volna megszerezni a labdarúgót.

Első mérkőzését új csapatában 2008. július 26-án játszotta a Nyíregyháza ellen. Az őszi szezonban nem szerzett gólt a tizennégy meccsén. A téli átigazolási időszakban, február 2-án, az angol másodosztályban szereplő Southamptonhoz került fél évre kölcsönbe.

A kezdetekben csak a tartalék bajnokságba kapott lehetőséget, de aztán a bajnokságban is bemutatkozhatott. Hétszer lépett pályára Angliában, majd április végén visszatért az Újpesthez a kölcsönből, miután megbüntették csapatát, így az kiesett a másodosztályból, azonban az angol gárdának opciós joga volt a játékos megvásárlására de végül nem éltek vele.

Visszatérése után még öt mérkőzést játszott a bajnokságban és egy gólt lőtt, azt pedig a Zalaegerszegnek. A szezonban tehát összesen tizenkilencszer szerepelt az Újpestben, négy sárga lapot és egy piros lapot gyűjtött, és a második helyen végeztek, de Lipták így is továbbállt a Videotonhoz.

Videoton Lipták a 2009/2010-es szezon előtt, három évre kötelezte el magát a székesfehérvári csapathoz. 2009. július 25-én mutatkozott be a Videoton színeiben, a Kecskemét ellen, és rögtön gólt szerzett. Az őszi szezonban tizennégy mérkőzésen játszott és két gólt szerzett, míg a másodosztályban egy meccs erejéig vetették be, a Honvéd II ellen, ahol duplázott. A második gólját a szezonban a Debrecennek lőtte. 2011 szeptemberében közös megegyezéssel távozott Székesfehérvárról.

Újpest FC 2011 novemberében az Újpest FC-vel kötött 2012. december 31-ig szóló szerződést.

Gyirmót FC 2019. január 7-én a másodosztályú Gyirmót játékosa lett.

Győri lezárás 2020. július 2-án bejelentették, hogy ismét a Győri ETO játékosa lesz. Utolsó profi mérkőzésén gólt lőtt a Dorog elleni másodosztályú bajnokin.

A válogatottban Lipták tizenötször szerepelt az U21-es válogatottban, gólt nem sikerült szereznie. A felnőtt válogatottban 2010. augusztus 11-én debütált.

Sikerei, díjai Újpest FC Magyar bajnoki ezüstérmes: 2009 Videoton FC Magyar bajnoki aranyérmes: 2011 Magyar bajnoki ezüstérmes: 2010

Győri ETO FC Magyar bajnoki aranyérmes: 2013

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:A Lombard Pápa labdarúgói Kategória:A Southend United labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A Gyirmót SE labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Salgótarjániak Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek