Spitz Illés, Vörös (horvátul: Ilješ Špic, szerbül: Иљeш Шпиц, Budapest, 1902. február 2. – Szkopje, 1961. október 1.) magyar válogatott labdarúgó, csatár, edző. Az 1930-as Bajnokok Tornája győztes Újpest tagja volt.

Pályafutása Klubcsapatban 1916 és 1926 között a Nemzeti SC csapatában játszott. Innen szerepelt először a válogatottban, 1925-ben. 1926-ban az Újpesthez igazolt, ahol 1934-ig játszott. Három bajnoki cím, egy közép-európai kupa győzelem és egy Bajnokok Tornája győzelem volt a legnagyobb sikere a csapattal. 1935-ben egy idényt a svájci FC St. Gallen együttesében játszott, majd újabb egy szezont az FC Zürichben, ahol befejezte az aktív labdarúgást.

A válogatottban 1925 és 1931 között hat alkalommal szerepelt a válogatottban és három gólt szerzett.

Edzőként Edzői pályafutása teljesen Jugoszláviához kötődik. 1937 és 1939 között a Hajduk Split edzője volt. A második világháború alatt a Građanski Skopje csapatát irányította. 1946 és 1955 között a belgrádi Partizan vezetőedzőjeként két bajnoki címet és három jugoszláv kupa győzelmet ért el a csapattal. Ezt követően dolgozott a Radnički Beograd és a Vardar Skopje csapatainál. 1961-ben a Vardar egyik mérkőzésén, a kispadon halt meg szívrohamban.

Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság bajnok: 1929–30, 1930–31, 1932–33 2.: 1926–27, 1931–32, 1933–34 3.: 1927–28, 1928–29 Magyar kupa döntős: 1933 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1929 Bajnokok Tornája (1930) győztes

Edzőként Jugoszláv bajnokság bajnok: 1946–47, 1948–49 Jugoszláv kupa győztes: 1947, 1952, 1954

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Spitz Illés adatlapja az national-football-teams.com Spitz Illés pályafutása a nogomet.lzmk.hr oldalon Spitz Illés pályafutása a www.hajduk.hr oldalon magyarfutball.hu

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Nemzeti SC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az FC St. Gallen labdarúgói Kategória:Az FC Zürich labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar emigránsok Jugoszláviában Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók