Paraguay (hivatalosan: Paraguayi Köztársaság; spanyolul República del Paraguay; guaraní Paraguái Tavakuairetã) független, tengerparttal nem rendelkező ország Dél-Amerikában. Az országot délről és délnyugatról Argentína, keletről és északkeletről Brazília, északnyugatról Bolívia határolja.
Az egykori spanyol gyarmat 1811-ben nyerte el függetlenségét. Bolívia mellett a kontinens másik, tengerparttal nem rendelkező országa. Felszínét a Paraguay folyó – mocsarakkal és erdőkkel tarkított – völgye osztja két részre. A folyótól nyugatra a Gran Chaco szavannás alföldje, keleten pedig a szubtrópusi erdőkkel fedett Brazil-magasföld előhegysége uralja a tájat.
Paraguay fejlődő ország, ahol a több mint hétmillió lakosának többsége mesztic és a guarani kultúra továbbra is nagy befolyással bír; a lakosság több mint 90%-a beszéli a guarani nyelv különböző dialektusait a spanyol mellett. A szegénység és a politikai elnyomás ellenére számos globális közvélemény-kutató szerint a világ egyik legboldogabb országa.
Etimológia A Paraguay szó a guaraní névből származik. A név pontos jelentésével kapcsolatban nem született végleges következtetés, de a nevet a legnagyobb folyójáról kapta.
Történelem Spanyol hódítás A becslések szerint őslakosság az európaiak megjelenése előtt több hullámban népesítette be a területet. 1527-ben a spanyolok megbízásából a Csendes-óceánhoz vezető utat kereső Sebastián Gaboto fedezte fel a területet. Az 1537-ben alapított Asunción város hamarosan a spanyol gyarmati közigazgatás központjává vált a Río de la Plata vidéken. Innen indultak a későbbi expedíciók további területek és nemesfémek felkutatására. 1547-ben a Domingo Martínez de Irala kormányzó által szervezett expedíció felderítette a szárazföldi utat Peru felé, ezt követően a területet a Perui Alkirályság alá rendelték.
Jezsuita missziók bélyegkép|left|170px|Egy jezsuita misszió romjai, Trinidad bélyegkép|left|170px|A missziós területek A határvidéken feltűnő portugál gyarmatosítók ellensúlyozására a spanyolok 1588-tól jezsuitákat és néhány franciskánus szerzetest telepítettek le. A 17. század elejétől az általuk szervezett indián közösségeket úgynevezett redukciókban telepítették le. A jezsuiták kikötötték, hogy e területekre katonák és tisztviselők nem léphetnek. Kb. 30 redukciót, indián telepet hoztak létre, amelyekben 100-150 ezer indián élt, s amelyek egy egységes államot alkottak.
Ezek a telepek az ún. jezsuita út mentén feküdtek és széles körű jogokkal bírtak, akárcsak a középkori európai apátságok. A jezsuiták által vezetett közösség csaknem önálló államnak számított, az ezen a területen élő guaraní indiánok védve voltak a spanyolok elnyomásától. A jezsuiták még külön katonaságot is fenntartottak belőlük, nehogy valamelyik földesúrnak erőszakoskodni támadjon kedve.
Az indiánok életét a jezsuiták szigorúan szabályozták. A hajnali harangszóra mindenkinek misére, az esti harangszóra pedig ájtatosságra kellett mennie. De harangszó jelezte a munka, az iskola és mindenki számára kötelező keresztény tanítás kezdetét is. A redukciók lakóinak napi 10-11 órát kellett kemény munkában tölteniük. A férfiak földműveléssel, állattenyésztéssel és iparral foglalkoztak, amíg a nők a házimunkát és a középületek körüli tevékenységet látták el. A redukciókban magántulajdon nem volt, a földek, műhelyek, üzemek, de a termelési eszközök is "Isten tulajdonát" képezték, azaz köztulajdonban voltak. A redukciók legfőbb irányítását a jezsuita tartományfőnök látta el, aki egyházi hatalmát a pápától, világi hatalmát pedig a spanyol királytól kapta.
A megerősödő helyi kreol arisztokrácia 1725-ben, majd 1733–35 között fellázadt a Jezsuita Rend gazdasági monopóliuma ellen. 1753–56 között a missziók lakossága is fegyvert ragadott az 1750-ben kötött spanyol–portugál madridi szerződés ellen tiltakozva. E szerződésben a spanyol korona missziós területeket engedett át a portugáloknak. Ennek is szerepe volt abban, hogy a zárt településeknek e sajátos formájára már nem tartva igényt, 1767-ben III. Károly rendeletében a jezsuita rendet feloszlatta, és a Jezsuita út, az istenállam megszűnt, a bevonuló portugálok a bennszülötteket jobbágysorba vetették.
Diktátorok és a Hármas Szövetség háborúja 1776-ban Paraguay-t a Perui Alkirályságból kivált Río de la Plata Alkirálysághoz csatolták. 1810-ben az argentin függetlenségi felkelés csapatai Buenos Airesből indulva Paraguay bekebelezésére tettek kísérletet. Ezt a helyi csapatoknak sikerült meghiúsítani. Az 1811. június 17-i asuncióni kongresszuson kimondták a Spanyolországtól független, önálló Paraguay létrejöttét. Az ország élére José Gaspar Rodríguez de Francia, a függetlenségi harcok egyik hőse került, akit 1817-ben örökös diktátorrá neveztek ki. A szomszédos államok által területileg fenyegetett ország megerősítése érdekében Francia vaskézzel kormányzott. Az országot teljesen elzárta a külvilágtól. A külső és belső nyugalmat kicsiny, de jól fegyelmezett hadseregével sikerült biztosítania haláláig, 1840. szeptember 20-ig.
Utódját, Carlos Antonio Lópezt (aki az unokaöccse volt) 1844-ben diktátori hatalommal elnökké választották, s ezt a tisztséget 1862. szeptember 10-i haláláig meg is tartotta. López hatalmas személyi vagyont halmozott fel, ugyanakkor Francia politikájával szakítva megnyitotta és modernizálta hazáját. 1845-46-ban sikertelen háborút vívott Juan Manuel de Rosas argentin elnökkel, aki nem ismerte el Paraguay függetlenségét. Rosas bukása után normalizálódtak a két ország közti kapcsolatok. 1853-ban végre több ország elismerte Paraguay állami létét, de külkapcsolatai sohasem voltak zavartalanok a szomszédos országokkal.
1862-ben, apja halálakor Francisco Solano López lett az elnök, aki tovább folytatta az ország modernizálását. Legfontosabbnak a hadsereg fejlesztését vélte, melynek létszámát rövidesen főre növelte. 1864-ben, mikor Brazília Uruguay ellen támadást hajtott végre, López hadat üzent Brazíliának. A hat évig tartó háborúban Paraguay lakosságának többsége meghalt, a háborút 1,4 milliós korábbi népességéből csak 220 ezer fő élte túl, és mindössze 30 ezer felnőtt férfi volt az életben maradottak közül.Guinness Rekordok Könyve 1989, 243. old.; Vianco Studió, 1988 A háborúban gyerekeket is besoroztak a hadseregbe, s hogy megtévesszék az ellenséget, szakállt és bajuszt ragasztottak fel nekik. Argentína, Brazília, Uruguay hármas szövetsége az ország területének csaknem felét szerezte meg Paraguaytól.
Diktátorok és a Chaco-háború 1870-1904 között a konzervatív Colorados és a liberális Azules párt közötti vég nélküli harcok és egymást követő államcsínyek jellemezték az ország belpolitikáját. Paraguay az első világháborúban semleges maradt. A háború az ország gazdaságára nézve némi élénkülést hozott. 1928-ban a Bolíviával határos Chaco-vidéken jelentős olajmezőt fedeztek fel. Elmérgesedett a két ország között amúgy is meglévő területi vita.
Az állandó határincidensek 1932-ben a Gran Chacó-i háborúhoz vezettek (1932–35). Az 1938-ban megkötött béke értelmében Paraguay a vitatott területek nagy részét megkapta, de biztosítania kellett Bolívia számára egy kijáratot a Paraguay folyóhoz. Közben az ország irányítását Eusebio Ayala elnöktől (1932-36) az 1936. február 17-én lezajlott febrerista népi felkelésben annak vezetője, Rafael Franco ezredes (1936-37) ragadta magához, akit egy újabb katonai puccs elődje sorsára juttatott. 1939-ben José Félix Estigarribia tábornokot (1939–40), a chacói háború hősét választották elnöknek, aki nem sokkal később váratlanul meghalt és helyét Higinio Morínigo (1940–48) vette át.
Morínigo kormányzását követően az ország ismét politikai anarchiába süllyedt, és az egymást követő diktátorok rövid életű kormányzását csak Alfredo Stroessner tudta megszakítani. Stroessner 1954. május 5-én hadügyminiszterként katonai puccsal megdöntötte Federico Chávez Careaga (1949–54) hatalmát, és az elnökválasztás után – ahol egyedüli jelöltként indult – ő lett az ország elnöke (1954-89). A Colorado Párt és a hadsereg támogatásával felszámolta az ellenzéket, ugyanakkor a külföldi segélyeket felhasználva visszaszorította az inflációt, és iskolák, kórházak, utak és vízi erőművek építésébe kezdett. Nyolcszori újraválasztását követően Stroessnert 1989. február 2-án a hadsereg főparancsnoka, Andrés Rodríguez tábornok vezette katonai puccs buktatta meg. A katonai irányítású Colorado Párt megtartotta politikai vezető szerepét.
Demokratikus Paraguay 1992-ben új alkotmánnyal demokratikus reformokat hajtottak végre. Ennek eredményeként 1993. májusában megrendezték az ország első demokratikus választását, melyen a Colorado Párt tagja, a részben magyar származású Juan Carlos Wasmosy győzedelmeskedett. Elnöksége alatt (1993-98) Paraguay csatlakozott a Mercosur-hoz és felgyorsult a privatizáció az egyes ágazatokban. Az 1998-as elnökválasztáson a szintén Colorado Pártbeli Raúl Cubas Grau győzött és vette át Wasmosytól az ország kormányzását.
Fernando Lugo, aki korábban püspök volt, történelmi jelentőségű győzelmet aratott a 2008 áprilisi elnökválasztáson. Az uralmon lévő párt jelöltjét megverve véget vetett a 61 éves konzervatív uralomnak. Lugo majdnem 41%-ot kapott, míg a Colorado-párt jelöltje, Blanca Ovelar csak 31%-ot.
A történeti kutatás nehézségei Paraguay története sok vitát vált ki történészek és politikusok között. A történeti események hivatalos értékelése, különösen a háborúké, többé-kevésbé attól függ, hogy az adott könyvet Paraguay-ban, Argentínában, Uruguay-ban, Brazíliában vagy Bolíviában adták ki. Az európai és észak-amerikai szerzők is képtelenek pártatlan állásfoglalásra. Paraguay története vitát vált ki az ottani fő politikai pártok között is, így Paraguay hivatalos történetének van Colorado-párti és liberális változata. A gyarmati időszak és a függetlenség első időszakának eseményei kutatását nagyban megnehezíti, hogy a brazil császári hadsereg kirabolta Asunciónt és az ottani levéltárakat Rio de Janeiróba szállították. Ezen archívumok többségét azóta is titkosként kezelik, megnehezítve ezzel mindenféle történészi munkát.
Földrajz
Paraguay Dél-Amerika két tengerpart nélküli országának egyike; Brazíliával, Argentínával és Bolíviával határos.
Régiók A keleti régiótól a Paraguay folyó választja el a Chaco régiót. Paraguay teljes szárazföldi területének több mint 60 százalékát lefedő Chaco-síkság enyhén lejt kelet felé a Río Paraguay folyóig.
Az ország két fő régiója: Keleti régió (Paraguay Oriental vagy Paraneña régió). Itt él a lakosság zöme és itt vannak a jelentősebb települések is. Nyugati régió (Paraguay Occidental, vagy Chaco)
A nyugati régión belül a paraguayi Chaco is két részre oszlik: Alto Chaco (Felső-Chaco), más néven Chaco Seco (száraz Chaco), a régió nyugati háromnegyede, Bolíviával határos, Bajo Chaco (Alsó-Chaco) vagy Chaco Húmedo (nedves Chaco).
thumb|450px|Műholdas kép. Zöld színnel a Gran Chaco vegetációja, kékkel az Atlanti-parti erdők
Ökorégiók Paraguay ökorégiói: A Száraz Chaco egy hatalmas, félszáraz síkvidéki régió. Spanyolul Alto Chaco (Felső-Chaco), más néven Chaco Seco (Száraz Chaco), Paraguay legszárazabb ökorégiója, amelyet alföldi töviserdők, cserjések és kaktuszok jellemeznek, és az ország északnyugati részét foglalja el. Dél-Amerika Gran Chaco régiójának része és Paraguay, Argentína és Bolívia területén terül el. A régiót az elsivatagosodás fenyegeti. A Pantanal a világ legnagyobb trópusi vizes élőhelye. Nagyrészt a brazíliai Mato Grosso do Sul államban található, de kiterjed a brazil Mato Grossóra, valamint Bolívia és Paraguay egyes részeire is. A Cerrado trópusi szavanna hatalmas ökorégiója az ország ÉK-i részén található. A Nedves Chaco (Chaco Húmedo vagy Chaco Oriental) egy trópusi füves területekből, szavannákból és cserjésekből álló ökorégió. A Paraná folyó medencéjében fekszik, Közép-Paraguay és Észak-Argentína egyes részeit, valamint Délnyugat-Brazília és Északnyugat-Uruguay egy kis részét fedi le.