Gödöllő (, ) város a budapesti agglomerációban, Pest megyében, a Gödöllői járás székhelye. Legismertebb nevezetességei a Grassalkovich-kastély és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A város szülötte Török Ignác honvéd tábornok.

Fekvése és földrajza Gödöllő Budapesttől 30 kilométerre északkeletre, a Gödöllői-dombságban a Rákos-patak széles völgyében terül el. (Az északnyugati irányban szomszédos Szada településsel szinte teljesen összeépült.) Az átlagosan 1-3 méter széles patak Szada délkeleti határában ered.Várdombi Attila - Miért jó Szadán élni? / Ahol a források fakadnak (szada.hu, 2024.08.12.) A belvárosban a Fiók-Rákos-patak nevű mellékágával ömlik össze. Az arborétum mellett mesterséges tavak sorakoznak.

Közlekedés Közúti Regionális szerepéből eredően számos forgalmas útvonal keresztezi, illetve funkcionál azok kiindulópontjaként.Gödöllő - Rövid és középtávú közlekedési tervek aktualizálása / Műszaki leírás - PRO URBE Mérnöki és Városrendezési Kft. 2019 január A 3-as főút a belvároson, az M3-as autópálya pedig az északi részén szeli át a várost. Utóbbiból leágazva az M31-es autópálya kínál rövidebb összeköttetést az M0-s körgyűrű keleti szektorával. Ezeken kívül néhány alsóbbrendű út is érinti a települést: Dunakeszivel a 2101-es, Váccal a 2104-es, Isaszeggel a 3103-as, Hatvannal pedig (Valkón és Turán át) a 3104-es út köti össze. Országos közútnak minősül még Blaha városrészének főutcája, a 21 111-es számú mellékút.

Vasúti A is érinti, amelynek három megállási pontja van a határai között: Gödöllő-Állami telepek megállóhely a belterület déli széle közelében, Gödöllő vasútállomás a város központjában, és Máriabesnyő megállóhely Máriabesnyő településrész déli részén. A vasútállomás egyúttal a MÁV-HÉV H8 jelű HÉV járatának végállomása, azon kívül három megállóval halad át a belvároson (Erzsébet park, Szabadság tér és Gödöllő, Palotakert HÉV-állomás) is. Gödöllőn kilenc helyi buszjárat üzemel és számos helyközi autóbuszjárat is megáll az autóbusz-állomáson.

Története

Gödöllőt 1349-ben említik először I. Lajos egyik adománylevelében. A település neve Gudulleu, Gudullur, Gödöle, Gedellő alakban fordul elő a korai oklevelekben, 1868-ban nyerte el hivatalosan a Gödöllő elnevezést. A török hódoltság idején teljesen elpusztult, később újra benépesült.

Hamvay Ferenc volt az első földesúr, aki Gödöllőn is lakott a központban 1662-ben fölépített kúriájában, amely 1978 óta a Városi Múzeumnak és a Városi Mozinak ad helyet. A 18. században földesura, a labanc Habsburg tisztviselő magyarbarátnak nem mondható Grassalkovich Antal birtokai központjává tette a települést. Ő építtette a kastélyt a református templom felhasználásával. A mai város műemlékeinek jó része Grassalkovich korából származik. 1763-ban mezőváros lett. Vásárai és földrajzi fekvéséből kifolyólag hamar központjává vált a környéknek, átmenő területként az Alföld és a Felvidék között. 1841-ben a Grassalkovich család kihalt, így a Viczay család örökölte a birtokokat, rövid idő múlva már a Sina családot találjuk a település földesuraként, végül egy belga bank tulajdonába került.

Az 1848-as szabadságharc idején a kastély Windisch-Grätz szálláshelye volt, majd az isaszegi csata után Kossuth Lajos főhadiszállása. Kossuth itt fogalmazta a Függetlenségi Nyilatkozatot.

A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat a tulajdonos belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották az éppen uralkodó család számára, mely akkor éppen I. Ferenc József és Erzsébet királyné („Sisi”) volt. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag kedvenc nyaralóhelye volt.

A kiemelt királyi figyelem gyors fejlődést biztosított. 1867-ben adták át a at, így a család tagjai különvonatokon utazhattak ide. 1884-ben pedig nagyközség lett. 1911 óta Gödöllőt HÉV vasútvonal is összeköti Budapesttel. Érdekessége ennek a vonalnak, hogy azóta is fordított közlekedési rend van érvényben, azaz a vonatok menetirány szerinti bal oldalon közlekednek. Ugyanebben az évben honfoglalás kori lovassírra bukkantak Kaffka László államtitkár birtokán.Supka Géza 1911: Honfoglaláskori leletről Gödöllőn. Arch. Ért. XXXI, 180-182. 1911-ben Veresegyházig is kiépült a , ez azonban 1970-ben megszűnt.

A századfordulót követően a város kulturális életét a mai Haraszt városrészben 1901-1921 között működő Gödöllői Művésztelep élénkítette. Az első világháború végén IV. Károly király itt értesült az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásáról. 1919-ben Stromfeld Aurél – a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnöke – a kastélyban rendezte be főhadiszállását. A két világháború közt a település Horthy Miklós rezidenciája. 1933-ban a Táncsics Mihály út és a Semmelweis Ignác közötti területen rendezték a fiú, 1939-ben pedig a lány cserkészek világtalálkozóját, a dzsemborit.

Az 1936-os nyomvonal-korrekció során épült Máriabesnyő jelenlegi vasúti megállóhelye.

A második világháborúban a mai Szent István Egyetem épületét több bombatalálat érte, a háború vége felé hadikórházként működött. Miután 1944. december 12-én a várost elfoglalták a szovjet csapatok, az épületben és környékén 1945 januárjában 30 000 férőhelyes szovjet fogolytábor létesült, ahol a márciusi táborbezárásig becslések szerint mintegy 50 000 magyar és német katona, ill. civil raboskodott. Gödöllőn hatósági internáló- és munkatábor 1945-1949 között működött. 2011-ben az Erzsébet-park felújítási munkálatai során egy német hadisírt tártak fel.

A második világháború után mezőgazdasági központtá fejlődött. A Grassalkovich-kastély egy része szovjet laktanya lett, másik részébe a Fővárosi Tanács Szociális Otthonát költöztették. 1950-ben ideköltöztetik a Ganz Árammérőgyárat, majd 1957-ben az Agrártudományi Egyetemet. (2000-ben más egyetemekkel, főiskolákkal egyesítették Szent István Egyetem néven, 2021 óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campus nevet viseli.) Az iparosítás és az új munkahelyek teremtése következtében az 1960-as évekre megugrott a lakosság létszáma. 1965-ben hozzácsatolták Máriabesnyőt, így Gödöllő 1966. január 1. óta város. A várossá nyilvánítás után felgyorsult a település szocialista várossá fejlesztése. 1966-ban kezdett termelni a HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutatóintézet új üzeme. Az 1960-as és az 1970-es években lakótelepek épültek a belváros mellett a Szent János utca és a Kossuth Lajos utca mentén, a Kazinczy körút körül, illetve a vasútállomás közelében a Palotakertben. 1972-ben adták át a szakorvosi rendelőt. Az új regionális kórház végül a fővároshoz közelebb, Kistarcsán épült.G. Mervai Mária, Kerényi B. Eszter, Őriné Nagy Cecília - Gödöllő, a 40 éves város (Gödöllői Városi Múzeum, 2006, Hungaricana archívum) Molnár Stefánia, Szabó Dániel, Szász Lóránd - Gödöllő átalakulása az 1960-70-es években (2018)

Blaha városrész felett, a 307 méter magas Öreg-hegyen 1961-1962 között épült a mikrohullámú átjátszótorony.Gödöllői mikrohullámú állomás, 1962 UVATERV, Fortepan archivum 2013 óta digitális televízióadásokat is sugároz. (2014 óta a dombtetőt - a torony és a vízmű-telep közötti tisztáson eltemetett kutya emlékére - a Blaháért Társaság Egyesület "Molly-dombnak" nevezte el és kis pihenőparkot alakított ki rajta, amit az önkormányzat is jóváhagyott.Közösségi tér kialakítását tervezik a gödöllői Molly-domb környékén - Gödöllői Hírek, 2023.06.30.)

A Szabadság téren 1970-ben nyíilt meg az ÁFÉSZ Áruház.Ötvenedik születésnapját ünnepli Gödöllő, mint város - Gödöllői Hírek, 2016.01.01. A várost 1978-ban érte el az akkoriban még csupán a Domonyvölgyi viaduktig elkészült M3-as autópálya.

1978-1981 között épült a Petőfi Sándor Művelődési Központ.https://egykor.hu/godollo/petofi-sandor-muvelodesi-kozpont/2732 Épületében ma a Művészetek Háza működik. A megközelíthetőségét segíti a Szabadság tér és az intézmény között a HÉV megálló és a Szabadság út alatt átvezető gyalogos aluljáró. A művelődési házat és a Szabadság teret 2010-2011 között újították fel.Nevelő Judit - Elkészült Gödöllő új főtere (hg.hu, 2011.07.03.)

A Polgármesteri Hivatal 1986-ban átadott régi épületét 2017-ben bontották le.Lebontják a gödöllői városházát - Index.hu, 2016.08.02.

Szintén 1986-ban készült el az azóta is üzemelő autóbusz-állomás. Addig a vasútállomás elől indultak a helyközi buszjáratok.

1989-ben Cservenka Ferencné – a Pest megyei pártbizottság első titkára, a várost érintő döntések meghozója – volt az első országgyűlési képviselő, akit a még csak formálódó ellenzék vissza akart hívni tisztségéből. A városban aláírásgyűjtés kezdődött, végül 1989 április elején a képviselőnő lemondott mandátumáról.1989: Cservenka Ferencné visszahívása – index.hu

A 2011-es magyar EU elnökség idején az informális miniszteri értekezletek többségét a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték. Az Alsópark déli peremén 2021-ben adták át a MATE tulajdonában üzemelő versenyuszodát.Hivatalosan is átadták a gödöllői versenyuszodát - Gödöllői Hírek, 2021.12.03.

Gazdaság bélyegkép|250px|Ganz Árammérőgyár (1960-as évek) A település a második világháborúig főként mezőgazdaságból élt. Számos ma is működő állattenyésztési kutatóintézet alakult itt. Az iparosítás a 20. század második felében, a várossá nyilvánítás után kezdődött meg. Az elsők között kezdte meg a termelést 1950-ben a Ganz Árammérőgyár. A közelében, Haraszt városrészben 1966-ban épült a HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet telephelye. Az Erdészeti Arborétumtól délre rendezkedett be a Gödöllői Gépgyár, amely kezdetben a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár egységeként működött, majd az 1970-es évek elején katonai vezetés alá került, és ezután részben itt folyt a Magyar Néphadsereg páncélos és egyéb járműveinek javítása.

A rendszerváltás idején, 1990-ben az Árammérőgyárat a Schlumberger nevű multinacionális cég vásárolta meg és alakította át (a jelenlegi tulajdonos az amerikai Itron), a Gépgyár egy részét a Caterpillar privatizálta 1992-ben. 1991 és 2023 között működött itt a kábelkorbácsokat gyártó UTA (később Lear Corporation). A Sony 1996-2010 között az M3-as autópálya csomópontja mellett működtette magyarországi telephelyét, az Avon Cosmetics pedig itt hozta létre kelet-európai elosztóközpontját. A korábbi HUMAN alapjain több gyógyszeripari cég – az olasz Kedrion Biopharma, a brit GlaxoSmithKline és korábban az izraeli TEVA – is folytat jelenleg termelő tevékenységet.

A tervek szerint 2011-ben adták volna át a városban a Magyar Posta második logisztikai központját, de az állami cég végül letett a beruházási szándékáról. A multinacionális cégek mellett számos sikeres helyi kis-és középvállalkozás is működik a városban.

Az e cégek által biztosított munkahelyek a város 30 km-es körzetében élők számára is bőséges álláslehetőséget kínál. 2011-es adatok alapján a helyben lakók 44%-a (5 800 fő) a városon kívül dolgozik, túlnyomó részt Budapesten. A Gödöllőre járók száma mintegy 9 000 fő, ami meghaladja a helyben dolgozók 7 500 fős létszámát. A munkanélküliség az országos átlag alatt van, éveken keresztül 2-3% közötti volt.Gödöllő A város közfoglalkoztatási terve 2009., A város foglalkoztatási helyzete – godollo.hu A 2008-2009-es gazdasági válságot követően a regisztrált álláskeresők száma tartósan 4% fölé emelkedett, majd ismét lecsökkent 2-3% közé.

Gödöllői Üzleti Park Az M31-es autópálya és a 3-as főút csomópontja közelében 2006. szeptember 19-én adták át a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Parkot. 2017-ben 34 vállalkozás üzemelt a területén, amelyek addigra az értékesíteni tervezett telkek harmadát foglalták el. A park szolgáltató központjának épületeiben tizenkilenc vállalkozás működik, ez 80%-os telítettséget jelent. Az itt megtelepedett cégek tevékenységi köre igen változatos, találhatóak vegyipari, élelmiszerpari, kereskedelmi, gépipai és nyomdaipar vállalatok egyaránt.