Mauri Kunnas teljes neve Mauri Tapio Kunnas (Wammala, 1950. február 11. –) finn grafikus, képregényíró és gyerekkönyvíró.
Pályakép 1969-ben iratkozott be a Finn Művészeti Akadémiára, ahol 1975-ben végzett, mint grafikus. Jelenleg kizárólag íróként és illusztrátorként dolgozik. Espooban él feleségével Tarjával, két lányával: Jenna (1983), Noora (1987), és macskájával Killével, aki gyakran az író múzsájaként is tevékenykedik. Érdeklődési körébe tartozik a The Beatles, a gitározás, a mozi és a történelem.
1974-ben Iltaset folyóiratban napi két képregénysávja jelent meg Kotlant Jaarti (Scotland Yard) címen. 1974–1975 szerkesztői képregényíró a Tampereben honos Aamulehti nevű lapnál. 1975 és 1976 között egy reklámügynökségnél dolgozik Turkuban. 1976–1983 szerkesztői képregényíró a Turun Sanomatnál. 1975 és 1983 között a Nyrok City című képregényén dolgozik, ami először az Intro-ben jelent meg, majd a Help című lapban, végül a népszerű finn Suosikki magazinban. 1979-ben írt és illusztrált először gyerekeknek szóló könyvet, ez a Suomalainen tonttukirja (Finn manókönyv) volt. 1983–1984 szerkesztői képregényíró Finnország vezető napilapjánál, a Helsingin Sanomatnál. 1983-ban Helsinkibe költözik. Ezalatt az idő alatt is rendszeresen készített rajzokat, képregényeket, illusztrációkat több lapnak, többek között a Suomen Kuvalehtinek.
Gyerekkönyvek Mauri Kunnast a gyerekkönyvei tették közismertté, valamint az, hogy jellegzetesen állatokat ruház fel emberi tulajdonságokkal. Könyveiben a ragyogóan színezett illusztrációkat megtölti gazdag és humoros részletekkel. Meg van hozzá a tehetsége, hogy megragadja a történelmet, és átfordítsa egy újszerű, vidám irányba, így adva a régi történeteknek, legendáknak egy bájos csavart. A könyvei mindig meleg és boldog légkört teremtenek.
Mivel felöltöztetett állatok szerepelnek a könyveiben, az 1970-es évektől elkezdték az amerikai Richard Scarryhez hasonlítgatni, aki a Busytown-sorozatáról híres. Ez a könyv nálunk is megjelent Tesz-Vesz város címen. Azonban, ahogyan népszerűvé vált, és egyre több műve jelent meg, a hasonlóságok csökkentek kettejük között.
Jelentős könyvsorozata a Koiramäki (Kutyadomb vagy Mancsfalva), amelyben a történelmi Finnországba helyezi bele az emberi tulajdonságokkal felruházott kutyákat, mint szereplőket.
Joulupukki (Mikulás) című könyvsorozatával komoly reklámot csinált Korvatunturinak, Télapó finn otthonának. Kétségkívül ez a legismertebb Kunnas-mű. A Joulupukki című könyvét 26 nyelvre fordították le, és több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Finnországban 1981-ben jelent meg, míg Magyarországon 2005-ben adták ki a Cartaphilus Kiadónál.
Érdekes ötlet volt még Aleksis Kivi Seitsemän veljestä (A hét testvér) című klasszikus regényének gyerekváltozata, a Seitsemän koiraveljestä (A hét kutyatestvér). Ezen a vonalon maradva megalkotta a klasszikus finn eposz, a Kalevala kutyaverzióját is, mely Koirien Kalevala (A kutyák Kalevalája) címen jelent meg. Ezekkel a művekkel az volt a célja, hogy a gyerekek számára megfoghatóbbak, könnyebben értelmezhetőek legyenek szépirodalmuk klasszikusai.
Nyrok City A gyerekkönyvek mellett rajzolt egy rock and roll képregényparódiát, Nyrok City címen. Ez a tinédzser és felnőtt korosztálynak szólt. A képregény kiparodizálja az 1970-es, 80-as évek korszakát, és annak rock and roll kultúráját. Megjelenik benne a The Beatles, The Rolling Stones finn stílusban. Ez egyike azon kevés Kunnas műnek, melyben a szereplők valóban emberek.
Sikerei ellenére nem felejtette el a gyökereit, műveiben sok festői képet szülőföldje, Vammala ihletett, pl.: a templomok vagy a rusztikus paraszti légkör. Sikerének jelentős részét feleségének, Tarja Kunnasnak tulajdonítja, aki 20 éve dolgozik férje asszisztenseként, ő festi ki férje rajzait.
Művei 29 nyelven, 32 országban jelentek meg.
Magyarul megjelent kötetei Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː Télapó tizenkét ajándékot kap (12 lahjaa jolupukille, 1987); ford. Nagy Ágnes; Minerva, Bp., 1991 (2006) Joulupukki ja noitarumpu (Mikulás és a varázsdob), 1995 (2007) Tassulan tarinoita – Onnin paras joululahja (A legszebb karácsonyi ajándék), 2003 Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː Mikulás. Hiteles beszámoló a finnországi Korvatunturi-hegy tetején élő Mikulásról meg a manóiról; ford. Csonka Ágnes Kinga; Cartaphilus, Bp., 2005 Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː Mikulás tizenkét ajándékot kap; ford. Nagy Ágnes; Cartaphilus, Bp., 2006 Joulupukki (Mikulás), 2005 (2007) Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː Mikulás és a varázsdob; ford. Csonka Ágnes Kinga; Cartaphilus, Bp., 2007 Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː A legeslegszebb karácsonyi ajándék; Cartaphilus, Bp., 2008 Mauri Kunnas–Tarja Kunnasː Kutya egy Kalevala (Koirien Kalevala); ford. Jankó Szép Yvette; Cartaphilus, Bp., 2011 Mauri Kunnas–Tarja Kunnas: Mikulás tizenkét ajándéka; ford. Kovács Ottilia; Kolibri, Bp., 2019 (Télapó tizenkét ajándékot kap; Mikulás tizenkét ajándékot kap címen is)
Összes műve Jauhot suuhun (Lisztet a szájba), 1978 Suomalainen tonttukirja (Finn manókönyv), 1979 Koiramäen talossa (Kutyadomb házában), 1980 Pelit seis (A játékoknak vége), 1981 Joulupukki (Mikulás), 1981 Kotlant Jaarti (Scotlnad Yard), 1982 Koiramäen lapset kaupungissa (Kutyadomb gyerekei a városban), 1982 Suuri urheilukirja (A nagy sportkönyv), 1983 Yökirja (Éjszakai könyv), 1984 Nyrok City, 1984 Hui kauhistus! (Juj borzalom!), 1985 Riku, Roope ja Ringo Kolme kokkia (Riku, Rope és Ringo – A három szakács), 1986 Riku, Roope ja Ringo Värikäs päivä (Riku, Rope és Ringo – A színpompás nap) , 1986 Riku, Roope ja Ringo lentävät kuuhun (Riku, Rope és Ringo a Holdra száll), 1987 Riku, Roope ja Ringo televisiossa (Riku, Rope és Ringo a tévében), 1987 12 lahjaa joulupukille (Mikulás 12 ajándékot kap), 1987 Hullunkurinen lintukirja (Bolondos madárkönyv), 1987 Koiramäen talvi (Tél kutyadombon), 1988 Kaikkien aikojen avaruuskirja (Minden idők világűrkönyve), 1989 Etusivun juttu (Az első oldal története), 1990 Vampyyrivaarin tarinoita (Vámpírapó történetei), 1991 Koirien Kalevala (A kutyák Kalevalája), 1992 Nyrok City Kollektion 2, 1993 Hurjan hauska autokirja (Az őrült vidám autókönyve), 1993 Apua, merirosvoja! (Segítség kalózok'), 1994 Mac Moose ja Jagge Migreenin tapaus (Mac Moose és Jagge Migreenin esete), 1995 Joulupukki ja noitarumpu (Miulás és a varázsdob), 1995, lastenkirja Majatalon väki ja kaappikellon kummitukset (A vendéglő népe és a nagy ingaóra kísértete), 1996 Mauri Kunnaksen Koiramäki (Mauri Kunnas kutyadombja), 1997 Kuningas Artturin ritarit (Artúr király lovagjai), 1997 Koiramäen joulukirkko (Kutyadomb karácsonyi temploma), 1997 Puhveli-Billin lännensirkus (Puhveli és Billi nyugati cirkusza), 1998 Mauri Kunnaksen yötarinoita (Mauri Kunnas esti meséi), 1999, yhteisnide Hyvää yötä, Herra Hakkarainen (Jó éjszakát Hakkarainen Úr), 1999 The Best & the Wörst of Nyrok City (Nyrok City legjobbjai és legrosszabbjai), 2000 Koiramäen Martta ja tiernapojat (Kutyadomb Marttaja és a betlehemesek), 2000 Herra Hakkaraisen aakkoset (Hakkarainen Úr ábécéje), 2001 Joulupukki, juhlalaitos (Mikulás, az ünnepi üzem), 2001 Seitsemän koiraveljestä (A hét kutyatestvér), 2002 Ujo Elvis – Tassulan tarinoita 1 (Szégyenlős Elvis), 2003 Onnin paras joululahja – Tassulan tarinoita 2 (A legszebb karácsonyi ajándék), 2003 Herra Hakkaraisen numerot (Hakkarainen Úr számai), 2004 Seitsemän tätiä ja aarre – Tassulan tarinoita 3 (A hét nagynéni és a kincs), 2004 Suomalainen tonttukirja, juhlalaitos (Finn manókönyv, ünnepi üzem), 2004 Koiramäen Martta ja Ruuneperi (Kutyadomb Marttaja és Runeberg), 2005 Koirien Kalevala – uudistettu, uudellen kuvattu laitos, 2006 Viikingit tulevat! (Jönnek a vikingek!), 2006 Koiramäen joulukirkko – uusittu laitos, 2006 Mauri Kunnaksen varhaisia töherryksiä (Mauri Kunnas korai ügyetlenkedései), 2007 Herra Hakkaraisen aakkoset ja numerot (Hakkarainen Úr ábécéje és számai), 2007 Koiramäen lapset ja näkki (Kutyadomb gyerekei és a vízi szellem), 2007 Vauvakirja (Csecsemőkönyv), 2008 Herra Hakkaraisen syntymäpäiväkirja (Hakkarainen Úr szülinapi könyve), 2008 Eläimet (Állatok), 2008 Menopelit (Haladó játékok), 2008 Herra Hakkaraisen 7 ihmettä (Hakkarainen Úr 7 csodája), 2008 Vastakohdat (Ellentétek), 2009 Värit (Színek), 2009 Seikkailijan puuhakirja (A kalandor fáradozásának könyve), 2009 Robin Hood, 2009 Joulu (Karácsony), 2009 Minä, Mauri Kunnas (Én, Mauri Kunnas), 2009 Hurja-Harri ja pullonhenki – Tassulan tarinoita (Hurja, Harri és az üveglélek), 2010 Koiramäen laulukirja (Kutyadomb daloskönyve), 2010
Fordítás
Források Mauri Kunnas honlapja Szerzői adatlapja a Molyon
További információk
Cartaphilus – Mauri Kunnas
Kategória:Finn költők, írók Kategória:Finn ifjúsági szerzők Kategória:Képregényalkotók Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek