Steve Jackson (Manchester, 1951. május 20. –) angol játéktervező és író. Nevéhez fűződik – Ian Livingstone-nal közösen – a lapozgatós játékkönyvek műfajának megalkotása, a Kaland Játék Kockázat könyvsorozat, és a Games Workshop cég megalapítása.
1975-ben alapította meg akkori lakótársaival, John Peake-kel és Ian Livingstone-nal a Games Workshopot, amely a Dungeons and Dragons egyik első európai forgalmazója volt. 1979-ben Livingstone és Jackson Bryan Ansellel közösen megalapították a szerepjáték-maketteket forgalmazó Citadel Miniaturest.
1981-ben Livingstone-nal a regény és a szerepjáték elemeit ötvözve megírták az első „lapozgatós könyvet”, A Tűzhegy varázslóját, majd a Kaland-Játék-Kockázat számos további kötetét.
Jelenleg a Lionhead Studios-nál dolgozik, amelyet Peter Molyneux-szal közösen alapítottak. Emellett órákat ad játéktervezésből a londoni Brunel University-n.
Gyakran összekeverik Steve Jackson amerikai játéktervezővel, a GURPS és egyéb szerepjátékok szerzőjével. A kavarodást elősegíti az is, hogy az amerikai Steve Jackson is írt néhány könyvet a Kaland Játék Kockázat részeihez.
Magyarul megjelent művei
Steve Jackson–Ian Livingstone: A Tűzhegy varázslója; ford. Fekete Miklós; Rakéta Könyvek, Bp., 1989 (Kaland, játék, kockázat) Steve Jackson–Ian Livingstone: Skorpiók mocsara; ford. Varsányi Mária; Rakéta Könyvek, Bp., 1989 (Kaland, játék, kockázat) Steve Jackson: A káosz fellegvára; ford. Varsányi Mária; Rakéta Könyvek, Bp., 1990 (Kaland, játék, kockázat) Steve Jackson–Ian Livingstone: A Vértengerek; ford. Varsányi Mária; Rakéta Könyvek, Bp., 1990 (Kaland, játék, kockázat) Steve Jackson–Ian Livingstone: A haláltalizmán; ford. Varsányi Mária; Rakéta Könyvek, Bp., 1991 (Kaland, játék, kockázat) Steve Jackson: Az elátkozott ház; ford. Varsányi Mária; Rakéta Könyvek, Bp., 1991 (Kaland, játék, kockázat) Űr orgyilkos; ötlet Steve Jackson, Ian Livingstone, szöveg Andrew Chapman, ford. Serflek Szabolcs; Új Vénusz, Bp., 1992 (Fantázia harcos) Steve Jackson varázslata!, 1-4.; Rakéta, Bp., 1992–1993 (Kaland, játék, varázslat) 1. A shamutanti dombok; ford. Varsányi Mária] Megjelenés: 1992 2. Kharé – a csapdák kikötővárosa; ford. Varsányi Mária; 1992 3. Hét sárkánykígyó; ford. Aczél László; 1992 4. Királyok koronája; ford. Serflek Szabolcs; 1993 Robot kommandó; ötlet Steve Jackson, Ian Livingstone, szöveg Steve Jackson, ford. Serflek Szabolcs; Új Vénusz, Bp., 1993 (Fantázia harcos) Steve Jackson: Találkozás F.E.A.R.-rel; ford. Kollárik Péter; Új Vénusz, Bp., 1993 (Fantázia harcos) Steve Jackson: Csillaghajó; ford. Serflek Szabolcs; Új Vénusz, Bp., 1993 (Fantázia harcos) Steve Jackson–Jonathan Green: Salamonis titkai. Félig játék, félig könyv! A főhős te vagy!; ford. Kemenes István; Chameleon Comix, Szolnok, 2023 Steve Jackson: A pusztítás teremtménye; ford. Kemenes Iván; Chameleon Comix, Szolnok, 2024
Jegyzetek
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol fantasyszerzők Kategória:Játéktervezők