Kultsár István (Komárom, 1760. szeptember 16. – Pest, 1828. március 28.) író, szerkesztő, kiadó és színigazgató.
Élete Nemesi származású iparoscsaládból származott. Apja jómódú csizmadia. 1770-1778 között Komáromban végezte iskoláit, később bencés papnövendék lett. 1780–81-ben Pannonhalmán bölcseletet, 1782-ben Pozsonyban teológiát tanult. A rend feloszlatásakor 1786-ban elhagyta a papi pályát és tanár lett a komáromi (1788–1789), a szombathelyi (1789–96), majd az esztergomi (1796–1799) gimnáziumban. Szombathelyen 1794-ben kiadta Mikes Kelemen addig ismeretlen leveleskönyvét (Törökországi levelek). 1799-ben lemondott tanári állásáról és hat évig gróf Festetics György László fia mellett, majd a gróf Viczay családnál volt nevelő. 1802-ben a jénai mineralógiai társaság tagja lett. 1806-ban Pestre költözött.
A magyar irodalmi élet és színészet lelkes szervezője volt. Megindította és haláláig szerkesztette a pesti Hazai Tudósításokat (1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások), amellyel a magyar nyelv, irodalom, művelődés és színészet ügyét szolgálta. Halála után özvegye vette át az újságot, és 1848-ig Nemzeti UjságAz 1841-es évfolyam online néven élt a lap. Munkáját eleinte maga Kazinczy buzdította, és írt a lapjába is. 1813-tól 1815-ig a pesti magyar színtársulat igazgatója és támogatója.
1817-ben elindította a Hasznos Mulatságok című melléklapot. Pesti háza a korabeli írók találkozóhelye, az irodalmi élet fontos központja volt. Számos író munkáját saját költségén jelentette meg. Ismertette a róla elnevezett kódexet. Négyezer kötetes értékes könyvtárát 1827-ben Komáromnak ajándékozta, és kezelésére alapítványt tett. 1827–1828-ban részt vett az MTA alapszabályait kidolgozó bizottság munkájában.
A Belvárosi plébániatemplom sírboltjában nyugszik, ahol fehér márványból Ferenczy István által készített emlékkő állít neki emléket. Folyóiratai kiadását felesége folytatta.
Emléke Kultsár István Könyvtár, Komárom K-EMÖ Kultsár István Szakközépiskolája és Szakiskolája Komárom Város Kultsár István Ügyviteli-Gazdasági Szakközépiskola Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány
Művei Bajnoknék levelei Ovidiusból. Komárom, 1789 B. Laudonnak nándorfejérvári győzelme. Szombathely, 1790 Törökországi levelek, melyekben a II. Rákóczi Ferencz fejedelemmel bujdosó magyarok történetei más egyéb emlékezetes dolgokkal együtt barátságosan eléadatnak (Mikes Kelemen). Szombathely, 1794 Főtiszt. Práy György Magyarország történetírójának emlékezete. Pest, 1801 Hiradás Gebhardi Lajosnak Magyarország Historiájáról. Pest, 1802 Krónika : a Mohátsi veszedelemtől a bétsi békülésig Magyar Országban, Erdélyben, Havasalföldon és Moldovában történt dolgokról. Pest, 1805. Hiradás a Hazai Tudósítások eránt. Pest, 1806 Hazafiúi javallás magyar nemzeti theátrom építéséről, mely egyszersmind a fejedelmi szövetség győzelmének és a három felség Pesten létének emlékeztető jele legyen. Pest, 1814 Buzdítás a nemzeti theátrom felépítésére. Pest, 1815 Online Tudósítások és Hasznos mulatságok. Válogatás a Hazai és külföldi tudósítások, valamint a Hasznos mulatságok cikkeiből; vál., sajtó alá rend., bev., jegyz. Buda Attila és Hidvégi Violetta; Kriterion, Kolozsvár, 2010 (Téka)
Irodalom Papp Miklós 1874: Egy irodalomtörténeti emlék Kulcsár Istvántól. Történeti Lapok 1874/1, 20.
Alapy Gyula: Kultsár István. 1760–1828; Spitzer ny., Komárom, 1911 Alapy Gyula: Kultsár István 1760–1828 és könyvtára; Jókai Egyesület, Komárom, 1928 Waldapfel József 1935: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből. Budapest Markos János: Kultsár István, 1760–1828; s.n., Pannonhalma, 1940 (Pannonhalmi füzetek) Dezsényi Béla-Nemes György 1954: A magyar sajtó 250 éve. Budapest Nagydiósi Gézáné: K. I. A Könyvtáros, 1960 Pastinszky Miklós: Kultsár István, a komáromi könyvtáralapító; Komárom megyei Tanács VB–HN Honismereti Bizottság, Tatabánya, 1979 (Komárom megyei honismereti kiskönyvtár) A tudós, könyvtáralapító, kultúraközvetítő Kultsár István; sajtó alá rend., előszó Hídvégi Violetta; Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat–Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, Tatabánya, 2001 (Castrum könyvek)
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon 1000-1990
További információk A tudós, könyvtáralapító, kultúraközvetítő Kultsár István; sajtó alá rend., előszó Hídvégi Violetta; Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat–Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, Tatabánya, 2001 (Castrum könyvek) Bausz Teodorik 1903: Kultsár István élete és működése. Komáromi gimnázium Értesítője 1902-1903 Szénássy Zoltán 1978: Kultsár István emlékére. A Hét 23/15 (április 8.) Hidvégi Violetta 2010: Kulturális menedzser a 18-19. századból. Budapest 33/9
Kategória:Magyar írók Kategória:Komáromiak Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar mecénások Kategória:Magyar könyvkiadók Kategória:1760-ban született személyek Kategória:1828-ban elhunyt személyek