(hagyományos kínai: 王葆祥; 1909–1977), írói nevén (hagyományos kínai: 王度盧) kínai stílusú regényíró.
Legismertebb a Tigris és sárkány című művéről, melyből 2000-ben Ang Lee rendezésében a nagy sikerű Tigris és sárkány mozifilm változat készült.
Élete
1909-ben született egy szegény mandzsu családban Pekingben. Mielőtt író lett, szerkesztőként dolgozott egy újságnál és hivatalnokként a kereskedelmi szövetségben. Átélte Új Kulturális Mozgalom eseményeit és a május 4-ei kulturális forradalmat és az 1930-as években kezdett regényeket írni. Legtöbb korai műve detektívregény és krimi volt.
Qingdao-ba költözése után kezdett regényeket írni, 1938 és 1949 között tizenhat regényt írt meg. A kínai polgárháború után felhagyott az írással és iskolai tanár lett. Farmon végzett kényszermunkára ítélték a kulturális forradalom idején, majd 1977-ben betegség miatt halt meg. Élete során 30 regényt írt.
Munkái
a stílusú romantikus regényeiről legismertebb, melyek gyakran végződnek tragikus befejezéssel, csakúgy, mint társadalmi-romantikus regényei. tekintik a modern stílus úttörőjének olyan írók mellett, mint és . helyet biztosított magának a tíz legnagyobb író között a műfajban, valamint egyike az Északi iskola négy legnagyobb írójának , és mellett.
A Crane-Iron sorozat
emlékezetes műve az ötrészes epikus stílusú romantikus sorozata, melyet Crane-Iron sorozatnak (Crane-Iron Pentalogy, 鶴鐵系列) szoktak nevezni. a regényt 1938 és 1942 között írta. A sorozat négy generáció , vagyis kínai vándorló lovag történetét meséli el. Az öt rész:
He Jing Kun Lun (鶴驚崑崙, A daru megijeszti Kun Lun-t) Bao Jian Jin Chai (寶劍金釵, Értékes kard, arany hajtű) Jian Qi Zhu Guang (劍氣珠光, A kard ereje, a gyöngy fénye) Wo Hu Cang Long (臥虎藏龍, Guggoló tigris, rejtőző sárkány) Tie Qi Yin Ping (鐵騎銀瓶, Vas lovag, ezüst váza)
A regénynek angol fordítása nem létezik.2009-es információ 2002-ben jelent meg az Andy Seto által rajzolt képregényváltozat Tigris és sárkány címmel, mely kínai és angol nyelven is forgalomba került.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Életrajz Wang Dulu IMDb
Kategória:Kínai költők, írók Kategória:Wuxia Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek