Kamondi Zoltán (Budapest, 1960. április 6. – Budapest, 2016. március 17.http://ripost.hu/cikk-igy-bucsuzik-varatlanul-elhunyt-exetol-eszenyi-eniko) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer.
Életpályája Egyetemi tanulmányait az ELTE matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta. Filmrendezői diplomáját 1988-ban szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.Az egyetem hallgatói adatbázisában nem szerepel http://www.filmacademy.hu/hu/hallgatok-hok/hallgatoi-adatbazis Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. 1989-ben, a romániai forradalom alatt haditudósítóként dolgozott a japán és a francia televízió megbízásából, valamint tudósítója volt a Szabad Európa Rádiónak. Ez idő alatt Makk Károllyal is dolgozott, mint forgatókönyvíró és társrendező.
Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, melynek bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. Második játékfilmjét Az alkimista és a szűz címmel rendezte, 1999-ben mutatták be. 2001-ben huszonöt órás dokumentumfilmet rendezett Petri György költő életéről és munkásságáról, In Memoriam Petri György címmel. Az interjú közvetlenül a költő halála előtt készült. 2002-ben miután befejezte következő filmjét, a Kísértéseket, tanítani kezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
2006-ban befejezte Dolina című, 2000-ben megkezdett negyedik játékfilmjét, amely Bodor Ádám Az érsek látogatása című novellája alapján készült, és amelyet 2007-ben mutattak be. A Magyar Filmszemlén a Legjobb Látvány díját kapta. Karlovy Vary-ban jelölve volt a Kristály Glóbusz díjra. Díjat nyert több fesztiválon, az USA-ban hármat. 2009-ben producerként bemutatta az „1” című filmet Pater Sparrow rendezésében. Ezt követően forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként dolgozott.
Váratlanul hunyt el, 2016. április 13-án búcsúztatták a budapesti Farkasréti temetőben.
Színházi pályája 1992-ben kezdett színházban dolgozni. 1993-ban kísérleti műhelyt alapított Pécsett, itt rendezte a Szív bűnei című előadást. 1994-ben kezdett a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozni, ahol a Salomét rendezte. A darab az Országos Színházi Találkozón a legjobb női alakítás díját nyerte és a kritikusok az évad legjobb előadásának tartották. 1996-ban Miskolcon is kísérleti színházi műhelyt alapított Csarnok Kultusz Motel néven. Az Egymást érintő című előadássorozat az ő ötletéből jött létre, s az első darabját is ő rendezte. A négy évig folytatódó sorozat szakmai és közönségsikert ért el. 1998-ban a British Council támogatásával Londonba utazott, hogy az ottani színházi életet tanulmányozhassa. A Holland Színházi Intézet meghívására részt vett az Amsterdami Színház Fesztiválon. Ugyanebben az évben saját társulatával, a Bolygó Kultusz Motel tagjaival megrendezte a Candide-ot a Thália Színházban.
Színházi rendezései A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 8..2013. április 29-i lekérdezés
1992: Szentivánéji álom, színházi előadás, Arany János Színház, Kamaraterem 1993–1994: A szív bűnei, színházi előadás, Pécsi Nemzeti Színház, kísérleti műhely
Országos Színházi Találkozó – A legjobb előadás díja, a legjobb női főszereplő díja, a legjobb díszlet díja, a legjobb jelmez díja (1994) 1994: Salome, Színházi előadás, Miskolci Nemzeti Színház Országos Színházi Találkozó – A legjobb női főszereplő díja (1995) 1996–1997: Csarnok Kultusz Motel 1996: Egymást Érintő Alternatív Színházi Szemle – Fődíj (1999) 1997–1999: Bolygó Kultusz Motel Alternatív Színházi Szemle, Budapest. Fődíj az Egymást érintő Elfeledett álom című előadásáért 1998: Candide Magyar Színikritikusok díja – Az évad legjobb zenés előadása (1999) 2010: Mindent Anyámról
Kisjátékfilmek és dokumentumfilmek 1983: Ardor 1984: Csirkegyár 1985: Kiki és a hímek 1986 – Nyugat-Berlini Rövidfilmfesztivál – A legjobb rendezés 1987 – Amerikai Filmakadémia, Los Angeles (1987): „Diák” Oscar jelölés
1989: Párhuzamos anyagcserék, dokumentumfilm 1990: Videoszótár 1992: Paul Klee levelei 1993: A gavallér és a szűzek 1996: Arany nyugágy, Videojátékfilm, MTV FMS 1996 – 27. Magyar Játékfilmszemle – A legjobb rendezés díja, Kisjátékfilm kategória 1997 – Magyar Filmkritikusok díja – Díj az innovatív dimenziókért és formákért 1997 – A Magyar Televízió Nívódíja
1993–2002: Magyar tarka, Videoportrék, MTV Opal-Aster Film 1995 – Mediawave Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál – I. díj, dokumentumfilm kategória
2001: Petri György
Nagyjátékfilmek
1987: Tudatalatti megálló (befejezetlen játékfilm, BBS-FMS-Objektív Stúdió) 1991: Halálutak és angyalok 1991 – San Remó-i Filmfesztivál – Legjobb filmzene 1991 – Cannes-i filmfesztivál – „Un Certain Regard” beválasztás
1999: Az alkimista és a szűz 1999 – 10. Manchesteri Nemzetközi Filmfesztivál – Független Film kategória, Legjobb játékfilm 1999 – Prix Europa, Berlin – Európa-díj, 4. hely 2000 – Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb operatőr, Legjobb női főszereplő
2002: Kísértések 2002 – 52. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – Arany Medve jelölés 2002 – 33. Magyar Filmszemle – Legjobb rendezés, Legjobb operatőr, Legjobb színészi alakítás 2002 – „Love is Folly”, Bolgár nemzetközi filmfesztivál, Várna – A zsűri különdíja a kiemelkedő filmnyelvi értékekért 2002 – 23. Nemzetközi „Manuki Brothers” Kamera Fesztivál, Macedónia – Bronz Kamera 2002 – 8. Pyongyang Nemzetközi Filmfesztivál – Legjobb fényképezés 2003 – Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb forgatókönyv
2007: Dolina (Az érsek látogatása) 2007 – 38. Magyar Filmszemle – Legjobb látvány díja a rendezőnek, az operatőrnek, a látványtervezőnek és a jelmeztervezőnek 2007 – 42. Karlovy Vary Filmfesztivál – Kristály Glóbusz jelölés 2008 – 28. „Manaki Brothers" nemzetközi operatőr fesztivál – A zsűri külön diplomája az operatőrnek 2008 – Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb operatőr díja 2008 – Moziháló, Magyarország – Legjobb filmhonlap 2008 – 28. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál, Portugália – Legjobb operatőr 2008 – Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál, USA – Golden Reel Award, Legjobb rendező díja 2008 – Syracuse Nemzetközi Filmfesztivál, USA - A Zsűri Díja kiemelkedő látványért, művészeti vezetésért és kosztümökért, Legjobb operatőr díja
2008: 1 (mint producer) 2009 – 40. magyar Filmszemle, Budapest – Legjobb látvány, Legjobb operatőr, Arany Olló-díj Legjobb vágás, Legjobb Producer, Diák Zsűri, Legjobb Elsőfilmes díj 2009 – 16. Grada Fiatal Filmrendezől – Közönségdíj 2010 – Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb látvány 2010 – 30. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál – Legjobb rendező, Legjobb színész
2016: Halj már meg!
Díjai 2003 – Balázs Béla-díj
Kiki és a hímek 1986 – Nyugat-Berlini Rövidfilmfesztivál – A legjobb rendezés
Halálutak és angyalok 1996 – 27. Magyar Játékfilmszemle – A legjobb rendezés díja, Kisjátékfilm kategória
Magyar tarka 1995 – Mediawave Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál – I. díj, dokumentumfilm kategória
Arany nyugágy 1996 – 27. Magyar Játékfilmszemle – A legjobb rendezés díja, Kisjátékfilm kategória
Alkimista és a szűz 1999 – 10. Manchesteri Nemzetközi Filmfesztivál – Független Film kategória, Legjobb játékfilm
Kísértések 2002 – 33. Magyar Filmszemle – Legjobb rendezés
Dolina 2008 – Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál, USA – Golden Reel Award, Legjobb rendező díja
1 2009 – 40. Magyar Filmszemle, Budapest – Legjobb Producer
Jegyzetek
Források A Vígszínház honlapján HMDB Jegy.hu
További információk
Kamondi Zoltán az Internet Movie Database oldalain Kamondi Zoltán a Filmtetten Az alkimista „halálai”. Kamondi Zoltán-(de)mitológia (Filmtett)
Kategória:1960-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar haditudósítók Kategória:Haditudósítók a 20. század háborúiban