A trade marketing a marketing új területe, amely nemcsak közvetlenül a fogyasztóra, hanem a kereskedőre is fókuszál, és olyan tevékenységeket foglal magába, amelyek a gyártó vállalatnak a kiemelt vevőkkel (általában nagykereskedőkkel vagy kiskereskedőkkel) való összehangolt stratégiai együttműködését jelentik, a fogyasztói igények minél jobb kielégítése, a fogyasztói elégedettség, végső soron a márkahűség fokozása érdekében. (A trade marketing kifejezés nem azonos értelmű a magyar megfelelőjével, a kereskedelmi marketinggel, mivel az utóbbi kifejezés inkább a kereskedő vállalatok marketingtevékenységére használatos. A trade marketing kifejezésnek semmiféle összefüggése nincs a védjegyekkel (angolul trade mark) kapcsolatos tevékenységekkel.)

Céljai A "trade marketing a vásárlóra és a kereskedőre fókuszál. A kereskedőre, hiszen ő dönti el, hogy egy adott boltban, hálózaton milyen választék-, ár-, akciós és kihelyezési politika valósuljon meg. Vagyis hogy mit, hogyan talál meg, megtalálhat-e egyáltalán a betérő vevő. A kereskedő az első szűrő, az első szűk keresztmetszet a márka és a fogyasztó között. Ezért is fontos, hogy a boltokban, a vásárlás helyén melyik márka hogyan, milyen kihelyezésben jelenik meg. Sok márka piaci szereplését az üzletekben elfoglalt helye, másodlagos kihelyezése határozza meg. Ezekért a kiemelkedő helyekért, forró pontokért folyó harcot (angolul storewars), a polcokon betöltött pozícióért (angolul shelfspace) való küzdelmet a kategóriamenedzsment szabályai között próbálják a kereskedők és a szállítók optimalizálni."Csiby Ágnes - Havasiné Kátai Ildikó - Hermann Zsuzsanna: Trade marketing a mindennapokban. 11. old.

Stratégiai alapelvek A trade marketingben a "klasszikus" marketing mintájára ismerünk 4P és 6(+1)P marketingmixeket.

A 4P Presence (termékválaszték) Pricing (árazási politika) Placement (kihelyezés) Promotional strategy (promóciós stratégia)

A 6(+1)P A 4P fenti elemeihez járulnak még Proposition (ajánlat, a közös lehetőségek) Pack (a teljes, komplex ajánlati csomag) (és esetleg) People (az emberi oldal elemzése)Csiby Ágnes - Havasiné Kátai Ildikó - Hermann Zsuzsanna: Trade marketing a mindennapokban. 34- 35. old. Adatgyűjtés és elemzés a trade marketingben A tervezés fontos előfeltétele az adatgyűjtés és az adatok elemzése a következő területeken: Az értékesítés alakulása, a tényleges eladás összehasonlítása a tervvel Csatorna- és kategóriaelemzés A vevőknek adott tényleges kereskedelmi engedmények a tervhez viszonyítva A trade marketing költségvetési terv összehasonlítása a tényleges költésekkel A tényleges listázottság összehasonlítása a tervvel Promóciók hatásának elemzése Árelemzés, árréselemzés Versenytársak tevékenysége Disztribúcióelemzés Készlethiány és túlkészletezés elemzése Polcrészesedés, polci kihelyezés minősége Másodkihelyezések vizsgálata Reklámanyagok használataCsiby Ágnes - Havasiné Kátai Ildikó - Hermann Zsuzsanna: Trade marketing a mindennapokban. 78- 82. old.

A tervezés tárgykörei költségvetés listázási célok értékesítési csatornánként és vevőnként Kategóriamenedzsment tervezése POS-stratégia, merchandising alapelvek kidolgozása Értékesítést közvetlenül ösztönző programtervek Kóstoltatási, árubemutatási promóciós terv Partnerösztönző rendszerek kis- és nagykereskedők számára Reklámanyagterv Promóciós anyag- és árukészlet-tervezés Esemény trade marketing Motivációk, versenyek saját üzletkötőknek Kereskedelmi kommunikáció terve Piackutatások tervezéseCsiby Ágnes - Havasiné Kátai Ildikó - Hermann Zsuzsanna: Trade marketing a mindennapokban. 46- 52. old.

Források Csiby Ágnes - Havasiné Kátai Ildikó - Hermann Zsuzsanna: Trade marketing a mindennapokban. Promo Power Trade Marketing Kft. 2005. 205. pp. Lásd még

Marketing Merchandising Promóció (marketing)

Külső hivatkozások

Marketing dictionary Trade Marketing and Commercial Strategies - Università di Parma Trade Marketing

Kategória:Marketing