Caius Iulius Caesar (vagy Gaius Julius Caesar ejtsd juliusz cézár; eredetileg valószínűleg juliusz kaiszar; i. e. 100. július 12./13. – i. e. 44. március 15.) római hadvezér és politikus. Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és a császárság intézményének létrehozásában. Elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot Britanniába – mindkettőt saját kezdeményezésre. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére (stratégája) volt és nagyszerű politikus is (mindkettő alatt leginkább az értendő, hogy kitűnően tudott bánni az emberekkel). Kiépülő egyeduralma a királyságot (egyszemélyi uralmat) átoknak tekintő Rómában hamar komoly ellenérzésekkel találkozott. Polgárháború bontakozott ki ellene, amit megnyert, és az így létrejött birodalom vitathatatlan urává lett. Mélyreható reformokba kezdett. Élethossziglani dictatorrá nyilvánította magát és erőteljesen központosította a köztársaság kései éveiben szétzilálódott közigazgatási rendszert. Mondhatni, mindent sikerült megnyernie, csak polgártársait nem: Róma nem tolerálta őt. Az egyre hangosabb zúgolódást és a diktatúrát látva Marcus Brutus és több szenátor összeesküdött és meggyilkolták Caesart, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot. A merénylet után azonban polgárháború tört ki Caesar hívei (Octavianus, Marcus Antonius, Lepidus) és a köztársaságiak (Brutus, Cassius, Cicero és még sokan mások) között.
Fiatalkora Caesar Róma városában, annak plebeiusok lakta részén (a Suburra) egy insulában (lakóház) született, patricius családban, őseit Iulusig, Aeneas trójai herceg fiáig vezette vissza. Apja Caius Iulius Caesar a praetori tisztségig vitte karrierjét, a Iulia gens tagja. Anyja Aurelia Cotta, az Aurelia gensből. Testvére volt Iulia Caesaris, aki Octavianus nagyanyja. Viszonylagos jómódban éltek, habár családja nem számított gazdagnak a római nemesség többségéhez képest. Apja i. e. 85-84 körül halt meg, amikor Caesar 16 éves volt. Apai nagynénje, akit ugyancsak Iulia Caesaris néven neveztek, Caius Marius felesége volt, a tehetséges hadvezérnek, aki megreformálta a római hadsereget. Ezt követően Marius jóvoltából megkapta első hivatali megbízatását, megválasztották Juppiter papjának (flamen Dialis).Szabó Á. 185. Tizenhét évesen szerelemből házasodott, Lucius Cornelius Cinna – Marius legnagyobb támogatója, Sulla ellensége – leányát, Corneliát vette feleségül. Hamarosan megszületett az első – és egyetlen törvényes – gyermeke, Iulia.
Marius életének alkonyán, i. e. 86-ban a római belpolitika fordulóponthoz érkezett. Ebben az időben a római politikusok két részre szakadtak: néppártra és optimatákra. Az előbbiek vezére Marius, az utóbbiaké Lucius Cornelius Sulla volt. A két csoport közötti sorozatos viták polgárháborúhoz vezettek, majd Sulla magához ragadta a hatalmat, és diktatúrát vezetett be. Caesar családja – apósa, Cinna és nagybátyja, Marius – révén a néppárthoz kötődött.
Amikor Sulla megnyerte a polgárháborút, Caesar helyzete tovább romlott: a diktátor i. e. 82-ben elrendelte, hogy váljon el Corneliától. Caesar ezt megtagadta, inkább elhagyta Rómát, önkéntes száműzetésbe vonult. Megfosztották papi méltóságától, elkobozták felesége hozományát és családi öröksége egy részét is elvesztette; törvényen kívülivé vált. Később Sulla befolyásos emberek közbenjárása révén megbocsátott neki és családjával együtt hazatérhetett. Nem maradt azonban sokáig Rómában, hanem beállt a seregbe; Asia és Cilicia tartományban szolgált.
Kis-ázsiai szolgálata során több csatában is részt vett. I. e. 80-ban Thermus vezette seregben harcolva kulcsszerepet játszott Milétosz ostrománál. Bátorságával számos legionárius életét mentette meg, ezért később kitüntetésként megkapta a corona civicát (tölgykorona), amely az egyik legmagasabb katonai kitüntetés volt, ezzel Sulla törvényei értelmében a szenátus tagjává vált.
I. e. 78-ban Sulla meghalt, Caesar pedig visszatért Rómába, megkezdte politikai pályafutását. Hamar kitűnt szónoki képességeivel és azzal, hogy kíméletlenül támadta a provinciákban visszaéléseket elkövető helytartókat. Még Cicero is elismerte tehetségét. Caesar retorikai tanulmányok folytatása céljából i. e. 75-ben Rodoszra utazott, de útközben kilíkiai kalózok fogságába esett, akik váltságdíj ellenében akarták szabadon engedni. A kalózok 20 talentum aranyat követeltek érte, ő azonban ezen felháborodott, és 50 talentumban határozta meg saját értékét. (20 talentum egy szenátor, míg 50 talentum egy tekintélyes consul értéke volt). Mikor szabadon bocsátották, Caesar alaposan megfigyelte a kalózok búvóhelyét, majd flottát toborzott, melynek élén lerohanta a kalóztámaszpontot. A foglyokat Asia provincia helytartója börtönbe zárta, de Caesar enyhének találta az ítéletet, ezért Pergamonba, a provincia székhelyére ment, kihozatta a börtönből és keresztre feszíttette őket, ugyanis fogsága idején többször megígérte a kalózoknak, hogy így fog elbánni velük, de azok kinevették, mert azt hitték, hogy viccel. A Suetonius római és Plutarkhosz görög–római életrajzírók által lejegyzett történetSz. L. Utcsenko – Julius Caesar Gondolat Kiadó, 1983: Gaius Julius Caesar politikai pályájának kezdete, romaikor.hu (hozzáférés: 2017. február 6.) rabidőszakáról Szálinger Balázs írt Köztársaság címmel színdarabot , amit 2012-ben a Színházi Dramaturgok Céhe az évad legjobb magyar drámájánakAz Évad Legjobb Magyar Drámája - díj , dramaturg.hu (hozzáférés: 2017. február 6.) választott.
Politikai pályafutása bélyegkép|250px|Julius Caesar, British Museumban lévő mellszobráról készült rajz a Cassell's History of England (1902)-ból
Caesart i. e. 70-ben megválasztották quaestornak, és ebben a minőségében Hispania Ulterior (a mai Portugália és Dél-Spanyolország részén elterülő) tartomány pénzügyeit és adminisztrációját felügyelte.
Hamarosan megvált hivatalától, hogy visszatérhessen Rómába; és bár szeretett feleségének elvesztése nagy fájdalmat okozott számára, egy év múlva házasságot kötött Quintus Pompeius Rufus consul és Cornelia Sulla (Lucius Cornelius Sulla leánya) lányával, Pompeiával i. e. 67-ben. Caesar támogatta az Aulus Gabinius néptribunus által előterjesztett Lex Gabiniát, amely Pompeiusnak korlátlan hatalmat biztosított a szicíliai kalózok felett, majd később a VI. Mithridatész pontoszi király elleni háborúban. Nyilvánvalóan a Róma nagy hadvezérével fenntartott jó kapcsolat később még Caesar hasznára vált. Pompeius és Crassus viszálykodása nem gátolta előmenetelét: Crassus a következő években folyamatosan segítette Caesart, hogy rendezhesse adósságait.
Caesar a Via Appia – amely Rómától Cumaen keresztül az olasz csizma sarkáig húzódott – curatoraként szolgált, ami nagy jelentőséggel bíró beosztás volt. Bár Caesar számára ez nagyon költséges volt, nagy tekintélyt biztosított az ifjú szenátor számára, ami Crassus támogatásával elérhetőnek bizonyult. Ez idő alatt szintén folytatta bírói pályafutását egészen aedilis curulisszé választásáig, i. e. 65-ig. Az aedilis curulis feladata templomok, középületek építése és karbantartása, valamint a forgalom és Róma mindennapi életével kapcsolatos dolgok megszervezése volt, de az aedile talán legfontosabb feladata a nyilvános játékok megszervezése és a Circus Maximus igazgatása volt. Ebben az időben Caesar közel állt a szinte teljes anyagi csődhöz, de a nép körében nagy tekintélyre tett szert az általa szervezett látványos játékokkal. Látványosságként apja tiszteletére Caesar 320 pár ezüst gladiátorpáncélt állított ki hatalmas költségek árán.
Caesar további tervei között szerepelt szobrot állítani Mariusnak. Ez nagy felháborodást keltett a szenátus körében, de népszerűsége szinte érinthetetlenné tette. Más eszközökkel persze akadályozhatták politikai pályafutását, amikor Caesar az egyiptomi zavargások elfojtásának élére volt jelölve, nem kapott elég támogatást a tisztség betöltésére. Caesar az évet aedileként zárta nagy dicsőségben és teljes anyagi csődben. Adósságai több száz arany talentumra (amely több millió dollárnak felel meg) rúgtak, ami a jövőbeli politikai karrierjét akadályozta.
Ennek ellenére aedilisként elért sikerei nagyban hozzájárultak pontifex maximusszá való választásában, i. e. 63-ban, az előző pontifex, Quintus Caecilius Metellus Pius halála után. Ez a hivatal a Forumon lévő Domus Publicával járt, ami az összes római vallási ügyért való felelősséget és a Vesta-szüzek őrzését jelentette. Caesar számára ez a pénzügyi adósságaitól való megszabadulást is jelentette, mivel pontifexszé választása egész életre szóló volt. Bár gyakorlatilag ez nem politikai hivatás volt, a főpapi méltóság jelentős előnyt jelentett a szenátussal szemben, és lehetősége nyílt a törvényhozásba való beleszólásra.
Caesar pontifexként való debütálását botrányok kísérték. Cornelia halála után feleségül vette Pompeiát, Sulla unokáját i. e. 67-ben. Pompeia mint a pontifex felesége szintén fontos személyiség volt, és az ő feladatai közé tartozott a Bona Dea fesztivál megszervezése decemberben. Ezen a szent rituálén kizárólag nők vehettek részt, de ennek ellenére Publius Clodius Pulchernek sikerült belopóznia női álruhában. Ez szentségtörésnek számított, így Pompeiát válás fenyegette. Bár Caesar személyesen azt állította, hogy Pompeia ártatlan volt az ügyben, de Caesar feleségének, mint a Caesar család minden tagjának, minden gyanú felett állónak kellett lennie.
Az i. e. 63-as év nehézségeket hozott nemcsak Caesar, hanem az egész Római Birodalom számára. Caesart városi praetorrá választották, de még mielőtt elfoglalhatta volna hivatalát, kitört a Catilina-összeesküvés. Lucius Sergius Catilina, a kétszeres consuljelölt ellen a köztársaság megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés volt a vád. Catilina bűnössége vitatott. Az i. e. 63-as választásokon Marcus Tullius Cicero került ki consulként Catilinával szemben.
Nem sokkal ezután Crassus névtelen levelet kapott, amelyben bizonyos szenátorokat Róma elhagyására figyelmeztettek az állami vezetők ellen tervezett tömeggyilkosság elkerülése végett. Crassus odaadta a levelet Cicerónak, aki a szenátus elé terjesztette az összeesküvés tervét. Sokan a szenátusban ezt nem hitték el, azt gondolták, Cicero ezzel csak politikai előnyre akar szert tenni. Végül Cicero szónoki képességével meggyőzte a szenátust az igazáról, és felhatalmazást kapott az összeesküvők megbüntetésére. Az első számú célszemély Catilina volt, ezért úgy döntött, elmenekül Rómából, előtte még egy cselszövést szervezett Cicero meggyilkolására. Az nem járt sikerrel, Catilina elmenekült és Etruriában a felkelőkhöz csatlakozott.
Catilina öt társát vizsgálat nélkül halálra ítélték, ugyanis száműzetésük esetén a bűnözők Catilina etruriai csapataihoz csatlakozhattak volna. A szenátus tanácskozása alatt Caesar azon pár ember közé tartozott, akik a halálbüntetés ellen szóltak. Őt ellenvéleménye miatt azonnal a cselszövésben váló részvétellel vádolták – bár ez nem volt bizonyított. Cato kitartó ragaszkodásának köszönhetően az öt bűnöst még aznap kivégezték. Ugyanezen a napon került a nyilvánosság elé Caesar ügye Servilia Caepionisszal. Servilia egy levelet küldött Caesarnak, és emiatt Cato ismét összeesküvéssel vádolta Caesart. Ő átadta a levelet Catónak, Servilia féltestvérének. Amint Cato elolvasta a levél tartalmát, undorral félredobta azt.