Adonyi Nagy Mária (Éradony, 1951. október 6. – Berettyóújfalu, 2015. október 13.) költő, újságíró, műfordító. (Az Adonyi felvett neve.)

Életútja A székelyhídi és a nagyváradi 3-as számú (ma Ady Endre) gimnáziumban tanult, ez utóbbiban érettségizett 1970-ben, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar–német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1974-ben. Három évig Szatmárnémetiben tanított, ezt követően egy évig munkanélküli volt, 1978-tól Bukarestben a Munkásélet, 1979-től 1989 végéig A Hét belső munkatársa.

Irodalmi pályáját versekkel, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Bár első kötetének anyagát 1974-ben leadta a kiadónak, az csak 1978-ban jelenhetett meg a cenzúra többszörös rostálása miatt. Szerepelt a Varázslataink (1974) és a Kimaradt Szó (1979) antológiákban, később a Bábel tornyán c. Echinox-antológiában (1983), a Magyar költőnők antológiája (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1997), az Álmok szállodája: erdélyi magyar költők, 1918–2000 c. antológiában (Kolozsvár, 2002), majd a 111 vers erdélyi költőnőktől c. gyűjteményes kötetben (Kolozsvár, 2006).

Képtelennek tetsző, de a valóság áramaiból fölbukkanó képzettársításai kozmikus látást és léttudatot kapcsolnak költészetéhez. A romániai magyar irodalomban a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolják.

Az 1990-es években bekapcsolódott a romániai magyarság közéletét érintő kérdésekbe,Adonyi Nagy Mária: Lantos Tamás képviselő úr szerint lesz Bolyai Egyetem Kolozsváron! = Valóság (Bukarest), 1990. november 30. majd közreműködött a Romániai magyar ki kicsoda, 1997 c. kiadvány szerkesztésében (Scripta Kiadó, Nagyvárad, 1997).

1989. december 22–23-án egyedüli magyar újságíróként járt azokon a bukaresti utcákon, ahol lőttek. Tapasztalatairól, az 1989-es romániai forradalom furfangos ellopásáról később a TerrorizmusTerrorizmus című sorozatában számolt be a Valóság hasábjain.Elorzott román forradalom, Online hozzáférés 1990–1992 között a bukaresti Romániai Magyar Szó, majd a Valóság szerkesztője, 1992–1995 között a nagyváradi Erdélyi Napló szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. 1996-ban az Erdélyi Híradó könyvkiadó részlegének főszerkesztője, majd a Scripta Kiadó szerkesztője. Nagyváradi munkalehetőségeinek végleges megszűnése után Budapestre települt át, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának olvasószerkesztője lett.

Művei (válogatás) Önálló verskötetei

Emlék jelen időbenEmlék jelen időben c. verskötete (Bukarest, 1978. Forrás könyvsorozat) Állatövi jegyek (Bukarest, 1982)Állatövi jegyek

Műfordításkötet Johannes Bobrowski legszebb versei (Bukarest, 1988)

Jegyzetek

Források

Búcsúzunk Adonyi Nagy Máriától, Reggeli Újság, 2015. október 22. Online hozzáférés

További információk

Markó Béla: Beszélgetés Adonyi Nagy Máriával. Igaz Szó, 1977/8. Szász János: A költő birtoklevele. A Hét, 1978/27. Németi Rudolf: Jelentés a partról. A Hét, 1978/27. Cs. Gyimesi Éva: A teljesség: kötelesség. Utunk, 1979/2. Borcsa János: Szólni – "vershullás idején". Korunk, 1979/4. Mózes Attila: A szomorúság transzparenciája. Utunk, 1982. október 29. Adonyi Nagy Mária , irodalom.elender.hu Adonyi Nagy Mária: Emlék jelen időben Versek, adatbank.transindex.ro Elhunyt Adonyi Nagy Mária költő, újságíró, Krónika, 2015. október 21. Stanik István: Adonyi Nagy Mária (1951–2015), Erdélyi Napló, 2015. november 1. Adonyi Nagy Mária, 1951–2015: Elorzott román forradalom, Háromszék, 2015. december 24, Online hozzáférés

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar nők Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek