A Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) olyan magyar alapítású mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva fő feladatának tekinti a katolikus fiatalok összefogását és segítését, és ennek keretében a katolikus lelkiségi mozgalmakkal való együttműködést.
Története A Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) az 1980-as évek végének társadalmi és politikai átalakulása idején vált szélesebb körben ismertté. A kommunista rendszer meggyengülésével Magyarországon egyre nagyobb teret kaptak az alulról szerveződő társadalmi kezdeményezések, köztük az ifjúsági közösségek is.
1988. november 27-én több ifjúsági szervezet megalapította a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsát (MISZOT), amely az ifjúsági szervezetek érdekvédelmi fórumaként működött. Az előkészítő bizottság tagja volt Blanckenstein Miklós, a budapesti Üllői úti Örökimádó-templom lelkészségének káplánja és az Esztergomi főegyházmegye ifjúsági moderátora. Az alakuló ülésen a Katolikus Ifjúsági Mozgalom képviseletében Puchard Zoltán vezette azt a hétfős küldöttséget, amely a katolikus bázisközösségeket, lelkiségi mozgalmakat és egyházi közösségeket képviselte.
A KIM jellegéből adódóan nem rendelkezett hagyományos tagsággal; célja a katolikus ifjúsági közösségek érdekeinek és értékeinek társadalmi képviselete volt. A hatékonyabb működés érdekében a szervezet 1989. november 26-án egyesületté alakult. Az egyesület első elnöke Becker Pál lett, aki az 1990-es országgyűlési választásokon Pest megye 5. számú választókerületében egyéni mandátumot szerzett.
A szervezet történetének egyik jelentős eseménye volt II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása. 1991. augusztus 19-én mintegy ötvenezer fiatal találkozott a pápával a budapesti Népstadionban. A rendezvény szervezési és lebonyolítási feladataiban a KIM is részt vett, és az ország különböző pontjain működő ifjúsági közösségek mozgósításában is szerepet vállalt.
1993-ban Kismaroson az Országos Ifjúsági Konferencia az ifjúsági ügyekkel megbízott püspök-referens vezetésével létrehozta az öt magyarországi katolikus ifjúsági régiót. A KIM a Közép-Magyarországi Katolikus Ifjúsági Régió (Esztergom–Budapesti főegyházmegye, Székesfehérvári egyházmegye, Váci egyházmegye) munkájában vett részt.
1996-ban a KIM közgyűlése Gábor Miklóst választotta a szervezet elnökévé. 2019-ben a közgyűlés Ernyey Áront választotta meg az egyesület elnökének.
A szervezet 1993-ban és 1994-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói számára ösztöndíj-kiegészítést biztosított.
Tevékenysége Célja a katolikus ifjúság érdekeinek és értékrendjének képviselete. Országos, egyházmegyei és helyi katolikus ifjúsági megmozdulásokban kíván segíteni és részt venni, tagjai az ifjúságpolitika és a közélet terén érdekvédelemhez jutnak. Csoportjaik az önkormányzatok felé civil partnerként tudnak megjelenni. Feladatai ellátásához a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával rendelkezik. A KIM képviselhet, felölelhet minden olyan kezdeményezést, amikor a katolikus fiatalok közös céljaikért megmozdulnak: műsort állítanak össze a plébánián (helyi szint), vagy szomszédos templomok közötti kispályás focibajnokságok szerveznek (területi szint). Egyházmegyei és országos szinten pedig ifjúsági vezetőképzések, táborok, zarándoklatok, találkozók létrehozásával segítik a fiatalokat. Azon dolgoznak, hogy a KIM-en keresztül a helyi csoportok más katolikus fiatalok kezdeményezéseiről is értesüljenek. A Katolikus Ifjúsági Mozgalom kiemelten fontosnak tartja, hogy - más hazai tevékenységein túl - megkönnyítse a hazai fiatalok eljutását a népszerű nemzetközi ifjúsági rendezvényekre. Rendszeresen segítséget nyújtanak nemzetközi (pl. Taizé, Mariazell), országos (pl. Nagymaros, Egerszalók) és egyházmegyei ifjúsági rendezvényekhez és képzésekhez önkéntesi munkával, szaktudással és technikai felszereléssel. 1989 óta a magyarországi fiatalok Taizéi Találkozókon való részvételét koordinálják: pl. a minden év szilveszterekor Európa valamely nagyvárosában megrendezésre kerülő "Bizalom Zarándokútja a Földön" téli taizéi találkozókra közös buszos utakat szerveznek. Aktívan közreműködtek az 1991-ben és 2001-ben Budapesten zajló taizéi találkozókban. A budapesti Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarának működését az egyesület megalakulása óta támogatja. Közel 30 éve május első napjaiban zajlik a Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat, melynek előkészítését és lebonyolítását a KIM már sok éve támogatja. A Nagymarosi Ifjúsági Találkozók előkészítésében is rendszeresen segítséget nyújtanak. 1994 tavaszától minden pünkösdhétfőn, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével közösen megrendezik Budapest-Máriaremetén a "Karizmák Ünnepe" egyházmegyei majálist. A Természetes Családtervezési Tanácsadók Munkaközösségének működését kb. 1996-tól segítik, a munkaközösség által szervezett több képzésnek, irodai munkának helyszínt biztosítanak. 1997 szeptemberétől szinte minden évben országos Közéleti Munkatársképző tanfolyamokat tartanak a Katolikus Társadalomtudományi Akadémiával, az Esztergom-Budapesti Érsekséggel és a Faludi Ferenc Akadémiával közösen. Az Ifjúsági Világtalálkozókon (1997: Párizs, 2000: Róma, 2002: Torontó, 2005: Köln, 2008: Sydney, 2011: Madrid) az egyesület szervezésében az ország több száz ill. több ezer fiatalja szokott részt venni. A 2000-ben alakult Ökumenikus Ifjúsági Iroda és a KIM között kezdetektől szoros az együttműködés. A két szervezet közös előkészítés után rendezte meg az Ökumenikus Ifjúsági Vezetők Konferenciáját, és többször szervezett ökumenikus imaalkalmakat. a KözösPont Misszió a nagy hazai világi ifjúsági fesztiválokon a keresztény jelenlétet valósítja meg: pl. a "Sziget" Civil falujában rendszeresen megjelenik a "Közös Pont" sátor, amelynek programjával az erre a szolgálatra alaposan felkészített Katolikus, a Református és az Evangélikus Egyház fiataljai - katolikus, református és evangélikus lelkészek és ifjúsági vezetők bevonásával - a hit iránt érdeklődőket igyekeznek megszólítani. Emellett még három- négy fesztiválon is jelen vannak. 2000-ben, a Petőfi Csarnokban és 2003-ban, a Budapest Sportarénában is ennek az együttműködésnek gyümölcseként jöttek létre a Keresztény Ifjúsági Találkozók (KIT-ek), amelyeken az egész országból sok ezer fiatal vett részt. A 2002-től tartott küldöttgyűléseik többször KIM vezetői találkozó és képzés is egyszerre. Ezeken kívül évek óta több országos katolikus találkozó és zarándoklat megszervezéséhez, lebonyolításához nyújt segítséget a KIM. Az egyesület a felsorolt eseményeken túl különböző csoportjainak további táborai, képzései, zarándoklatai, találkozói, koncertjei révén vesz részt a magyar katolikus ifjúság életében.
Tagsága és szervezete A KIM-nek tagjai lehetnek: Természetes személyek (kb. 3500 fő), rendes vagy pártoló tagként egyházmegyei csoportokba és alapszervezetekbe tömörülnek. Alapszervezeteik: DKIM: Délpesti KIM GYÖME KIM: Gyömrő-Mende KIM KisKIM: Kispesti KIM Madzag KIM: a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági közösségeinek közössége Márianosztrai Zarándoklat: a Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat szervezői csoportja RKIM: Rákosmenti KIM TKIM: Teológus KIM XKIM: Budapest X. kerületének KIM-csoportja Jogi személyek (2): SZEIF: Szombathelyi Egyházmegye Ifjúsági Fóruma VEILEF: Veszprém Egyházmegyei Ifjúsági és Lelkipásztori Fórum Források Katolikus Ifjúsági Mozgalom Új Ember: Húszéves a Katolikus Ifjúsági Mozgalom Kimiroda: Zarándoklat a Taizéi közösség találkozóira Külső hivatkozások Magyar katolikus lexikon (Katolikus Ifjúsági Mozgalom)
Kategória:Magyarországi katolikus közösségek, lelkiségi mozgalmak Kategória:Keresztény ifjúsági szervezetek