bélyegkép|jobbra|260px|Kotnov vára, Bechyněi kapu Tábor település Csehországban, a Dél-csehországi kerületben (Jihočeský kraj). A Tábori járás székhelye.

Fekvése Prágától délre fekvő település, a D3-as autópálya (az E14-es európai út) mellett.

Története Tábor a husziták egykori központja volt. Nevét a Bibliában említett Tábor hegyéről (Galilea) kapta, de a mai cseh nyelvben is tábort jelent. Itt volt a husziták egykori erődje, melyet 1420-ban egy vizektől védett gránittömbön Zsizska János () vezetése alatt álló husziták alapítottak. A város után nevezték a husziták radikális irányzatát táboritáknak.

Az egykori feljegyzések szerint itt a teljes anyagi és emberi egyenlőséget igyekeztek megteremteni: a főtéren állt a kádak sora, melybe a huszita seregbe jelentkezőknek - hogy teljesen egyenlők legyenek - minden vagyontárgyukat bele kellett dobniuk. Élelmezésükről a tábor gondoskodott és ott dolgoztak, ahová kijelölték őket. Papjaik nem voltak, felfogásuk szerint mindenkinek joga van a bibliát magyarázni, az Igét hirdetni. Ezért, mint „eretnekek” élesen szembe kerültek a katolikus egyházzal. Két szín alatt áldoztak, és jelvényük sem a kereszt volt, hanem a kehely. A táboriták közössége 1420-tól 1434-ig állt fenn. Ez idő alatt a huszita seregek győzelmet-győzelemre halmoztak.

A cseh rendek még a 17. században is kelyhes zászló alatt indultak harcba a Habsburg elnyomás ellen. A protestáns szövetség fehérhegyi veresége után is Tábor városa volt az utolsó erőd, amely a legtovább ellenállt az osztrákok megismétlődő ostromainak.

Tábor városa ma egy történelmi múzeum. 15. századi városfalainak és bástyáinak egy része - főleg a belváros északi oldalán - máig megmaradt.

Főtérhez közeli házainak többsége reneszánsz stílusú, homlokzatukat sgraffito díszíti.

A főtéren áll egy reneszánsz díszkút, valamint a huszita vezérek emlékművei is itt találhatók. A huszita idők óta itt állnak azok a kőasztalok is, amelyeken a harcosok étkeztek, és itt vannak a Városháza 6. számú ház előtt azok a kőkádak is, amelyekbe a harcosok értékeiket beledobálták. Egykor itt tartották híres; támadásra és védekezésre egyaránt alkalmas harci szekereiket is.

Nevezetességei Kotnov várának maradványai - A 18. századi várból csak egy henger alakú vártorony és egy bástya, valamint a Bechyně-kapu maradt meg, melyekben ma múzeum van. Városháza - 1440-ben épült, tornya is gótikus stílusú. A 15. század óta többször restaurálták, azonban eredeti formája mindvégig megmaradt. Az épületben található a huszita mozgalom dokumentumait őrző múzeum is. Szűz Mária templom - 1642-1666 között épült, barokk stílusban. Tábori plébánia templom - késő gótikus stílusban épült a 15. század második felében. Labirintusok - a Főtér alatti kazamatákba bújt el a város lakossága harcok idején. Víztorony - a Főtértől északra található, még a reneszánsz korban épült különleges műszaki megoldású építmény. A Jordan-tó Csehország első mesterséges víztározója, 1492-ben létesült. A tervezők egy 18 méter magas mesterséges vízesés energiáját használták fel arra, hogy az ivóvizet a város magasabban fekvő részeibe és a toronyba is felnyomják.

Népesség

A település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:

Testvérvárosok Konstanz, Németország Dole, Franciaország Wels, Ausztria Orinda, Amerikai Egyesült Államok Škofja Loka, Szlovénia Érsekújvár, Szlovákia Schmalkalden, Németország Trencsén, Szlovákia

Jegyzetek

Források Csehországi utazások (Panoráma 1978)

Kategória:A Tábori járás települései