John Pawson (Halifax, 1949. május 6. –) brit építész, belsőépítész és formatervező, a kortárs minimalista stílus kiemelkedő képviselője.
Pályafutása Pawson az Eton College-ban töltött évek után a családi textilvállalkozásban dolgozott, majd Japánba költözött, ahol angolt tanított Nagoja egyetemén. Az építészettel Tokióban, Kuramata Siro irodájában ismerkedett meg. Miután visszatért Angliába, építészeti tanulmányokba kezdett az Architectural Association iskolájában, és 1981-ben megalapította saját irodáját John Pawson Office néven.Az önéletrajzi részletekhez ld.: Letöltés ideje: 2011. május 17.
Jellegzetes, saját stílusjegyek kialakítása helyett Pawsont elsősorban a fény, az arányok, a tér és az anyagok viszonya foglalkoztatta és foglalkoztatja. Ennek elméletét először Minimum című, 1996-ban megjelent könyvében fejtette ki. Korai munkái között elsősorban magánházakat, villákat lehet említeni, emellett belsőépítészettel és tárgytervezéssel is foglalkozott. Első komoly nemzetközi sikerét a Calvin Klein divatmárka üzletének belsőépítészetével aratta, a New York-i Madison Square-en. 2002-ben és 2004-ben is kiállított a Velencei Építészeti Biennálén, utóbb a brit pavilonban.
bélyegkép|jobbra|260px|A Sackler-híd a londoni Királyi Botanikus Kertekben. Építészeti munkáit a formák és anyagok radikális leegyszerűsítése, a nagyméretű sík felületek és geometrikus testek összhangja jellemzi. Több mint egy tucatnyi magánházat tervezett, elsősorban Nagy-Britanniában, de állnak épületei Németországban és Japánban is. 2006-ban készült el a tervei szerint londoni Királyi Botanikus Kertek Sackler-hídja. A vízhez a lehető legközelebb elhelyezett, S alakú átkelő az építész szándéka szerint „a vízen sétálás” illúzióját adja használójának. Letöltés ideje: 2011. május 17. 2010 júniusában hét építésziroda közül Pawson műhelyét választotta ki a londoni Design Museum, hogy a Brit Nemzetközösség egykori székházának átalakításával létrehozza új otthonát.A Design Museum új építészének kiállítást is rendezett Plain space címmel 2010. szeptember 22. és 2011. január 30. között. Letöltés ideje: 2011. május 17. Pawson házas, két gyermeke van.
Legfontosabb művei bélyegkép|jobbra|260px|Trappista kolostor a csehországi Nový Dvůrban. A franciaországi Thoronet 12-13. századi ciszterci apátsága (amely Le Corbusier számára is meghatározó volt a tourette-i kolostor tervezésénél), Pawson számára is meghatározó élmény; a ma múzeumként működő épületben kiállítást is rendezett 2006-ban. A Thoronet-ben tapasztaltak ihlették Pawsont, miután 1999-ben francia ciszterci szerzetesek egy trappista kolostor tervezésére kérték fel a csehországi Nový Dvůrban, egy elhagyott barokk majorság épületének felhasználásával. Pawson a kétszintes majorsági épület bővítésével zárt, négyzetes udvart hozott létre, áthidalva a terület jelentős szintkülönbségét. Az egyik oldalszárnyban kapott helyet a nagyméretű, a középkori szerzetesi templomok térarányait idéző, de részleteiben mai templomépület, altemplommal. A 2004-ben elkészült épületegyüttes komoly nemzetközi sikert aratott, dacára annak, hogy a kolostor egyáltalán nem látogatható.
A csehországi kolostor ismeretében kérte fel a Pannonhalmi Bencés Főapátság Pawsont a kolostor templomának helyreállítására. A tervezési szerződést 2007-ben kötötték meg, Pawson hazai tervezőtársa a 3h Építésziroda volt.A Pannonhalmi Bazilika belső helyreállítása. Építészfórum.hu, 2007. július 12. Letöltés ideje: 2011. május 17. A szerzetesekkel közösen alkotott, az örökségvédelmi hivatal által is jóváhagyott terv szerint a templom, amely eddig Storno Ferenc 1870-es évekbeli helyreállításának nyomait viselte magán, új padlózatot és berendezést kapott, és eltávolították a jelenlegi tér két meghatározó elemét, a szószéket és a Szent Mártont ábrázoló üvegablakot is.A látványtervet ld. az Apátság honlapján Letöltés ideje: 2011. május 17. A munkálatok 2011-2012-ben zajlottak, a bazilikát 2012. augusztus 27-én szentelték újra.Pannonhalma: 110 év, világörökségi cím, 21. századi lelkiség és építészet. Nyugathír.hu, 2011. április 28.. Letöltés ideje: 2011. május 17.
A pannonhalmi munkáról Pawson így nyilatkozott:
Jegyzetek
Irodalom John Pawson: A Pannonhalmi Főapátság bazilikája. Tervleírás. In: Utóirat – Post Scriptum. A Régi-Új Magyar Építőművészet melléklete. 2008/6. 37-40. o.
További információk John Pawson Ltd., London A Nový Dvůr-i kolostor honlapja A Pannonhalmi Bazilika belső helyreállítása
Kategória:Angol építészek Kategória:Brit formatervezők Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek