Lapáncsa község Baranya vármegyében, a Siklósi járásban.

Fekvése

A község a vármegye déli-délkeleti részén fekszik, alig néhány kilométerre a magyar-horvát államhatártól. A Villányi-hegységtől délkeletre, Mohácstól délnyugatra, Villány várostól délre elterülő település morfológiai értelemben a Nyárád-harkányi löszvidékhez tartozik.

A szomszédos települések: észak felől Magyarbóly, kelet felől Kislippó, délkelet felől Illocska, nyugat felől pedig Beremend.

Megközelítése Csak közúton érhető el, az 5702-es útról Magyarbólynál letérve, egy öt számjegyű mellékúton (57 119). Határszélét keleten érinti a nyomvonala is, de a vasútnak itt már nincs megállási pontja.

Története A község neve az írott forrásokban először 1349-ben bukkant fel Lappanch változatban. Valószínű a magyar laponya, lapály, mocsaras terület jelentésű főnévvel tartozik össze, s alapszava a lapos szavakéval azonos. A középkorban Lappanch és Gátwége néven szerepelt. Itt végződött a Dunától húzódó gát. Lapáncsa és Magyarbóly között a török időkben nagy csata volt.

Előbb a Dárdai, majd a Veterán család birtoka, végül az Esterházyaké lett. A török időkben teljesen elnéptelenedett. 1760 körül népesítették be német lakossággal. 1850 körül római katolikus magyarok érkeztek ide. 1910-ben 479 lakosa volt. Ebből 35 fő magyar, 440 fő német, 1 horvát és 3 egyéb nemzetiségű. A lakosok közül 200 fő tudott magyarul. A 20. század közepéig Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott.

Jelene A községnek vasútállomása nincs. Lapáncsa körzete vízrajzi szempontból sűrű, mellette folyik el és szakad kisebb vízfolyásokra a Karasica-patak. A község népessége alig haladja meg a 200 főt, Baranya vármegye aprófalvas településszerkezetének egyik tipikus képviselője. A településnek egy utcája van, amelyre a régi német építkezési forma a jellemző. A házak száma 74.

Lapáncsa infrastrukturális ellátottsága átlagos. Az ivóvizet vezetéken keresztül kapják, a rendszert 1993-ban adták át a lakosságnak. A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya 98%-os. A helyi vízmű tulajdonosa a települési önkormányzat.

A lakosság nagy része római katolikus vallású. Bölcsőde, óvoda és általános iskola nem működik a településen. Utóbbit 1975-ben szüntették meg, a gyerekek a magyarbólyi körzeti általános iskolába járnak. A művelődési házban alkalmi rendezvényeket tartanak. A polgármesteri hivatal épületében kialakított egészségházban heti két alkalommal van orvosi rendelés.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kiefer Ferenc (független) 1994–1998: Kiefer Ferenc (független) 1998–2002: Kiefer Ferenc (független) 2002–2006: Kiefer Ferenc (független) 2006–2010: Kiefer Ferenc István (független) 2010–2014: Kiefer Ferenc István (Fidesz-KDNP) 2014–2019: Nagy Levente (független) 2019–2024: Nagy Levente (független) 2024– : Nagy Levente (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,7%-a magyarnak, 7,9% cigánynak, 1,5% németnek mondta magát (15,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,6%, református 3%, görögkatolikus 1%, felekezeten kívüli 4,4% (33% nem nyilatkozott).Lapáncsa Helységnévtár

2022-ben a lakosság 89%-a vallotta magát magyarnak, 1,2% németnek, 0,6% cigánynak (11% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 77,3% volt római katolikus, 2,5% református, 1,8% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 2,5% felekezeten kívüli (15,3% nem válaszolt).Lapáncsa Helységnévtár

Nevezetességek Templomát 1781-ben szentelték fel a Szeplőtelen fogantatás tiszteletére. Lapáncsán két emlékkövet találunk: 1993-ban avatták a kitelepített németek hazalátogatásakor az egyik emlékkövet, majd 1996-ban adtak át egy másikat a németek kitelepítésének 50. évfordulójára.

Híres szülöttei Getto József (1932) építész, országgyűlési képviselő

Jegyzetek

További információk Lapáncsa a Dunántúli Napló oldalán Lapáncsa hivatalos honlapja

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Baranya megye települései Kategória:Baranya vármegye települései