Szajk (németül Seike, horvátul SajkaHrv. glasnik br.45/2008. Forum Hrvata mohačke mikroregije, 6. studenoga 2008.) község Baranya vármegyében, a Bólyi járásban.

Az Árpád-kori múltra visszatekintő, a török után újratelepült község a rendszerváltás, önkormányzati rendszer kiépülését követően látványos fejlődésnek indult. Ennek alapját a kedvező természeti és közlekedésföldrajzi adottságok, valamint a helyi lakosság munkája, szorgalma adta, ami a történelmi hagyományokból, etnikai adottságokból is következett.

Fekvése Mohácstól 13 kilométerre nyugatra fekszik. Belterületének kiterjedése 103, külterületéé 1037 hektár.

A szomszédos települések: kelet felől Babarc, délkelet felől Nagynyárád, délnyugat felől Bóly, nyugat felől pedig Versend.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Mohácstól Pécsig húzódó 57-es főút, ezen érhető el mindkét végponti település felől.

Az 1990-es években megkezdődött dél-dunántúli közútfejlesztési programok beindítása előtt valószínűleg Szajk területén ágazott ki az 57-es útból a Bólyon, Villányon és Siklóson át Harkányig vezető (ma már mindhárom város központját elkerülő) 5701-es út, amely útvonalnak itteni szakasza jelenleg, Bóly városának délnyugati széléig az 5714-es útszámozást viseli.

Határai között áthalad az M60-as autópálya is, de annak csomópontja nincs a község területén; déli határszélét érinti még az 5703-as út Bóly és Nagynyárád közti szakasza is.

Természeti viszonyai

A község Baranya vármegye déli-délkeleti részén, a Dél-Baranyai-dombság keleti peremén, a Mohácsi teraszos sík határán helyezkedik el.MAROSI S. - SOMOGYI S., 1990

A keskeny, gyenge lejtésű völgyekkel tagolt dombvidék a Dél-Dunántúl egyik legsűrűbb településhálózattal rendelkező része – összefüggésben a domborzattal. A domborzati tényezők azonban főleg indirekt hatást gyakorolnak a település fejlődésére, főleg az infrastruktúra fejlődésén keresztül.LOVÁSZ GY., 1979

Vízrajzát a Karasica- és a Borza-patak illetve a köztük található kisebb vízfolyások határozzák meg. Közülük legmeghatározóbb a terület vizeit levezető – a térség általános ÉÉNY-DDK-i lejtésirányát követő – Szajki-víz. A felszíni vízkészlet kevés, a terjedelmes, rossz lefolyású platók, völgyközi hátak gyenge vízadó képességű felszínként minősíthetőek.

A terület éghajlata mérsékelten száraz, szubmediterrán jellegű. Az évi középhőmérséklet 10 és 10,5 °C közötti. A januári középhőmérséklet -0,5 – -1 °C közötti, a júliusi 21 – 21,5 °C közötti. Az évi csapadékmennyiség 600–650 mm között mozog.FODOR I., 1979

Jó minőségű barna erdei talaja, a gyenge talajerózió, a talajok egységes víz- és hőgazdálkodása, a kedvező expozíciós viszonyok kiváló feltételeket biztosítanak a nagyobb hőigényű szántóföldi növények termesztésére illetve a szőlőtermesztésre.

Története

A terület a rézkortól a bronzkoron át a népvándorlás koráig – változó intenzitással – lakottnak tekinthető.BÁNDI G., 1979 A község első említése (Zeyk) a pécsváradi apátság 1015-re datált alapítólevelében történik. Eszerint Szent István király itt népeket adományozott az apátságnak. A 13. század végéről a falu fejlett szőlőművelésére utaló adat maradt fenn, ugyanis egy 1289-ben kelt oklevél szerint Ormándi István szajki szőlőjét adoptált vejére, Deniper fia Istvánra hagyta.GYŐRFFY GY., 1987

Az első királyunk óta önálló plébániával rendelkező település sajátossága, hogy 1526 után a környéken egyedül a szajki plébános maradt életben, s követte híveit a bujdosásba. A török hódoltság alatt ideiglenesen újra benépesült, de a felszabadító háborúk idején ismét elnéptelenedett. Ezt követően első lakói Boszniából érkezett katolikus délszlávok voltak. A németek letelepítése 1715-20 között kezdődött. Egy részük Bajorországból, más részük Elzász-Lotharingiából jött. A 18. század közepére a falu szinte teljesen német nemzetiségűvé vált.

Az elkövetkező évtizedek fejlődését mutatják az építkezések, a falu anyagi gyarapodása. A település katolikus temploma 1753-ban Szent András apostol tiszteletére épült, barokk stílusú temetői kápolnáját 1760-ban, Szent Vendel tiszteletére szentelték. Iskolája 1770 körül létesült. A kálvárián levő kápolna 1861-ben Krisztus Feltámadása tiszteletére épült. Az itt élők a 19. században elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak. A növénytermesztés mellett az állattenyésztés szerepét húzza alá az a tény, hogy a temetőkápolnát Szent Vendel, a pásztorok védőszentje tiszteletére emelték. Kiemelkedő volt a nagy múltra visszatekintő bortermelésük. A napóleoni háborúk idején élelmiszer-szállítással, a bányák megnyitása után szénfuvarozással is foglalkoztak. Az első világháború után a falu szomszédságában téglagyár létesült, mely munkalehetőséget biztosított a szajkiaknak. 1928-ban megkezdődött a község villamosítása, mely azonban csak az 1950-es évek végére fejeződött be.

Bár a második világháború ütközetei polgári áldozatokat is követeltek a faluban, az igazi veszteséget a mintegy 300 német kitelepítése jelentette. Helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről érkeztek magyarok, némiképp pótolva a veszteségeket. Ezt követően a "szocialista fejlődés" útjára lépett a falu.

Az elmúlt évtizedekben a településfejlődésre ható legfontosabb tényezők w térségben a „településsűrűség mérséklése” címszó alatt foglalhatók össze. Ez burkoltan a falvak döntő többségének elsorvasztását jelentette. A falvak népességszámának csökkenése irányában hatott a mezőgazdasági birtokviszonyok megváltoztatása (kollektivizálás) és a városi iparosítás egymást kiegészítő tényezői. Ezek együttesen – az urbanizációs igénnyel együtt – elvándorláshoz, ingázáshoz vezettek. A változás adminisztratív következményekkel is járt: a körzetesítéssel. A fenti – és alábbi – tendenciák Szajk esetében is érvényesültek. A téeszesítés több hullámban zajlott a településen. Az 1950-es években még két termelőszövetkezet is működött párhuzamosan, melyek 1962-ben egyesültek. A szövetkezet termőterülete folyamatos csatlakozások révén a rendszerváltásig tovább nőtt.

Szajkot a rendszerváltás előtti időszakban, az akkori fogalomhasználat szerint a gyorsan fogyó népességű, alapfokon ellátatlan, kedvezőtlen életkörülményeket nyújtó kis- és aprófalvak típusába, azon belül is konkrétabban a típus mintegy kétötöd részét kitevő, kedvezőbb agráradottságokkal, gazdagabb lakossággal rendelkező altípusába tartozónak tekintették.BELUSZKY P., 1999

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Sajnovics Mihály (független) 1994–1998: Sajnovics Mihály (Szajki Baráti Kör) 1998–2002: Sajnovics Mihály (független) 2002–2006: Sajnovics Mihály (független) 2006–2010: Farkas Béla (független) 2010–2014: Farkas Béla (független) 2014–2019: Farkas Béla (független) 2019–2024: Farkas Béla (független) 2024– : Kékkői Mónika (független)

Népesség és társadalom

A falu lakó népessége 1970 és 2001 között 875 főről 797 főre csökkent. Ez igen jelentősnek tartható, s megfelelhet a település méretéből következő tipizálásnak is. A részletesebb elemzés azonban azt mutatja, hogy a népesség száma 1990-ig valóban csökkent, utána azonban – ha csekély mértékben is – növekedett! Ám a kezdeti csekély természetes szaporodást lenullázta az elvándorlás, míg ma a bevándorlás hatását csökkenti jelentősen a természetes fogyás.

Iskolai végzettség tekintetében a község az országos átlag alatt, de a vidéki átlag közelében szerepel. A 15 éves és idősebb népességből az általános iskola 8. osztályát végzettek aránya (88,4%) valamivel az országos átlag alatti. Az érettségizett (23,8%) és diplomás (7,6%) népesség aránya a megfelelő korosztályon belül jóval az országos átlag alatti. Figyelemre méltó azonban, hogy a női lakosság magasabb végzettségének tendenciája itt is érvényesül (25,9 és 8,1%).PERCZEL GY., 2003

A község felekezeti összetételében a katolikus jelleg a meghatározó (84%). Mellettük még a reformátusok számaránya jelentős (6%). Számukra a református istentiszteletet minden hónap első vasárnapján a helyi könyvtárban tartják. Néhány evangélikus, baptista és más vallású mellett elenyésző, 1% körüli a nem vallásosak aránya. Számottevő még a választ megtagadók aránya is (6%). Mindezekkel az adatokkal a település illeszkedik a tágabb környezetének felekezeti viszonyaihoz.

Hasonlóképpen belesimul környezetébe etnikai viszonyait tekintve is. A magát valamilyen szinten valamely nemzeti, etnikai kisebbséghez soroló lakos a település népességének 40%-át teszi ki. Ezen belül a német nemzetiségűek képviselik a legnagyobb arányt: az összlakosság 36, a nemzetiségiek 90%-a közülük kerül ki. Mellettük a horvátok aránya számottevő még: a lakosság 2, a nemzetiségiek 6%-át adják. A cigány etnikum aránya – a bevallás szerint – alig haladja meg a lakosság 0,5%-át. Az asszimiláció előrehaladott voltát jelzi azonban az a tény, hogy a magát – valamilyen vonatkozásban – magyarnak vallók aránya 94%! Így – elméletileg – akár a nemzeti, etnikai kisebbségekhez tartozók 85-90%-a kettős etnikai-nemzetiségi kötődésű lehet.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,8%-a magyarnak, 0,9% cigánynak, 4,6% horvátnak, 37,2% németnek, 0,2% románnak, 0,2% szlováknak mondta magát (15% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 72,3%, református 4,3%, evangélikus 0,4%, felekezeten kívüli 4,1% (18,3% nem nyilatkozott).Szajk Helységnévtár

2022-ben a lakosság 90,2%-a vallotta magát magyarnak, 24,6% németnek, 5,5% horvátnak, 0,1-0,1% görögnek, szlováknak, szerbnek és cigánynak, 1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 57,5% volt római katolikus, 4,1% református, 0,6% görög katolikus, 0,3% evangélikus, 1% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 6,9% felekezeten kívüli (28,5% nem válaszolt).Szajk Helységnévtár

Gazdaság thumb|250px|Pincesor A gazdasági viszonyokról a népesség gazdasági aktivitása alapján lehet képet alkotni. A településen – az országos tendenciákhoz illeszkedve – az utóbbi évtizedekben a foglalkoztatottak aránya jelentősen csökkent. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliség és az inaktív népesség aránya növekedett. Ezek az adott időszak gazdasági-társadalmi változásaival hozhatók kapcsolatba. Az eltartottak arányának változása – kezdetben növekedés, majd csökkenés – a demográfiai változásoknak tudható be. Az adatok közül figyelemre méltó a férfi foglalkoztatottak arányának radikális csökkenése. Az elmúlt időszak gazdasági változásai főleg őket sújtották, mivel a női foglalkoztatottság amúgy is alacsonyabb szintű volt. A foglalkoztatottak nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlása a falusi jelleget tükrözi: 18% a mezőgazdaságban, 35% az iparban, 47% a szolgáltató ágazatban dolgozik. A munkanélküliek aránya nem éri el a 8%-ot. A kedvező képet viszont módosítja az, hogy közülük igen magas – mintegy 50%-a szakmunkások aránya.

A községben az 1990-es években 13 gazdasági egység, társaság működött, közülük egy vegyes vállalat. A 23 egyéni vállalkozó közül 3 a szolgáltatásban, 10 a kereskedelemben, 6 a mezőgazdaságban és 4 az iparban kereste a kenyerét. A munkahelyek megoszlása vonatkozásban jobban kidomborodik a település falusi-mezőgazdasági jellege: a munkahelyek majd fele mezőgazdasági, harmada szolgáltató és csak negyede ipari. Ebből fakadóan a mezőgazdasági keresők kétharmadát, a szolgáltatásban dolgozók felét, az ipari kereskedőknek pedig csupán negyedét képes foglalkoztatni a település. Éppen ezért szerepel a tervek között – s részben már meg is valósult – az ipartelep kialakítása és az idegenforgalom fejlesztése.

Vallás Római katolikus A katolikus plébánia a pécsi egyházmegye mohácsi esperesi kerületéhez tartozik. Szent András tiszteletére emelt templomát 1753-ban építették. Orgonáját 1878-ban az Angster gyár építette, melyet 1921-ben Mayer György átépített. A templomnak két harangja volt. A 102 cm átmérőjűt Rudle Ignác 1926-ban Pécsett, a 80 cm-eset az 1930-as években Szlezák László Budapesten öntötte.

Plébánosai