Gergelyi Ottmár (szk. Otmar Gergelyi; Busóc, 1919. szeptember 28. – Nyitra, 1995. március 13.) szlovákiai levéltáros.

Élete Gergelyi György fia, a népiskola 4 osztályát, illetve a hatosztályos reálgimnáziumot Késmárkon végezte, ahol többször megbukott. Apja halála után 1938-ban Pozsonyba költöztek, ahol középiskolai tanulmányait befejezvén, a Szlovák Egyetem Bölcsész karán, történelmet, német és más nyelveket tanult. 1942-től a régészeti szemináriumának könyvtárában segédkezett, majd könyvtárosa lett, illetve Budaváry professzor asszisztense. Részt vett több ásatáson és konzervátor kurzuson is. 1944-ben letartóztatták a szlovák nemzeti felkelésben való szerepe miatt, majd a front áthaladtával az NKVD tartóztatta le.

Már 1947-ben beadta felvételi kérelmét a (Szlovák) Mezőgazdasági Levéltárhoz, melyet Jan Eisner, Alexander Húščava és Vojtech Budinský-Krička is támogatott, amikor az még de facto nem is létezett. 1948-ban Homonnára helyezték át az Andrássy család homonnai könyvtárának rendezésére és a Mezőgazdasági Levéltár Kerületi fiókjának létrehozására. Míg ez nem történt meg a kassai fiók alá tartozott. 1950-től a kastély gondozásával is megbízták. Az év májusában ideiglenesen a kassai fiók vezetésével is megbízták. 1952-ben a homonnai kastély a csehszlovák hadsereg tulajdonába került, mely után a Mezőgazdasági Levéltár nyitrai fiókját vezette, mely Bajmócon székelt. 1956-tól a levéltári rendszer átszervezésével a Nyitrai Állami Levéltárhoz került. Itt dolgozott egészen 1965-ig. Ekkor egészségügyi okokból átkerült a nyitrai Mezőgazdasági Múzeumhoz és itt nyugdíjba vonulásáig mint történész tevékenykedett. 1959-től a Műemlékvédelmi Hivatalnak is dolgozott külsősként, 1976-1983 között pedig a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán oktatott külsősként. Mindkét helyen organológiával és hangszertörténettel (orgona) foglalkozott.

Neve Otmar, Othmar és Otomar formában is megjelenhet.

Művei 1949 Hornád v praveku so zvláštnym zreteľom na územie ČSR. 1962 Z minulosti bojnických kúpeľov. In: Vlastivedný sborník Horná Nitra I, 49-53. 1965 Z dejín tlače v Nitre. Hlas Nitrianskeho okresu VI (XV)/ 39, 1 29. sept. 1965. 1965 Dejiny obcí okresu Nitra. Hlas Nitrianskeho okresu VI (XV), No. 115. 1965 Ako sa hospodárilo na nitrianskom biskupskom panstve v roku 1800? Agrikultúra 4, 79-93. 1968 Stará slovenská poľnohospodárska literatúra. Kiállításvezető. 1975 Historische Orgeln und Gehäuse in der Mittelslowakei. Acta Organologica 9. Berlin, 113–165. (tsz. Karol Wurm) 1980 Historische Orgeln und Gehäuse in der Westslowakei. Acta Organologica 14. Berlin, 11–172. (tsz. Karol Wurm) 1982/ 1989 Historické organy na Slovensku. Bratislava. (tsz. Karol Wurm és Roman Bunčák) 1991 Historische Orgeln und Gehäuse in der Ostslowakei. Acta Organologica 22. Berlin, 13–104. (tsz. Karol Wurm) Urbar hradného panstva Levice 1544.

Források 1981 Agrikultúra 18, 187-198. 1989 Slovenská archivistika XXIV/2, 209-210. 1995 Fehér Sándor: Dr. Gergelyi Ottmar halálára. Hét 40/ 16, 21. 1998 Významné osobnosti Nitry. Nitra, 45-47. Fukasová, Daniela 2011: "Pripomínam, že neide o aprílový vtip! Gergelyi." - Pracovné zápisky archivára z Humenného. Bratislava.

További információk ŠA Nitra, osobný fond PhDr. Otmara Gergelyiho Peter Keresteš: Otmar Gergelyi ako archivár v Bojniciach a Nitre (1952-1965). Zborník Spoločnosti slovenských archivárov 2019-2020 2023 Biografický slovník slovenských archivárov. Bratislava, 439-440

Kategória:Nyitraiak Kategória:Szlovák levéltárosok Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek