Balogh Lajos (Bük, 1933. december 14. – 2020. február 23.) magyar nyelvész, egyetemi tanár.

A Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányi tagja. Az Európai Nyelvatlasz magyar nemzeti bizottságának, a Kárpát nyelvatlasz nemzetközi szerkesztőbizottsági tagja. Kutatási területe a dialektológia, a szociolingvisztika, a névtan, és ezen belül a jelenkori földrajzi nevek. A magyar nyelvjárások atlaszának munkatársa volt.

Életpályája Szülei: Balogh Lajos és Ments Irma voltak. 1955-1959 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1959-1960 között Szombathelyen volt középiskolai oktató. 1960-1990 között, valamint 1994-1995 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott. 1982-től az ELTE Bölcsészettudományi Karon fonetikát, nyelvjárástant és szociolingvisztikát tanított 2020-ig. 1990-1994 között az Ungvári Állami Egyetem vendégtanára volt. 1996-ban nyugdíjba vonult.

Magánélete 1960-ban házasságot kötött Horváth Emmával. Két gyermekük született; Ágnes (1961) és Péter (1968).

Művei A népköltési (folklór) alkotások kritikai kiadásának szabályzata (Voigt Vilmossal, 1974) Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza (Király Lajossal, 1976)

Büki tájszótár; Vasi Szemle, Szombathely, 2004 Büki tájszótár; 2. bőv. kiad.; Önkormányzat–Magyar Nyugat, Bük–Vasszilvágy, 2016 (Bük 750)

Díjai Csűry Bálint-emlékérem (1977) Pais Dezső-díj (2006)

Jegyzetek

Források

További információk Napkút Kiadó https://web.archive.org/web/20160305102925/http://umnya.elte.hu/letoltesek/bl_cv.rtf

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek