Szelevény község Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kunszentmártoni járásában, a vármegye legdélibb települése. Már az őskorban is lakott volt. A település többször teljesen kihalt, elöntötte már a Körös is, de a mai napig – a lehetőségeihez mérten – fejlődik a falu. Közlekedési szempontból kedvezőtlen földrajzi fekvése miatt nincs átmenő forgalom, turisták sem fordulnak jelentős számban, de rengeteg a „rejtett kincs” amely a település hírnevét öregbíthetné, például a horgászatot kedvelőknek a Körös holtágai, vagy maga a Körös.

Fekvése Szelevény kistelepülés a Tiszazug szívében helyezkedik el a Hármas-Körös folyó partján. A település egész területe gyakorlatilag tökéletes síkság, így kedvezőek a feltételek a mezőgazdasági területek műveléséhez. Az itteni folyópart része a Körös–Maros Nemzeti Parknak.

Szomszédai: észak felől Cserkeszőlő, a gyógy- és termálfürdőjéről híres település, kelet felől a kistérség központi városa, Kunszentmárton; délkelet felől Nagytőke, dél, illetve délnyugat felől Csongrád-Csanád vármegye északi városai, Szentes és Csongrád, nyugat felől pedig Csépa. Főbb külterületei, amelyek jelentősebb lakosságszámmal rendelkeznek: Szelevény-Halesz és Pálóczipuszta.

Megközelítése Közúton három irányból követve közelíthető meg, mindhárom esetben a 44-es főútról letérve. Szolnok-Tiszaföldvár és Szarvas irányából Cserkeszőlő és Kunszentmárton közötti leágazást érdemes választani, és délnyugat felé lekanyarodni a 4511-es számú, 0164-es helyrajzi számú útra. Kecskemét felől vagy Tiszaugnál lehet letérni délkeleti irányban a 4511-esre, vagy Tiszakürt után dél felé a 4514-esre, amiről Csépa központjában ugyancsak a 4511-esre kell rátérni. Szelevény központját ez az út is elkerüli, oda csak az arról leágazó 45 112-es úton lehet eljutni.

Régebben a Körös folyó révjén átkelve Szentes illetve Magyartés felől is el lehetett jutni Szelevényre, de ez a rév ma már nem aktív. Leállítása óta Szelevény a belterületei vonatkozásában zsáktelepülésnek tekinthető.

Vasúton a MÁV 146-os számú Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton-vasútvonalán érhető el, amelynek egy megállási pontja van itt. Szelevény megállóhely a községtől északra helyezkedik el, a vonal állomásainak viszonylatában Csépa megállóhely és Kunszentmárton-Istvánháza megállóhely – illetve utóbbinak 1998 tavaszi bezárása óta Kunszentmárton vasútállomás – között található.

Története Az őskorban

Szelevényen újkőkorszaki eszközöket (nyilakat, íjakat, földművelő tárgyakat) találtak, így arra lehet következtetni, hogy ezen a területen az újkőkorszakban már emberek éltek és valószínűleg a Körös folyót hasznosították öntözéses földművelés céljából. Később kiderült, hogy a település legészakibb házai, a vasútvonal és a vasútállomás egy őskori településre, a Menyasszony-partra épültek.

A honfoglalás korában

A település neve először csak a szláv népek itt tartózkodása idején fordul elő Zelebyn alakban írva. A szláv korszak a honfoglalás megindulásával véget ért. A honfoglalás kori leletek (cserépdarabok) bizonyítják, hogy őseink jártak Szelevényen, és le is telepedtek. bélyegkép|A 2006-os árvíz emlékére felállított emlékmű a település központjában

A tatárjárástól az 1800-as évek végéig

A tatárjárás következtében a terület nagy része elnéptelenedett, illetve a házak elpusztultak. A „második honalapítás” során IV. Béla erre a vidékre telepítette a kunok egy csoportját (a szomszédos Kunszentmárton neve ma is ennek az emlékét őrzi).

A települést 1389-ben ismét említik ugyancsak Zelebyn néven. A Körös folyó árterülete jó legelőt nyújtott az állattartással foglalkozó embereknek.

1541 és 1546 között, az oszmán-török pusztítások következtében az egész környék pusztasággá vált és teljesen elnéptelenedett.

A falu 1635 körül éledt újra, területe akkor Csongrád vármegyéhez tartozott. A későbbiekben elfordult, hogy Pest, Heves vagy Borsod vármegyéhez került, de idővel visszahelyezték Csongrád fennhatósága alá. 1760-ban 438 ember 1881-ben pedig már 910 ember járta a szelevényi utcákat.

1848-ban ismét Heveshez csatolták, majd a szabadságharc után Szolnok megye fennhatósága alá vonták. 1894-ben Szelevényen már 1336 ember élt. Halesz 1881-ben alakult ki, 1894-ben 260-an lakták.

A 20. században

A magyar Vörös Hadsereg harcászati célból Tiszasasnál átvágta a gátat a román támaszpont elöntésére, kísérletük azonban nem járt sikerrel, ellenben nagy árvíz öntötte el a Tiszazugot, amit Szelevényben csak a templom és az annál magasabban fekvő 13 ház úszott meg. A többi elpusztult, lakói pedig koldusszegények lettek. A község 1923-ra épült újjá. 1935-ben már több iskolában folyt a tanítás.

1935-ben 2501-en lakták Szelevényt ezek közül 1404-en tanyán, amelyek közül a legnépesebbek a következők voltak: Halesz, Pálóczi-Horváth puszta, a Rét, az Öthalom és a Hosszúhát. Ekkorra már a faluban kőműves, kovács, szabó, borbély, cipész, asztalos, szélmolnár, szikvízgyártó, hentes illetve szatócs kisiparosok dolgoztak. A Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton-vasútvonal Lakitelek–Kunszentmárton része 1948-ban épült ide; önálló háziorvosa illetve művelődési háza az 1950-es évektől van a falunak. Az 1960 körüli évektől csökkenésnek indult a lakosságszám, 1965-ben már csak 1961 fő élt itt.

A rendszerváltás után

1992-ig Kunszentmárton fennhatósága alá tartozott. Ebben az évben szakadt el tőle és az első polgármestere dr. Gálos László lett, aki ezután még három önkormányzati választást nyert meg. 2005-ben politikai okok miatt időközi polgármester-választást kellett tartani, amelyet Pánczél Ferenc nyert meg, majd a polgármesteri széket sikerült megtartania a 2006-os, 2010-es és 2014-es választás eredményeként is. A településnek önálló újságja 2006 decemberétől jelenik meg, Szelevény címmel. 2003-ban az általános iskola Móra Ferenc nevét vette fel (azelőtt Petőfi Sándor volt a névadója). A 2007-2008 tanévtől törvénymódosítás miatt az alapfokú oktatás kénytelen volt társulni a cserkeszőlői általános iskolával, így kialakult a Petőfi Sándor ÁMK – Cserkeszőlő-Szelevény–Tiszasas–Tiszainoka.

2006-ban addig nem látott mértékű árhullám vonult le a Körösön, amely hatalmas árvízhez vezetett. A víz szintje 1040 cm körül mozgott. Komoly veszélybe került a település lakossága és ingatlanaik. Szerencsére az árhullám levonult, mielőtt valami katasztrófa történhetett volna. Erre az árvízre emlékezik Szelevény azóta minden év áprilisában (április vége felé, 20. körül); ez a nap lett Szelevény napja.

Közélete Polgármesterei Terminus Név Jelölő szervezet(ek) Megjegyzés1992–1994Dr. Gálos Lászlófüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2005függetlenmegbízatása megszűnt2005–2006Pánczél Ferencfüggetlenidőközi választás: 2005. szeptember 4.2006–2010független2010–2014független2014–2019függetlenhivatalában elhunyt2019–2019Kerekesné dr. Holló HelgaFidesz-KDNPidőközi választás: 2019. március 31.2019–2024Fidesz-KDNP2024–2026Fidesz-KDNP2026–Fidesz-KDNP A településen 2005. szeptember 4-én időközi polgármester-választást kellett tartani, mert az előző faluvezetőnek – még tisztázást igénylő okból – megszűnt a polgármesteri tisztsége. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy a választáson ő is indult (bár a hivatkozott forrásban a családneve egy betű eltéréssel, Gólos formában szerepel), de 21,25 %-os eredményével, négy jelölt közül csak a harmadik helyet érte el.

2019. március 31-én ismét időközi polgármester-választást kellett tartani a községben, ezúttal az előző polgármester január elején bekövetkezett halála miatt.

2026. június 28-án ismét időközi önkormányzati választás zajlott a községben, az előző képviselő-testület néhány hónappal korábban kimondott feloszlása miatt.

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81%-a magyarnak, 0,3% cigánynak, 0,3% németnek mondta magát (19% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 48,9%, református 3,6%, evangélikus 0,2%, felekezeten kívüli 18,7% (28,5% nem nyilatkozott).Szelevény Helységnévtár

2022-ben a lakosság 90,8%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% románnak, 0,3% németnek, 0,1% bolgárnak, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 30,4% volt római katolikus, 3% református, 0,3% görög katolikus, 0,3% evangélikus, 0,9% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 24,4% felekezeten kívüli (39,4% nem válaszolt).Szelevény Helységnévtár

Nevezetességei Látnivalók

300px|bélyegkép|jobbra|A templom légi felvételenA katolikus Jézus Szíve-templom egy egyhajós, kereszthajóval rendelkező neogótikus stílusú épület, amely Fehér András plébános vezetésével épült fel 1911-ben, nagy részben közadakozásból. Európában csaknem egyedülálló.

A faluban határában húzódó tehenesi holtág kiváló horgászvíz, főleg békés halakra (amur, ponty).

A Körös-part is a nevezetességekhez sorolható. Nyáron strandolási lehetőség nem áll rendelkezésre, de a horgászturizmus jelentősebb. A folyó vize az 1900-as évek elejéig annyira tiszta volt, hogy akkoriban még inni is lehetett belőle.

További látnivalónak mondható a 2006-ban felállított árvízi emlékmű is – Gyurcsek Ferenc martfűi szobrász műve –, amelyet az akkori környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Persányi Miklós és Pánczél Ferenc polgármester avatott fel.

Helyi ünnepségek, szokások, állandó rendezvények 2007 óta minden évben április 20. körül tartja a helyi önkormányzat Szelevény napját (a falunapot). Ekkor felvonulás és sok érdekes program várja az érdeklődőket. Általában a sportpályán zajlik az ünnepség, de ha rossz az idő, a közeli Petőfi Sándor Művelődési Ház ad otthont a rendezvénynek. Minden falunapon délután 2-kor ünnepi beszédet mond a polgármester, és vendégei. Az első – 2007-ben megtartott – rendezvényen először osztották ki a Szelevény díszpolgára címeket is. Délután pedig koncert várja a zenekedvelőket. Járt már itt a Fresh, a Kerozin és a MERT együttes is. 2007-ben a díszvendég Soltész Rezső volt, aki az egész ünnepség lebonyolítói közé tartozott, és a nap végén ő is meglepte a falu lakóit egy kis koncerttel.

Minden évben tartanak a szelevényiek szüreti felvonulást. Ilyenkor a faluból néhány embert hívnak össze akik lovaskocsival rendelkeznek. Ők szállítják a résztvevőket körbe a faluban, és Szelevény külterületén, Haleszban is. Néhány helyen az általános iskolások néphagyományőrző műsorát tekintheti meg a közönség.

Ismert személyek Szelevényben született Bocskay Katalin tanítónő (1909–2000), felsőbányai Bocskay Béla gróf, tiszazugi földbirtokos leánya, aki 1938-ban Albrecht főherceghez, a néhai Frigyes főherceg egyetlen fiához ment feleségül.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Szelevény az utazom.com honlapján Szelevény a Tourinfo.hu-n A település térképe a terkepcentrum.hu-n A Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszasas-Tiszainoka honlapja(Az általános iskola) Tóth Zsuzsanna: Szelevény és templomai. Kiegészítések a Tiszazug történetéhez. Budapest, 2004. (A Habsburgok és a Bocskay-házasság).

Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye települései Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok vármegye települései