A kifejezetten japán zenészekre jellemző irányzat. Jellemzője a kirívó öltözködés, a hagyományostól eltérő, szokatlan frizura és az erős smink. Ezeket az előadókat gyakran látják el az androgün jelzővel. Egyes források szerint a visual kei önálló zenei stílus, de legalábbis a japán rock egy alműfaja, más kritikusok úgy vélik, a látványvilág, a szubkultúra részévé vált visual kei divat ugyanannyira fontos, mint a zene. Yoshiki, a nyugaton ismert glam rockhoz hasonlított visual kei megalapítójának tartott X Japan együttes vezetője úgy véli, ez nem egy zenei műfaj, hanem sokkal inkább szellemiség: „szerintem egyfajta szabadság, az önkifejezésé, az önleírásé.”
Zeneileg a visual kei nem egységes, számos műfajban játszanak az előadók, a rock, hard rock, heavy metal, punk és hasonló „kemény” műfajokon túl a popzene, az elektronikus zene, a techno vagy a new wave is jelen lehet a hangzásban. Az előadók többsége férfi, míg a rajongók többsége nő; utóbbiak a koncerteken egységes, szinkronizált kar- és fejmozdulatokkal (furi) fejezik ki a rajongásukat.
A visual kei az 1980-as években, az underground zenei színtéren született meg, olyan együttesek voltak az első képviselői között, mint az X Japan, a Dead End, a Buck-Tick, a D’erlanger, a Luna Sea, a Color; a '90-es években alakult L’Arc-en-Ciel, Malice Mizer vagy Mucc. Az 1990-es évek közepéig a visual kei népszerűsége egyre nőtt Japánban, a lemezeladások rekordokat döntögettek, majd a '90-es évek végén a mozgalom hanyatlani kezdett.
A 2000-es években a visual kei új generációja nevelődött ki, akik már nem rendelkeztek egyértelmű zenei irányzattal és sokkal hangsúlyosabbá váltak a külső jegyek, a stílus divataspektusa. Ekkor kezdett el a visual kei népszerűvé válni külföldön, részben az animebetétdaloknak, részben az internetnek köszönhetően. Az ismertebb előadók közé tartozik ebből a korszakból a Dir en grey, a The Gazette, az Alice Nine, a D’espairsRay, a Girugamesh, a Versailles, az An Cafe vagy a szóló előadóként sikeressé vált Miyavi. A legnagyobb rajongótábora a műfajnak az Egyesült Államokban, Németországban, Lengyelországban, Oroszországban, Franciaországban és Brazíliában van, de népszerűnek mondható Finnországban, Chilében és Svédországban is. 2007 óta Magyarországon is számos visual kei-előadó adott koncertet.
Az újabb visual kei együtteseket számos kritika éri, mi szerint kiveszett belőlük elődeik szellemisége, egymás külsejét és hangzását másolják és teljesen egyformává válnak; a régebbi zenészek és a mozgalom ismerői ezért aggódnak a stílus jövője miatt.
Etimológiája A szó jelentése „vizuális stílus”. A nyugaton ismert glam rockhoz hasonlított japán zenei mozgalom egyik alapítójaként az X Japan együttest tartják számon, a név feltehetően az együttes „Psychedelic Violence Crime of Visual Shock” (A vizuális sokk pszichedelikus erőszak(os) bűntette) szlogenjéből származik, mely a Blue Blood című, 1989-ben megjelent lemezük borítóján is olvasható. 2011-ben Yoshiki, az együttes alapítója az X Japan korai időszakáról azt nyilatkozta: „mikor létrehoztuk az együttest, a gond az volt, hogy nem tartoztunk sehova. Nagyon kemény zenét játszottunk, kilónyi smink volt rajtunk, és őrült ruhákat viseltünk. Nem is tartozhattunk sehová. [...] Csináltuk, amit jónak láttunk, és ebből egyszer csak visual kei lett.” Mindazonáltal Yoshiki úgy véli, a visual kei nem egy zenei műfaj, hanem sokkal inkább szellemiség: „szerintem egyfajta szabadság, az önkifejezésé, az önleírásé.”
A visual kei kifejezés megalkotását magát Hosiko Szeiicsinek (星子誠一), a Shoxx magazin alapító szerkesztőjének tulajdonítják, aki 1990-ben hozta létre a műfajjal foglalkozó magazint. A JRock Newsnak adott interjújában azonban Hosiko úgy nyilatkozott, hogy a kifejezést tulajdonképpen az X Japan gitárosa, hide alkotta meg, de legalábbis erősen inspirálta. Abban az időben az kifejezést használták az ilyen együttesekre, de Hosiko úgy vélte, ez túlzottan közönséges kifejezés, nincs mögötte tartalom. Emiatt az újságírókat rendre megkérte, hogy ne használják, hanem helyette a visual-shock kei kifejezést alkalmazzák. Ez aztán visual-kei majd V-kei formára rövidült. Hosiko szerint a visual kei jól megkülönböztethetően japán zenei műfaj, melyhez a zene és a vizuális aspektusok is egyaránt hozzátartoznak.
Eredete és jellegzetességei bélyegkép|balra|220px|A Moi dix Mois gitárosa, Mana, jellegzetesen visual kei öltözékben
Egyes kutatók szerint a nyugati glam rock mellett a visual kei látványvilágának inspirációi közé tartozik a sódzso manga is, mely kifejezetten nőknek készített manga. Ezt a kapcsolatot egyes előadók is megerősítik, mint például Mana, a Malice Mizer, majd a Moi dix Mois gitárosa, aki saját elmondása szerint háromdimenziós sódzso mangát szeretne előadni a színpadon. A.R. Johnson szerint a visual kei művészek esztétikai megjelenése, külseje is passzol a sódzso mangák által népszerűsített bisónen, azaz „szép fiatal férfi” imidzséhez; Gacktot például tipikusan bisónen megjelenésű férfinak tartják. A visual kei előadók mintegy megtestesülései a sódzso mangát olvasó női közönség férfiideáljának. Ehhez hozzátartozik a szintén erre a mangaműfajra jellemző homoerotikus viselkedés, amikor az előadók a színpadon, fényképeken szándékosan szexuálisan provokatív módon viselkednek egymással. A rajongók igényeinek kielégítésére () előadott homoerotika ellenére azonban a statisztikák szerint a visual kei előadók nagy része heteroszexuális. bélyegkép|250px|Mikaru, a Dio – Distraught Overlord együttes (férfi) énekese démonszárnyakkal A visual kei jellemzője a kirívó öltözködés, a hagyományostól eltérő, szokatlan frizura és az erős smink. Ezeket az előadókat gyakran látják el az androgün jelzővel. Egyes források szerint a visual kei önálló zenei stílus, de legalábbis a japán rock egy alműfaja, saját hangzással, más kritikusok szerint a látványvilág, a szubkultúra részévé vált visual kei divat ugyanannyira fontos, mint a zene. Josephine Yun szerint a stílus kifejezetten japán, és az ősi időkre nyúlik vissza, amikor számos férfi viselt női ruházatot, például a kabuki színházakban. A visual kei művészek gyakran öltöznek női ruhába a színpadon, és sokukat „összetévesztik a nőkkel, mikor valójában férfiak”. Úgy véli, hogy a stílus „költői és effeminált”.
Zeneileg a visual kei nem egységes, számos műfajban játszanak az előadók, a rock, hard rock, heavy metal, punk és hasonló „kemény” műfajokon túl a popzene, az elektronikus zene, a techno vagy a new wave is jelen lehet a hangzásban. Josephine Yun szerint akár a dzsessz is szóba jöhet. Az öltözékeket is számos stílus inspirálta, a hagyományos japán öltözékeken túl akár a szado-mazo öltözékek, a gót stílus, csipkeruhák, bőrruhák, de a különféle régi divatirányzatok, mint a viktoriánus ruhák, a rokokó és barokk stílusú ruhák is előfordulnak az egyes előadók ruhatárában. bélyegkép|250px|A 2003-ban alakult Exist Trace együttes; a kevés női visual kei előadók egyike A kirívó, gyakran nőiesnek ítélt megjelenés és polgárpukkasztó zene mellett azonban a visual kei-előadók sokszor társadalmi és politikai jellegű dalokat is kiadnak, illetve a zenészek egy része politikailag is aktív. A Glay gitárosa, Takuro háborúellenes cikkeket jelentetett meg, a Luna Sea gitárosa, Sugizo közismert háborúellenes és környezetvédelmi aktivista, aki nézeteit dalaiban is kifejezi, a The Gazette című dala egy megtörtént esetről, egy középiskolás diák megkínzásáról és megöléséről szól. A Dir en grey Different Sense című dala részben a 2011-es tóhokui földrengés és cunamit dolgozza fel.
A visual kei előadók többsége férfi, vannak azonban női előadók is; a rajongók nagy része pedig nő. A női rajongók (japánul , a „banda” és a „lány” angol szavak összevonásából) egységes rajongói viselkedést mutatnak a koncerteken, vannak egységes mozdulatok (furi), mint például a („karlegyező”) a („kifordított vetődés”; a kezeket magasba emelik, ütemre háromszor, mintha levegőt markolnának, majd előre dőlnek kinyújtott karral), a („fejrázás, headbang”) vagy a (szó szerint „kivirágzik”; fej fölé kinyújtott, széttárt karok szétnyitott ujjakkal, mint egy virág). Egyes rajongók szívesen cosplayelik a kedvenc előadóikat különféle rendezvényeken, vagy a koncerteken is.
Története 1980–1992: A kezdetek
bélyegkép|250px|Az X Japan (akkori nevén X) 1989-ben, nagykiadós debütálásuk idején, jellegzetes visual kei sminkben és frizurával. Balról jobbra: Toshi, Pata, Yoshiki, hide és Taiji A visual kei az 1980-as években, az underground zenei színtéren született meg, olyan együttesek voltak az első képviselői között, mint az X Japan, a Dead End, a Buck-Tick, a D’erlanger vagy a Color. A mozgalom a japán rock egy új formáját indította útjára, melyre a nyugati hard rock, glam rock és glam metal volt befolyással, olyan előadókkal, mint a Kiss, David Bowie, a Twisted Sister, a Hanoi Rocks vagy a Mötley Crüe; emellett a punk rock és a gothic rock is hatással volt rá. Megan Pfeifle a The George Mason Reviewban két generációra osztotta a visual keit, az első generációt pedig három átmeneti korszakra, melyből az első csupán alig több mint tíz évig tartott.
Az 1980-as évek végétől az 1990-es évek közepéig a visual kei népszerűsége egyre nőtt Japánban, a lemezeladások rekordokat döntögettek. A Dead End 1986-ban megjelent független kiadós Dead Line című lemeze példányban fogyott, 1987-es nagykiadós Ghost of Romance című albuma pedig a 14. lett az Oricon albumlistáján. Ugyanebben az évben a Buck-Tick Sexual XXXXX! című lemezével szintén nagy kiadónál debütált. A Dead End még az amerikai Metal Blade Recordsnál is kiadott két albumot. 1988-ban és 1989-ben a Buck-Ticknek és az X Japannak sikerült mainstream népszerűségre szert tenniük. A Buck-Tick Just One More Kiss című kislemeze 6. lett az Oricon listáján, a Seventh Heaven (1988) és a Taboo (1989) című nagylemezeik pedig a 3. illetve 1. helyen végeztek. Ők voltak az első rockegyüttes, akik koncertet adtak a Tokyo Dome-ban. Az X Japan első, függetlenként megjelent, Vanishing Vision című lemeze 19. lett a slágerlistán 1988-ban, ezzel az első indie együttes lettek, akiknek sikerült az albumlistára felkerülni. Első nagykiadós albumuk, a Blue Blood (1989) hatodik lett és azóta mintegy példányban fogyott. Az X Japan volt az egyik első japán előadó, akik úgy értek el mainstream sikereket, hogy közben független kiadónál voltak. Ők voltak az első modern rockegyüttes Japán történelmében, akik országos televízióban szerepeltek és az első hazai együttes, akik háromszor egymás után töltötték meg a Tokyo Dome-ot. 1990-ben elnyerték a Japan Gold Disc Award legjobb új előadójának járó díjat. 1991-ben megjelent Jealousy című stúdióalbumuk több mint egymillió példányban fogyott. 1992-ben az Atlantic Recordshoz szerződtek amerikai debütálás reményében, azonban végül ez nem történt meg.
Két, 1986-ban alapított kiadó is nagy szerepet játszott a visual kei népszerűsítésében. Az Extasy Recordsot az X Japan vezetője, Yoshiki hozta létre, és olyan együtteseket szerződtetett, mint a Zi:Kill, a Tokyo Yankees vagy a Ladies Room. Két olyan együttes is a kiadónál kezdte a pályafutását, melyek több millió lemezt adtak el később: a Luna Sea és a Glay. A másik kiadót, az oszakai Free-Willt a Color együttes énekese, Dynamite Tommy alapította, és több, közepesen sikeres együttest is szerződtetett, mint a By-Sexual vagy a Kamaitacsi. A Free-Will ma is működik, míg az Extasy Records Yoshikivel Amerikába települt át, majd lassanként eltűnt a színtérről.Hivatalosan nincs hír az Extasy Records megszűnéséről, azonban az utolsó lemezt 2007-ben adta ki; a weboldala nem működik, de a domaint fenntartják
1993–2000: Terjeszkedés és hanyatlás bélyegkép|250px|jobbra|A visual kei gyökerekkel rendelkező Glay az egyik legkelendőbb japán együttessé vált bélyegkép|250px|A Dir en grey énekese, Kjó 2009-ben