Uraiújfalu község a Nyugat-Dunántúli régióban, Vas vármegyében, a Sárvári járásban.

Fekvése A Nyugat-magyarországi peremvidéken, a Sopron-Vasi-síkság közepén, a Rába bal oldalán, a Kőris-patak mellett fekszik. A vármegye északi részén található, a megyeszékhely, Szombathely körülbelül 35, a legközelebbi város, Répcelak mintegy 7 kilométerre található.

A szomszédos települések: északkelet felől Nick, kelet felől Csönge, délkelet felől Ostffyasszonyfa, dél felől Jákfa, nyugat felől Vasegerszeg, északnyugat felől pedig Vámoscsalád. Közigazgatási területe kelet felől egy rövid szakaszon érintkezik még a fentieken túlmenően Kenyeri határszélével is.

Megközelítése Közúton több irányból is kényelmesen megközelíthető, de az ország távolabbi részei felől a legfontosabb közúti megközelítési útvonalai a 86-os főút, illetve az M86-os autóút: mindkettőről Répcelak déli részén kell letérni a 8447-es útra, amelyen Nick érintésével érhető el. Szombathely irányából Vasegerszegnél érdemes letérni a 86-osról, onnan a 8448-as út vezet a faluba. Vámoscsaláddal a 8449-es út köti össze.

Déli irányból, a 84-es főút felől Rábapatynál kell letérni ugyancsak a 8447-es útra, ebben az irányban Jákfán keresztül érhető el a község, Celldömölkről pedig, Ostffyasszonyfán keresztül a 8452-es úton közelíthető meg.

A közúti tömegközlekedést a Volánbusz autóbuszai biztosítják.

Vasútvonal nem vezet át a településen. A legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget Vasegerszeg megállóhely kínálja, a MÁV 16-os számú án, mintegy 5 kilométerre nyugatra.

Története Három településből alakult ki: Uraj, Újfalu és Szentivánfa községekből.

Uraj első írásos említése 1221-ből származik. Ekkor a Ják nemzetség birtoka volt.

Szentivánfa első említése 1342-ből származik, Szentivánfalva néven. Ez a település is a Jákok birtoka volt. A 17. század végétől a második világháború végéig a Bezerédj család birtoka volt.

1969. július 1-én Uraiújfalu és Szentivánfa egyesültek Uraiújfalu község néven.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Varga Csaba (független) 1994–1998: Varga Csaba (független) 1998–2001: Farkasné dr. Simon Erika (független) 2001–2002: Vargyai Vilmos (független)A hivatkozott forrásból a választás részletes eredményei nem állapíthatók meg. 2002–2006: Vargyai Vilmos (független) 2006–2010: Vargyai Vilmos (független) 2010–2014: Vargyai Vilmos (független) 2014–2019: Vargyai Vilmos (független) 2019–2024: Keszeiné Jancsó Marietta (független) 2024– : Keszeiné Jancsó Marietta (független)

A településen 2001. június 17-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt.

Népesség 2001-ben a lakosok csaknem 100%-a magyarnak vallotta magát (ezen belül néhányan német, illetve szlovén nemzetiségűnek).KSH

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,1%-a magyarnak, 1,8% németnek, 0,9% cigánynak, 0,2% szlovénnek, 0,2% románnak mondta magát (14,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

2022-ben a lakosság 91,6%-a vallotta magát magyarnak, 1,7% németnek, 1,3% cigánynak, 1% ukránnak, 0,5% szerbnek, 0,4% szlovénnek, 0,1% románnak, 0,1% örménynek, 0,1% szlováknak, 3,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (4,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35,2% volt római katolikus, 22,8% evangélikus, 1,4% református, 0,1% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 1,7% egyéb katolikus, 5,6% felekezeten kívüli (32,6% nem válaszolt).Uraiújfalu Helységnévtár

1990: 1016 fő 2001: 952 fő 2009: 869 fő

Vallás A 2001-es népszámlálás adatai alapján a lakosság kb. 59,5%-a római katolikus, kb. 32,5%-a evangélikus és kb. 2%-a református felekezetű keresztény. Nem tartozik egyetlen egyházhoz vagy felekezethez sem, illetve nem válaszolt kb. 6%.

2011-ben a vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 46,5%, református 0,9%, evangélikus 25,5%, görögkatolikus 0,2%, felekezet nélküli 3,5% (23,1% nem nyilatkozott).Uraiújfalu Helységnévtár Római katolikus egyház A Szombathelyi egyházmegye (püspökség) Sárvári Esperesi Kerületében lévő Répcelaki plébániához tartozik, mint filia. Római katolikus templomának titulusa: Jézus Szíve. Református egyház A Dunántúli Református Egyházkerület (püspökség) Őrségi Református Egyházmegyéjébe (esperesség) tartozik. Nem önálló egyházközség, csak szórvány. Evangélikus egyház Újfalu a 18. századtól a környék evangélikus központja volt. A Nyugati (Dunántúli) evangélikus egyházkerület Vasi Egyházmegyéjébe tartozik, mint önálló evangélikus egyházközség. Szórványként az egyházközséghez tartoznak Hegyfalu, Jákfa, Pósfa, Vámoscsalád, Vasegerszeg és Zsédeny evangélikus felekezetű lakosai is.

Természeti értékek Rába folyó és árterülete. A település határában lévő 4 hektáros, kb. 100-150 évs éves kocsányos tölgyes 1978 óta védett.

Nevezetességei Evangélikus templom: 1784-ben épült, barokk stílusban. Nagy-kúria (Ajkay-kastély): 1790 körül épült, késő barokk stílusban. Később (a 19. század második felében) romantikus stílusban átépítették. 1977-1980 között felújították.Ajkay - Dukai Takách (iroda) kastély , kastelyok-utazas.hu Római katolikus (Jézus Szíve-) templom Hősi emlékmű Emlékoszlop Szelestey-házSzelestey-ház Fígedy-ház Hetyéssy-kastély Bezerédy-kastély Koltai Vidos-kúria: 1810 körül építtette VI. Vidos János. Földszintes, L alaprajzú épület. Jelenleg kultúrház. Millenniumi kereszt Keresztelő Szent János-templom A korábban önálló Szentivánfa első római katolikus temploma feltehetőleg még a 13. század végén épült, a régészeti feltárásokból ismert stílusjegyei alapján a romanika és a gótika közti átmeneti stílusú, torony nélküli téglaépítményként. Téglalap alaprajzú hajójához kelet felől ívesen záródó szentély csatlakozott; bejárata délről nyílt. Körülötte helyezkedett el a falu temetője – a mai járószintnél körülbelül 80 centivel mélyebben –, amit téglából rakott kerítés vett körül. Ezt a korai templomot még a középkorban jelentősen átépítették, többek között jelentős falrészeit is lebontották, talán egy, a tetőzetet elpusztító tűzvész miatt. A váltást több építéstechnológiai eltérés is mutatja, illetve egyértelművé teszi az is, hogy az ebből a korból származó, újabb építésű épületrészek már a gótikus stílus jegyeit viselik magukon. Itt említhető a homlokzatok felső részeinek kialakítása az ívsoros párkánnyal és a fölötte húzódó farkasfogas díszítéssel, de maga a torony is, ami ekkoriban épült meg. A 16. század végén a templom a környékbeli protestáns birtokosok kegyurasága alá került. A 18. század első feléig tartó időszakban alig valamit változtattak az épületen. 1770 körül azonban komolyabban átépítették barokk-rokokó stílusban. 13. századi szentélyét lebontották, helyére hármas tagolású, hangsúlyos tömeg került. Ekkor épült a kegyúri család istentiszteleti helyéül szolgáló, önálló bejárattal rendelkező déli oratórium, illetve az északi oldalon a sekrestye is. Jelentős mértékben megváltoztatták a külső architektúrát is, a tornyot pedig egy szinttel megemelték. 1779-ből származó oltárképe Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, amint megkereszteli Jézus Krisztust; alkotója idősebb Dorfmeister István volt.

Sport Teke A településnek 2 csapata is van: Az Urai Rézkakas Teke Club 2006-ban alakult. A megyei I. osztályban szerepel. Az Uraiújfalu SE eredetileg 1995-ben alakult, 2008-ig többféle néven (MEDOSZ, TETRA Teke Club) indult a különböző bajnokságokban. Jelenleg az NB II-ben szerepel. Eredményei: 1995/96: megye I. o. 2000/01: megye I. o.: 4. 2001/02: megye I. o.: 1. 2002/03: NB III.: 1. 2003/04: NB II.: 4. 2004/05: NB II.: 5. 2005/06: NB II.: 5. 2006/07: NB II.: 3. 2007/08: NB II.: 2. 2008/09: NB II.: 6. Labdarúgás A szakosztály 1952-ben alakult, és 1983 óta indul a különböző bajnokságokban. A megyei I. és II. osztály között "ingázik". Kézilabda Az amatőr női klub 2001-ben alakult.

Civil szervezetek Polgárőrség Uraiújfaluért Egyesület

Híres emberek jobbra|bélyegkép|265px|Szelestey László költő Itt születtek Balogh-fivérek, azaz Balogh Károly és Balogh Kálmán géplakatosok, akik 1923-ban szabadalmaztatták az összecsukható esernyőt. Bencze József (1893-1970) orvos, orvostörténész, az MTA Orvostörténeti Bizottságának a tagja, a Magyar Orvostörténeti Társaság első elnöke, Bezerédj Amália (1804-1837) írónő, Szelestey László költő, ügyvéd, tanfelügyelő, királyi tanácsos, országgyűlési képviselő. Figedy-Fichtner Sándor (1878-1945) őrnagy, magyar királyi törzskarnagy, katonai zeneszerző, karmester, a Szegedi Filharmóniai Társaság megalapítójaA szegedi szimfonikus zenekar honlapja Nagy István (1879-1965) mesemondó, a népművészet mestere. Itt hunyt el Szilágyi Arthur (1876–1954) fényképész Itt nyugszanak Tóthfalusi Tóth Benedek (1825–1883) jogász, ügyvéd, 1848-as főhadnagy, a Torna megyei Honvédegylet tagja, földbirtokos. Döbrentei Lajos evangélikus szuperintendens. .

Képgaléria

Szentivánfa

Jegyzetek

További információk Uraiújfalu honlapja Uraiújfalu. A mi falunk Uraiújfalu térképe Uraiújfalu az utazom.com honlapján

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Vas megye települései Kategória:Vas vármegye települései