Nyírmihálydi község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Nyírbátori járásban.
Fekvése A megye déli szélénél fekszik, a járási székhely Nyírbátortól 23 kilométerre; korábban a Szabolcs vármegye része. A környező települések közül Balkánytól 15, Szakolytól 7, Nyírgelsétől 6, Nyírlugostól 14 kilométerre található.
A közvetlen szomszédos települések: észak felől Nyírgelse, északkelet felől Encsencs, délkelet felől Nyírlugos, dél felől a már Hajdú-Bihar vármegyéhez tartozó Nyíradony, északnyugat felől pedig Szakoly.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala A 471-es főút, mely áthalad a község központján. Nyírlugossal a 4914-es, Balkánnyal a 4913-as út köti össze.
A hazai vasútvonalak közül a települést a érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Nyírmihálydi megállóhely a belterület északnyugati részén helyezkedik el, közúti elérését a 4913-as útból kiágazó 49 318-as számú mellékút biztosítja.
Története
Árpád-kori település. Nevét a 13. században említették először Miháldi vagy Mihálydi alakban. A település ekkor a Gutkeled nemzetség birtoka.
1372-ben a Gutkeled nemzetségből származó Rakamazi Domokos a szomszédos Szakoly településért cserébe adta a falut a Kállayaknak.
1471-ben a Kállay család birtoka. 15. század vége felé nagyobb birtokosa többek között a Hodos család, mely még a 17. században is birtokosa volt a településnek.
1774-ben Mihálydi területén több birtokos is osztozott.
Az 1700-as évek végétől az 1800-as évek közepéig főbb birtokosa a báró Eötvös és az Újfalussy család.
Az 1900-as évek elején báró Eötvös Ignác, az Újfalussy, Mandel és Sipos családok a település nagyobb birtokosai.
A 20. században több járás: 1922-től a Ligetaljai, 1950-től a nyírbátori járás területéhez tartozik a falu.
1989-től Nyírbátor vonzáskörzetéhez tartozó település.
1990-től vált önálló önkormányzatú községgé.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kremniczky Károly (független) 1994–1998: Kremniczky Károly (független) 1998–2002: Nyisztor Ferenc (FKgP) 2002–2006: Nyisztor Ferenc (független) 2006–2010: Nyisztor Ferenc (független) 2010–2011: Dr. Vincze István (független) 2012–2014: Dr. Vincze István (független) 2014–2019: Dr. Vincze István (Fidesz) 2019–2024: Dr. Vincze István (Fidesz-KDNP) 2024– : Dr. Vincze István (Fidesz-KDNP)
A településen 2012. január 15-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt. Lemondása ellenére – úgy tűnik – ő is elindult az időközi választáson, ahol meg is erősítette pozícióját.
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 69%-a magyar, 31%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 95,4%-a magyarnak, 38,3% cigánynak, 0,7% görögnek, 0,2% horvátnak, 0,2% németnek, 0,4% románnak, 0,2% ukránnak mondta magát (4,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 9,2%, református 59,9%, görögkatolikus 11,5%, felekezeten kívüli 10,5% (8,2% nem válaszolt).Nyírmihálydi Helységnévtár
2022-ben a lakosság 90,3%-a vallotta magát magyarnak, 53,9% cigánynak, 0,4% görögnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 3,9% volt római katolikus, 40% református, 6,2% görög katolikus, 2% egyéb keresztény, 14,2% felekezeten kívüli (33,7% nem válaszolt).Nyírmihálydi Helységnévtár
Gazdaság A település szélén található egy szezonáisan üzemelő konzervgyár, ahol zöldség-gyümölcs befőttek gyártása történik.
Nevezetességei 200px|thumb|left|Nyírmihálydi, légi fotó Román stílusú templom - A 13. század második felében emelték. Félköríves szentélyrésze eredetileg talán körtemplomnak épült. A 18. században részben átalakították, ekkor kapta a barokk stílusjegyeket.
A szentély apró, szűk, eredeti rézsűs résablakai megmaradtak, és a sekrestye dongaboltozatának nyomait is megtalálták a feltárások során. A szentélyrésznél valamivel szélesebb hajó északkeleti és délkeleti sarkát egy-egy merőleges, kétosztású támpillér erősíti. A mostani déli bejárat előtt – törtvonalú oromzattal lezárt – késő barokk előcsarnok áll. A déli hajófal keleti felében a poklot ábrázoló 15. századi falfestmény töredékeit találták meg. A szentély déli, román kori ablakának kávájában is mértani festés látható, s középkori festésnyomok maradtak meg a hajó északkeleti falán és a szószékkorona környékén is.
A hajó déli ablakai körüli piros-kék népi virágos, festett keretelés, azonos jellegű a 18. századi ófehértói és a vámosatyai virágos festéssel. Bejelentkezéssel látogatható!
A településen áll emellett egy Turul-szobor is.
Híres szülöttei
A község szülötte Balkányi Szabó Lajos 1823-1889 neves népregeszerző és nótaköltő, a Káka tövén költ a ruca és a Kossuth Lajos azt üzente című ismert dalok szerzője (mindkét mű eredete vitatott). Itt született 1877. július 6-án vitéz Újfalussy Gábor magyar lovassági főparancsnok, altábornagy, országgyűlési képviselő. Itt született 1944-ben Balogh Tamás színművész, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja.
Jegyzetek
További információk Nyírmihálydi az utazom.com honlapján
Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:A Nyírség települései Kategória:Szabolcs vármegye települései