Pilisszentiván () község Pest vármegyében, a Pilisvörösvári járásban, a budapesti agglomerációban. A mai település alapítási szerződését 1724. április 24-én írta alá a területet akkor birtokló budai ágostonosok vikáriusa és öt, a mai Németország területéről hazánkba érkezett családfő. A településen mindig is jelentős volt a német nemzetiségűek számaránya, és ma is az, köszönhetően többek között annak is, hogy a második világháború után itt nem került sor kitelepítésre. A németség által képviselt kulturális jellegzetességek mellett jelentősen formálta a település arculatát a szénbányászat is, mivel a Budai-hegységnek ezen a részén, négy szomszédos község közigazgatási területén alakultak ki a XIX-XX. század folyamán a Budapesthez legközelebb fekvő, hosszú ideig – jellemzően évtizedeken keresztül – működő szénbányászati üzemek, és ezen belül is Pilisszentivánon zajlott a leghosszabb időn át a barnakőszén bányászata.
Pilisszentiván ökológia (botanikai) szempontból világszerte is egyedülálló, mert a határában emelkedő Szénások (a Nagy-Szénás, a Kis-Szénás és az ezeket környező kisebb hegyek egyes részein) él a világon csak itt előforduló pilisi len, melynek legközelebbi rokonai csakne, ezer kilométerrel délebbre, Görögország hegyvidéki tájain őshonos lenfajok. Ugyanezen a vidéken jelentős számban fordulnak elő más, kevésbé ritka, de botanikailag így is komoly értéket képviselő növényfajok, védett és fokozottan védett rovarfajok, köztük hazánk legnagyobb méretű szöcskefaja, a posztglaciális reliktum fűrészeslábú szöcske.
Elnevezése A község neve a XX. századig Szent Iván vagy Szentiván volt; a Pilis- előtagot a XX. század elején kapta megkülönböztetésként a település. A falu német neve Sanktiwan, ez az elnevezés a település nemzetiségi nyelvű önelnevezéseként ma is él, néha Sankt Iwan bei Ofen formában. A német Ofen szó itt Budát jelent; tehát a Budánál lévő Szentivánnak nevezték.
Fekvése Pilisszentiván a Pilis és a Budai-hegység találkozásánál, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Solymár és Nagykovácsi között helyezkedik el az Aranyhegyi-patak felső szakaszának völgyében, illetve az 1107-es út mentén. Közigazgatási területének északi részén teljesen egybeépült Pilisvörösvárral. Budapest felől közösségi közlekedéssel a Volánbusz három, az Árpád híd autóbusz pályaudvarról induló járatával (a 830-as és 832-es buszokkal) érhető el, de megközelíthető a on is, a vonatról a pilisvörösvári vasútállomáson, esetleg Vörösvárbánya megállóhelyen leszállva; mindkét vasúti megállási helytől mintegy tíz-tizenöt perces gyaloglással érhető el a település. Autóval Solymáron keresztül, az 1107. számú mellékúton, vagy a 10-es főút 21-es kilométerszelvényében lévő elágazásnál letérve érhető el a legegyszerűbben.
Településrészei A település központi része az elmúlt három évszázadban alapvetően szervesen fejlődött, de egyrészt az egykori szénbányászat miatt, másrészt az egykori külterületek XX. századi beépítése folytán vannak olyan településrészek, amelyek a köznapi használatban is elterjedt, saját névvel rendelkeznek. Az óramutató járásának megfelelő sorrendben, északról indulva ezek az alábbiak. Templomhegy: a patakvölgyben fekvő faluközpont fölé Pilisvörösvár felől emelkedő magaslat utcáinak összefoglaló neve. A Templomhegy beépítetlen részének feketefenyővel beültetett erdőfoltja helyi jelentőségű természetvédelmi terület. thumb|A Pilisszentiván és Pilisvörösvár között álló Jószerencsét lakótelep a Nagy-Szénás csúcsáról nézve Jószerencsét lakótelep ("Csillagváros"): a négy épülettömbből álló lakótelep a község központjától északkeletre, a bányák dolgozói számára 1981-1983 között épült négy tömb Klapka utca északi oldalán álló tagja már a szomszédos Pilisvörösvárhoz tartozik. A panorámás társasházak az Aranyhegyi-patak völgye és a Pilisvörösvár vasútállomás között húzódó Szentivánihegy városrész dombvonulatának tetején állnak. Bányatelep: az Erzsébet-akna létesítésekor, 1898 körül kialakult, egykor telepszerű községrész, amely a bányászok korábbi lakhelye volt; helyi szóhasználattal nevezték Kolóniának is. Eredeti épületeinek nagy részét a Jószerencsét lakótelep felhúzásának idején lebontották, már csak néhány régi lakóháza áll, a terület mintegy fele beépítetlen, a fennmaradó részen pedig az orvosi rendelő, egy üzem és egy-két újabb ház áll. Pacsirtamező, Zsíroshegyi-dűlő: zártkerti, egykor hétvégi házas övezet a központtól délkeletre, a Zsíros-hegy lábánál. István-akna: néhány házas lakóterület az erdő közepén, lakóházait az egykori István-aknai [1945 előtti, eredeti nevén Szent István-aknai] bányaüzem megmaradt épületeiből átépítéssel létesítették. Szénbánya-dűlő: kifejezetten laza beépítésű, hétvégi házas terület az erdő közepén, a falutól délre. Hungária-telep: a telep névadója szintén egy egykori bányaüzem, de a telep maga ma már teljesen hétvégi házas jellegű, szénbányászatra utaló nyom – egy 2011-ben állított emlékhelyet leszámítva – gyakorlatilag nem látható a területen. "Rózsadomb": kiveszőben lévő elnevezés az 1960-70-es évek környékéről. Akkor a főúttól délre emelkedő dombhát addig kizárólag mezőgazdasági célra hasznosított, s abban az időben kiparcellázott és lassanként beépülő utcáit (Fenyves, Petőfi, Kossuth stb. utcák) jelölte, a budapesti Rózsadomb analógiájára, arra utalva, hogy csak a jobb módú családoknak volt lehetőségük ezen a területen új ház építésére. Fehérhegyi dűlő, Magaskő dűlő: hétvégi házas övezet a Nagy-Szénás lábánál. "Flanctelep": szintén kiveszőben lévő elnevezés, az 1950-es évek környékéről. Akkor a mai Hársfa utcában, nem sokkal később a Rét utcában a bányaüzem segítségével költözhettek új építésű házakba a szerencsésebbek. A nem igazán pozitív elnevezés arra utal, hogy a falubeliek szemében a vállalati segítséggel új otthonhoz jutás flancolásnak minősült. Károlyhegyi dűlő: hétvégi házas övezet a település Piliscsaba felőli végén.
Története A török idők előtt A jelenlegi ismeretek szerint a település múltja csak a XVIII. század elejéig vezethető vissza, korábban erről a területről nem ismeretes lakott hely, sőt még a török világ utáni első összeírások sem tesznek említést Szent Ivánról. Egyes írott források említést tesznek a Budai-hegységből egy Battháza,Ferenczy József: Tekintetes nemes Pest Pilis és Sólt törvényesen egyesült vármegyékben valamint a’ Kis Kunságban is található ... városoknak, ’s minden helységeknek vagy faluknak, és tovább minden pusztáknak ... név-tára. Buda, 1944. Idézi: Hegyeshalmi Hajnalka: A pilisszentiváni római katolikus templom története illetve egy IwanfeldeTuschek Franciska: Iwanfelde anno 1401. Szentiváni Újság, 2000, július, p17Marlok István: Adalékok Pilis megye török utáni történetéhez. Székesfehérvár, 1977. (Különlenyomat a Székesfehérvári Egyházmegye jubileumi névtárából.) nevű faluról, feltevések szerint ezek a nevek a török hódoltság előtt itt létezett települést jelölik, de erre bizonyíték ezidáig nem került elő.
Egykoron itt létezett településre utal 1714-ből egy 80 éves óbudai polgár azon vallomása, mely szerint egy egykor itt állt régi templom köveit a törökök Vörösvárra vitték és ott építkezésre használták fel.Kincstári Levéltár: Acta Ordinum et Monialum. Acta Augustianorum. Fasc. 3. Nr. 44. 1714. Idézi: Hegyeshalmi Hajnalka: A pilisszentiváni római katolikus templom története Ugyanezt valószínűsíti egy 1723-ból származó irat,Balogh Lajos (szerk.): Pilisszentiván község monográfiája 1708-1964. Pilisszentiván, 1965., kézirat. illetve az is, hogy a községben található, ma is használatban lévő lélekharangon az öntés dátuma 1665, és a régi öregek kollektív emlékezete szerint a harangot az 1838-as esőzések idején a falu fölötti erdőkből hozta le a megáradt Vadász-réti-patak.Hegyeshalmi Hajnalka: A pilisszentiváni római katolikus templom története. Pilisszentiván, 2007.
Lakott helyet valószínűsítenek még azok a régészeti leletek is (igaz, sokkal régebbi korból), amelyek a 2000-es évek második felétől kerültek elő Pilisszentiván határában, a községtől délre eső, erdős területen. A kérdéses helyen egy kelta eredetűnek gyanított fal-sánc és más, építettnek tűnő falrészek maradványai kerültek elő, sok cseréptöredékkel, melyek valószínűleg ugyancsak az időszámítás előtti korból valók, és sokféleségükkel azt sugallták, hogy hosszabb időn keresztül élhettek emberek a területen. A falakra utaló – máshonnan ide szállított kövekből álló – kőrakások mellett edénydarabok, egy római érme, és kis számban fémtárgyak is előkerültek ugyanitt.H. A.: Régészeti ásatások a szentiváni határban. Szentiváni Újság, 2013. augusztus, p12
A német betelepülés A török hódoltság után a budai ágostonosok 1708. december 10-én nádori adományozásként kapták birtokba Szent Ivánt. 1723-ig csak egy vendégfogadó és egy erdészház volt, valamint egy gazdálkodó testvér tevékenykedett a mai község területén. Az első betelepülők 1723-tól a németországi Schwarzwald (Fekete-erdő) vidékéről érkező németek voltak, de közülük többen rövid itt tartózkodás után tovább költöztek. 1724 áprilisából való a község első ismert települési szerződése, melyben öt Németországból érkezett család szentiváni letelepedését foglalták okiratba.
1750-ben Tersztyanovszky János kapta birtokul Szent Ivánt, nádori adományként és az Ágoston-rendi atyáknak fizetendő 5700 Ft kártérítés fejében. Őt követve fia, Tersztyanovszky József lett a birtokos, akinek 1769-ben bekövetkezett halála után (nem lévén utódja) a birtok tulajdonosa az a Majthényi Károly lett, akinek Anna nevű leányunokája később id. Madách Imre kamaráshozA neves író apjához ment feleségül. Ezután házasság révén a Marczibányi, majd a Karátsonyi család lett a birtokos. Ők építették az egykori kolostor helyén, annak köveiből a kastélyt, melyet sajnos a második világháború után teljesen leromboltak.
Szentiván, mint bányászfalu Változást hoztak a falu életébe a 19. század közepén megnyílt szénbányaüzemek, melyek jó munkalehetőséget kínáltak a falu és a környék lakosságának – bár a helybeliek eleinte idegenkedtek a föld alatti munkától, illetve a főleg Württembergből és Stájerországból érkezett, első bányászoktól. Ekkortájt indult meg a falu lélekszámának növekedése: az első magyarországi népszámlálás idején, 1784-1787-ben a falu népessége 373 fő volt, 1880-ra 648, 1910-re pedig 1222 főre növekedett a lélekszám. [Ma mintegy 4300-an élnek itt.] A bánya egészen 1970-ig, az utolsó bányaüzemek bezárásáig foglalkoztatta a község lakosságának nagy részét és segítette a szociális, kulturális, valamint egészségügyi létesítmények létrehozását.
A község 1894-ben iskolát, majd 1895-ben állami óvodát is kapott. Az első világháborúban 45 férfi halt hősi halált, és a község volt az első az egész országban, mely hőseinek még 1918-ban emlékművet emelt. Az egyházközség 1919-ben alakult meg (addig a település egyházjogilag Pilisvörösvár fíliája volt), 1921-ben pedig Pilisszentiván néven nagyközséggé nyilvánították a falut. 1941-ben a település lakossága már 2286 fő volt, túlnyomórészt katolikusok, németek és magyarok lakták.
A második világháború után thumb|A régi sváb egyházi hagyományok ma is fontosak a településen – úrnapi virágdíszítés 2016-ban A szovjet csapatok 1944. december 25-én vonultak be végleg a községbe. A háború nem rongálta meg túlságosan a települést, mindössze egy menekülő bombázó által ledobott bombák romboltak le egy házat, melyben egy személy meghalt és a templom ablakai a légnyomástól betörtek. A háborúban azonban sok férfi halt hősi halált, főleg az orosz és német frontokon. A háború után nem került sor a német lakosság nagyobb arányú kitelepítésére, néhány tucatnyi család azonban a front közeledte elől nyugatra menekült, és egy részük nem is tért vissza onnan.
A községben ma több ipari üzem is található és az ország egyik legiskolázottabb települése az értelmiség számarányát tekintve.
Növény- és állatvilága Növényvilága