Somogyzsitfa község Somogy vármegyében, a Marcali járásban.

Fekvése Balatonszentgyörgytől délre, Marcalitól nyugatra, a Marcali-hát nyugati oldalán fekszik. Három részből áll: északon Somogyfehéregyház, középen Felsőzsitfa, délen pedig Szőcsénypuszta terül el. Központján észak–déli irányban a 6803-as út halad végig, amiből nyugat felé, Csákány és Szőkedencs irányába itt ágazik ki a 6812-es út. Szőcsénypuszta településrészt a 6803-as mellett a Marcali–Galambok közti 6805-ös út is érinti.

Szőlő- és borgazdasági szempontból a Balatonboglári borvidék részét képezi.

Története bélyegkép|bal 1950-ben jött létre az addig önálló Felsőzsitfa és Somogyfejéregyház községek egyesítésével.

A két község a 20. század elején Somogy vármegye Marcali járásához tartozott. Felsőzsitfának 1910-ben 770 lakosa volt, amiből 769 magyar, 755 római katolikus, 11 evangélikus volt.

Somogyfehéregyházának 1910-ben 422 magyar lakosa, ebből 419 római katolikus, 3 izraelita volt.

Felsőzsitfa Felsőzsitfa nevét a középkorban Sikova, majd Felső-Zsitva alakban említették az oklevelek, és a Bő nemzetség ősi birtokaihoz tartozott. E nemzetségből származott Trepk (1280–1309), aki a Sárközy Ibrahim birtokain okozott károk pótlására kénytelen volt itteni birtokait neki átengedni. 1449-ben a Laki Thúz, a Szőcsényi és a Létai családok birtoka volt. A 15. században a szakácsi Pálos rendnek is volt itt birtoka, majd 1506-ban a Keresztúri család volt a földesura. Neve az 1536. évi adólajstromban Sytwa alakban fordult elő. 1550-ben Alya Mátyás volt a birtokosa, de ekkor már elpusztult helységként szerepelt az adólajstromban. Az 1583. évi adólajstrom szerint Tahy István birtoka volt.

1715-ben csak kilenc háztartást találtak itt, egy 1703 körüli időkből való összeírás szerint csak puszta és Sankó (Zankó) Miklós és Boldizsár tulajdona. 1733-ban Jankovics Istváné és a Jankovics családé maradt egészen a 19. század közepéig. 1856-ban gróf Széchényi Pálé, 1872-ben a Véssey család tulajdonába került és Véssey Sándor, a hozzátartozó Szőcsény-pusztával együtt, hitbizományi birtokká alakította. Ugyanő építtette a szőcsényi csinos kastélyt is.

Szőcsény Szőcsény nevét 1254-ben Zeuchen alakban írva említették először az oklevelek. A településnek az 1411–13 közötti években már plébániája is volt, 1436-ban pedig a szakácsi pálos szerzeteseknek voltak itt birtokaik. 1449-ben a Laki Thúz, a Létai és a Szőcsényi családok birtoka volt. 1484–1500 között Lak (a mai Öreglak) tartozékai között szerepelt. 1549-ben Korláthkőy Annát iktatták birtokába, 1550-ben pedig Zékel Ferenc volt a földesura. 1559-ben Tahy Ferenc és neje, Zrínyi Ilona, vásárolták meg. Az 1563. évi török kincstári adólajstromban még nyolc házzal szerepelt. Az 1701-1703 körül kelt összeírás szerint Zankó Miklós és Boldizsár voltak az urai, 1733-ban pedig részben Jankovics Istváné volt, a 20. század elején Véssey Lajos birtokaként említették.

Somogyfejéregyház Somogyfejéregyház (Fejéregyház) Árpád-kori település. Nevét 1299-ben már említette oklevél. 1368-ban I. Lajos király fiúsította itteni birtokaikba Fejéregyházi György leányát, Katics asszonyt; de a Szobi családnak is volt itt birtoka. Plébániáját az 1332–37. évi, valamint az 1402. évi pápai tizedjegyzék is említette. 1536-ban a lövöldi perjel, 1550-ben Alya Máté birtoka, de ekkor csupán egy portája volt. 1580-ban a török kincstári adólajstrom szerint nyolc házból állt. 1703 körül már csak puszta és a Festetics család birtoka, később pedig az esztergomi főkáptalané lett, a káptalan volt a legnagyobb birtokosa a 20. század elején is.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kaszás József (független) 1994–1998: Dr. Kocsis László (független) 1998–2002: Kaszás József (független) 2002–2006: Kaszás József Sándor (független) 2006–2010: Nagy László (Ottó) (független)A választás.hu oldalról elérhető dokumentumokból nem derül ki, miért kellett a 2006-os polgármester-választás győztes jelöltjének a neve mellett zárójelbe helyezett keresztnevet (vagy becenevet) szerepeltetnie, hiszen nem indult a települési választáson hozzá hasonló nevű jelölt. 2010–2014: Nagy László Ottó (független) 2014–2019: Papp János (független) 2019–2024: Árvai Zoltán (független) 2024– : Komlódi Norbert (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 77%-a magyarnak, 5,6% cigánynak, 1,6% németnek mondta magát (21,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59,3%, református 2,3%, evangélikus 1%, felekezet nélküli 12,8% (24,2% nem nyilatkozott).Somogyzsitfa Helységnévtár

2022-ben a lakosság 82,6%-a vallotta magát magyarnak, 6,5% németnek, 2,4% cigánynak, 0,4% románnak, 0,2-0,2% horvátnak, görögnek és szlováknak, 1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 32,2% volt római katolikus, 0,6% evangélikus, 0,4% református, 0,2% görögkatolikus, 1% egyéb keresztény, 2,6% egyéb katolikus, 10,9% felekezeten kívüli (52,2% nem válaszolt).Somogyzsitfa Helységnévtár

Nevezetességei Felsőzsitfa-Csákány között középkori földvár, a csákányi vár elővára, az 1800-as évek végén árkában buzogányt találtak.

Szőcsénypusztán középkori vár sáncai, a belső várban 14. századi kápolna Szőcsénypusztán a Véssey-kastély, ma mezőgazdasági szakiskola

Képek

Jegyzetek

Források Borovszky Samu: Somogy vármegye

További információk Somogyzsitfa az utazom.com honlapján Európai borutak portál Vendégváró – Somogyzsitfa

Kategória:Somogy megye települései