Szada nagyközség Pest vármegyében, a Gödöllői járásban, a budapesti agglomerációban.

Fekvése és földrajza A Gödöllői-dombságban, a Gödöllőt Váccal összekötő 2104-es számú út mentén, Gödöllő és Veresegyház között helyezkedik el. Nyugatról Mogyoróddal is határos, utóbbival a 21 109-es út köti össze. (Veresegyházzal és Gödöllővel szinte teljesen összeépült.) A Margita, a Bódis-hegy és a Várdomb lankáin fakad a Sződ–Rákos-patakba torkolló számos mellékvíz forrása, a délkeleti határában pedig a Rákos-patak ered.Várdombi Attila - Miért jó Szadán élni? / Ahol a források fakadnak (szada.hu, 2024.08.12.)

Története A Szada név egyesek szerint a finnugor nyelvből származik, és valaminek a száját (száda), bejáratát jelenti. (Így névetimológiailag hasonlít többek között Taktaszadára) Gödöllő felől nézve a település pont a Sződ–Rákos-patak széles völgyének felső bejáratánál fekszik. Más magyarázat szerint szláv eredetű, és kertet jelent. Az első írásos emléke 1325-ös oklevélben van. I. Lajos király Szadát és Gödöllőt 1325-ben Pohárus Péternek adományozta, aki Abaúj-Torna vármegye főispánja volt. A háborúk alatt elnéptelenedett, majd az 1620-as évek körül kezdődött a visszatelepülés.

1794-ben épült a római katolikus temploma.

A Grassalkovich család 1810, más források szerint 1820 körül építtette kúriáját, melyet később a Pejacsevich, végül a Bánó család birtokolt.

A református templomát 1928-ban emelték a főúton, falu közepén, szemben a római katolikus templommal. A szadai reformátusok addig egy régi fatornyú templomban gyűltek össze istentiszteletre, mely a falu egyik legmélyebb pontján, az ún. Mélyárok mellett helyezkedett el.

Régi pesti elnevezése: Gyümölcstermő szent Szada (habár nem igazán jó a termőföldje, mivel sok az agyagos terület, ahol nem minden gyümölcsfa képes megélni). Az idősebbek azonban még emlékeznek a régi hatalmas cseresznyefákra és a Diósvég eperföldjeire, amelyek a szadaiak tulajdonképpeni megélhetését jelentették.

Közélete Polgármesterei IdőszakPolgármesterPárt1990–1994Nádaski Lászlófüggetlen1994–1998független1998–2002Vécsey Lászlófüggetlen2002–2006független2006–2010független2010–2014Fidesz-KDNP2014–2019Oroszi Sándorfüggetlen2019–2024Pintér LajosVáltozás Útján Egyesület2024–Változás Útján Egyesület

Önkormányzati választások 2014 A településen a 2014. október 12-én megtartott önkormányzati választás érdekessége volt, hogy két jelölt is teljesen azonos névvel indult, ezért az illetékes választási szerv döntése alapján a helyben ismert becenevük alapján különböztették meg őket a választási dokumentumokban. Igaz, hogy a polgármesteri posztért csak egyikük, a Süni becenevű Oroszi Sándor indult (sikeresen), de az egyéni listán ő maga és Szódás melléknevű névrokona is elindult, és ott szerzett szavazataik száma alapján mindketten elérték a bejutási küszöböt.

2019 A legutóbbi helyi önkormányzati választást a településen 2019. október 13-án tartották; Szada választópolgárai hagyományosan polgármestert és 8 tagú képviselő-testületet választhattak. Kellemes, napos, kora őszi idő csalogatta az embereket a szavazóhelyiségekbe, bizonyára ez is közrejátszhatott abban, hogy a 4207 fő választásra jogosult állampolgár több mint 53 %-a meg is jelent az urnáknál. (Helyi önkormányzati választáson 50 % feletti részvételre 2002 óta nem volt példa a település történetében.)

A településvezetői székért két jelölt indult: a polgármester-választást a Változás Útján Egyesület jelöltje, Pintér Lajos nyerte 55,08 %-kal, míg a 2014-től hivatalban lévő független polgármester, Oroszi Sándor (akit a választási dokumentumokban ezúttal az 1942-es születési évszáma alapján különítettek el a Fidesz-KDNP színeiben induló névrokonától) a szavazatok 44,92 %-át kapta. A 8 tagú képviselő-testületbe 6 tagot juttatott be a Változás Útján Egyesület, további két helyre pedig a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei kaptak bizalmat.

205px|bélyegkép|Műemlék római katolikus templom

Településrészei Bucka Szőlőhegy Aranyhegy Pazsak Páskom külterület Négerföld külterület Babosok külterület

Nevezetességei Schulek János tervei alapján épült református templom Keresztelő Szent Jánosnak szentelt római katolikus templom Than Mór Krisztus keresztelése című oltárképével Klasszicista stílusú faluház, volt Grassalkovich-Pejacsevich-kúria Margita, a Gödöllői-dombság legmagasabb pontja, tetején kilátóval (geodéziai toronnyal) Székely Bertalan műterem, emlékház, emlékmű Magyarország első passzívháza (2009. február, Szekér László tervei alapján)Index.hu: Elkészült az első magyar minősített passzív ház, 2009. február 4. A Magyar Nemzeti Cirkusz törzshelye itt található. Napóra fesztivál 2020. májusában megnyílt Magyarország első autós Szafari-Parkja, ami 2022-ben átköltözött Nagykőrös mellé

Szada címere 205px|bélyegkép|A település címere a Grassalkovich-Pejacsevich-kúria homlokzatán Szada község címere zöld alapon, két részre bontott pajzs. A zöld mező alapon jobb oldalt a piros-fehér megosztás az árpádsávos lobogót jelképezi, míg bal oldalt kék háttérben az aranyfa régi Szadára utal (Gyümölcstermő Szent Szada). A címert a község neve fedi.

A Szada címerében látható aranyfa jelentése, hogy a szadaiak a gyümölcstermesztésben találták meg boldogulásukat. A 15.149 gyümölcsfával Szada az 1895-ös évben a váci alsó járásban a második helyen állt. Ez a csodálatos szőlő- és gyümölcskultúra virágzott a két háború között, sőt a háború frontjának átvonulása után az 1940-es évek második felében még újjáéledt. „A termő ékes ága ma is címerünk része, ott díszlik az oltalmazó dombok oldalába mélyre vetett, megtartó gyökerek fölött, amint a múlt felett van a jelen, és mindaz, ami a jövőből belátható”

Népesség

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,5%-a magyarnak, 1,1% németnek, 0,4% románnak, 0,2% ukránnak mondta magát (15,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 24,2%, református 20,4%, evangélikus 1,8%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 18,7% (31% nem nyilatkozott).Szada Helységnévtár

2022-ben a lakosság 90,5%-a vallotta magát magyarnak, 1,2% németnek, 0,4% cigánynak, 0,4% románnak, 0,3% ukránnak, 0,1-0,1% bolgárnak, ruszinnak, szlováknak és lengyelnek, 5,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 21,9% volt római katolikus, 16% református, 1,3% evangélikus, 1,3% görög katolikus, 0,2% ortodox, 0,1% izraelita, 3,3% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 16,5% felekezeten kívüli (38,2% nem válaszolt).Szada Helységnévtár

Jegyzetek

További információk Szada hivatalos honlapja Szada az utazom.com honlapján Szada.lap.hu - linkgyűjtemény Szada műemlékei Székely Bertalan Művelődési ház honlapja Békefi Eszter–Varga Kálmán: Szada és Székely Bertalan; Önkormányzat, Szada, 2019 (Szada kincsei)

Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései Kategória:Pest megye települései