Horváth Barnabás Zoltán (Budapest, 1965. március 29. –) magyar zeneszerző.
Életpályája Ének-zene tagozatos általános iskolában kezdett a zene alapelemeivel megismerkedni,majd a XIV. kerületi Állami Zeneiskolában 6 évig zongorázni tanult. Tanárai Simon Zoltánné (zongora) és Serhók-Sulyok Gizella (szolfézs) voltak. 1979 és 1983 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr Istvántól, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Soproni Józseftől és Bozay Attilától tanult zeneszerzést. 1990-ben diplomázott. 1991-2006 között a Szegedi Konzervatóriumban (Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar) főiskolai adjunktusként tanított zeneelméletet. 2001-től 2010-ig és 2019 őszétől a Győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának oktatója. 2008-2018 között a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, Szombathelyen főiskolai docens. 2020 szeptemberétől egyetemi adjunktus a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2011-ben DLA fokozatot szerzett.
Tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Zeneművészeti Társaságnak, és az Artisjus Egyesületnek.
Díjai 1988 Magyar-Szovjet Baráti Társaság zeneszerző pályázata 1992 Florilège Vocal de Tours (F) 1993 Liberális Szegedért Alapítvány Pályázata 1994 Jihlava (CZ) 1996 I. Budapesti Kórusverseny Zeneszerző Pályázata 1997 Kecskemét 2000 zilahi Szilágy Társaság egyházzeneszerzői versenyén a gyermekkarok kategóriában első díj (A kis Jézus aranyalma c. művéért) 1992-1993-1994 Kodály Zoltán zenei ösztöndíj. 2013 Erkel Ferenc-díj 2017 KÓTA-díj
Főbb művei
Ceruzarajzok – Három zongoradarab, Hat bagatell – zongorára, Fekete-piros dal – vegyeskar Petőfi Sándor versére, Vonósnégyes, Sinfonietta – szimfonikus zenekarra, Szomorúk az idők – vegyeskar Petőfi Sándor versére, Szia szerelmem – dalciklus Ugró Béla verseire, Mundi renovatio – nőikar Szentviktori Ádám himnuszára, Négy dal Radnóti Miklós verseire – mezzoszoprán hangra és 2 cimbalomra, Lirai zongoradarabok, Concerto in memoriam A.Vivaldi – két barokkfurulyára és vonószenekarra, 21 gyermekkar Weöres Sándor verseire, Veni Sancte Spiritus – kantáta gyermekkarra, szólóhangokra és kiszenekarra, Két dal Ady Endre verseire, Hat dal magyar költők verseire, Négy nőikar Kovács András Ferenc verseire, Albumlapok – zongorára, Zsoltártöredékek – vegyeskarra, zongorára és ütőhangszerekre. Szent Miklós csudatettei – oratórikus képek 7 tételben (Anthonius Manicellus Veliternus himnusza Péchy Ferenc 1529-es fordításában)
Jegyzetek
Források MR Kincsestár Interjú Horváth Barnabás hangleleményei
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók