Sezen Aksu, lánykori nevén Fatma Sezen Yıldırım (Törökország, İzmir, 1954. július 13. –) az egyik legnagyobb török énekesnő, aki nélkül – úgy tartják a törökök – nem létezne török popzene.Sezen Aksu and Her Children - Quantara.de
Pályafutása
Sezen Aksu a szülőhelyén lévő mezőgazdasági főiskolára járt, de abbahagyta tanulmányait, hogy teljes erővel a zenére koncentrálhasson. Első kislemeze, a Haydi Şansım/Gel Bana (Gyerünk, szerencsém/Gyere hozzám) 1975-ben jelent meg. Mégis felfedezetlen tehetség maradt egészen 1976-os kislemeze, az Olmaz Olsun/Vurdumduymaz (Bárcsak meg sem történt volna/Érzéketlen) megjelenéséig, mely első helyre került a török zenei listákon. Első albuma 1978-ban jelent meg Serçe (Veréb) címmel, melyről később becenevét is kapta.
Később két filmben is játszott és élőzenét felvonultató klubot nyitott Isztambulban. Zenéje ezekben a években konzervatívnak mondható, mégis megkapó, popos melódiákkal, melyet legjobban Gülümse (Mosolyogj) című 1991-es albuma illusztrál.
1995-ben, Aksu kiadott egy kísérleti albumot, Işık Doğudan Yükselir (A nap keleten kel) címmel, mely klasszikus nyugati és regionális török zenei tradíciókon alapszik. Az album, mely a progresszív rock legkiválóbb példája, meghozta Sezen Aksu-nak az európai ismertséget is.
Sezen Aksu dolgozott együtt más zenészekkel, például Tarkannal, ő írta az énekes Şımarık című dalát, mely meghódította az európai slágerlistákat is.
Sezen Aksu négyszer volt férjnél és vált el, egy fia van, első férjétől, Sinan Özertől.
Albumai
Allahaısmarladık 1977 Serçe 1978 Sevgilerimle 1980 Ağlamak Güzeldir 1981 Firuze 1982 Sen Ağlama 1984 Git 1986 Sezen Aksu '88 1988 Sezen Aksu Söylüyor 1989 Gülümse 1991 Deli Kızın Türküsü 1993 Işık Doğudan Yükselir 1995 Düş Bahçeleri 1996 Düğün ve Cenaze 1997 Adı Bende Saklı 1998 Deliveren 2000 Şarkı Söylemek Lazım 2002 Yaz Bitmeden 2003 Bahane 2005 Bahane Remixes (Bahane Remixes) 2005 Kardelen 2005 Tempo 2006 Deniz Yıldızı 2008 Yürüyorum Düş Bahçeleri'nde... (2009) Öptüm (2011) Biraz Pop Biraz Sezen (2017) Demo (2018)
Jegyzetek
Források SezenAksu.Biz Sezen Aksu (June 19, 2002). The Guardian. Songs Must Be Sung (2002. november). 6 Moons. Sezen Aksu And Her Children (September 15, 2004). DEUTSCHE WELLE.
Lásd még Török zene
További információk
SezenAksu.com.tr (Török nyelvű Sezen Aksu oldal) Sezen-aksu.blogspot.com (Sezen Aksu blog) Török zenei linkek a Startlapon
Kategória:Török énekesek Kategória:Török nyelvű énekesek Kategória:Török dalszerzők Kategória:Török nők Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:İzmiriek