Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre Ernő) (Budapest, 1913. október 22.Születése bejegyezve Budapest V. ker. (Lipótváros) állami születési akv. 872/1913. folyószám alatt. – Indokína, Thái Bình, 1954. május 25.) magyar–amerikai fotográfus-fotóriporter.
A 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren is fényképezett (a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az arab–izraeli konfliktusban és az indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit.
Élete Alsó-középosztálybeli zsidó családban született, apja Friedman Dávid szabómester, anyja Berkovits Henrietta Juliánna volt. Egy bátyja (László) és egy öccse (Kornél) volt, aki később szintén fényképész lett, és Cornell Capa néven futott be szép karriert.
A budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. Az 1920-as évek végén csatlakozott a Kassák-féle Munka körhöz. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán egy ideig újságírást tanult, de onnan származása miatt 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.
Még Berlinben sajátította el a fényképezés és az ügynökségi munka alapjait, itt kötötte később is fontos szakmai kapcsolatait, melyekre Párizsban is építhetett. 1934-ben kapta első megbízását a VU-től. 1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűleg Gerda Taróval együtt találhatták ki, de a névválasztásáról nincsenek egyértelmű információk. Besnyő Éva visszaemlékezése szerint gyerekkorában ő és testvérei cápának becézték, mások szerint az volt a fontos, hogy a szó hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. Capa fennmaradt, 1947-es interjúja szerint több nyelven is kiejthető, „amerikai hangzású” nevet keresett. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.
A várakozása sikerrel járt, de nem csak az új név miatt. Capa haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban, a japán–kínai háborúban, a második világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, az izraeli harcokban, de sokat fényképezett békeidőben is. Capáról tudni szokás, hogy habzsolta az életet. Egyik szerelme Ingrid Bergman volt, akivel 1945-ben ismerkedett meg Párizsban,https://svedsegek.wordpress.com/2017/06/26/robert-capa-%E2%99%A5-ingrid-bergman/ s követte Hollywoodba, ahol standfotósként dolgozott. Bergman Életem című, angolul 1980-ban megjelent visszaemlékezésében írt először csaknem két évig tartó viszonyukról.
1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután ott esett el.
A haditudósító 1936–37-ben Gerda Taróval tudósítottak a spanyol polgárháborúból, a francia, baloldali Regards című hetilap, majd a Ce Soir megbízásából. A Spanyolországban készült felvételei, köztük például A milicista halála című képe meghozták számára a világsikert. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte, majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette, de több korabeli, nemzetközi propagandakiadványban is megjelent. A kép befogadásának története érdekes, de elkészítésének körülményei máig nem tisztázottak. (A hetvenes évektől több szerző azt próbálta bizonyítani, hogy a kép nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított felvétel.)A milicista, aki talán meg se halt Index, 2016. szeptember 5.
Capa 1938-ban a második kínai–japán háború dokumentálása végett Kínába, 1940-ben Mexikóba utazott.
A sors furcsa fintora, hogy „a világ leghíresebb háborús fotósa” egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson (a blitzkrieg idején Londonban volt, de nem mint tudósító), ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) használt fel, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouthba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni.
A laborban az egyik asszisztens állítólag annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fényképek, a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a LIFE június 19-én leközölt 10 képet „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capát, hogy később ezt a címet adta eredetileg forgatókönyvnek szánt háborús emlékiratainak is. (Ez a kötet 2006 októberében jelent meg magyarul Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból címmel a Park Könyvkiadó gondozásában.) Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberget a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.
1947-ben megalakította a Magnum Photos fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett, alapító kollégái barátja Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert.
1948-ban Budapesten fényképezett, a háborús pusztítás nyomait, az újjáépítés kezdetét és a kommunista hatalomátvétel hatásait rögzítette. Budapesti beszélgetés című cikke megjelent a Holiday Magazine (USA) 1949. novemberi számában.Robert Capa 1948-as budapesti képeinek a nyomában - Capa blog, 2019.10.22.
Halála 1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte.
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – mondta több interjúban is a sokat látott, de rövid életű riporter.
Emlékezete bélyegkép|200px|EmléktáblájaBudapest-Belváros, Városház u. 10. Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészült más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotósiskola.
2022 óta nevét viseli a 210070 Robertcapa kisbolygó.
Kötetei Death in the making (A tetten ért halál); közrem. Gerda Taro, előszó, angolra ford. Jay Allen, képvál. André Kertesz; Covici-Friede, New York, 1938 Diana Forbes-Robertson–Róbert Cápa: The battle of Waterloo Road; Random House, New York, 1941 Slightly out of focus; Holt, New York, 1947 John Steinbeck: A Russian journal; fotó Robert Capa; The Viking Press, New York, 1948 Images of war; szöveg, fotó Robert Capa; Hamlyn, London, 1964 Robert Capa; szöveg John Hersey, John Steinbeck, Robert Capa, szerk. Anna Fárová; Grossmann, New York, 1969 Les grandes photos de la guerre d'Espagne; fotó photos Robert Capa, David Seymour-Chim, szöveg Georges Soria; Jannink, Paris, 1980 Photographs; szerk. Cornell Capa, Richard Whelan; Knopf, New York, 1985 (Borzoi book) Sommertage, Friedenstage. Berlin 1945; vál. Diethart Kerbs; Nishen, Berlin, 1986 (Edition Photothek) Robert Capa; bev. Jean Lacouture; Centre national de la photographie, Paris, 1988 (Photo poche) Robert Capa fotók 1932–1954; bev. John Steinbeck, Cornell Capa, Josefa Stuart; Teszár József, s.l., 1989 Photographs; előszó Henri Cartier-Bresson, közrem. Cornell Capa, bev. Richard Whelan; Aperture, New York, 1997
Magyarul Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból; előszó Cornell Capa, ford. Sárközy Elga; Park, Bp., 2006 Így készül a történelem; szerk. Páldi Lívia, szöveg K. Horváth Zsolt, Jalsovszky Katalin, Páldi Lívia; Magyar Nemzeti Múzeum, Bp., 2009 Irwin Shaw: Izraeli riportok. Robert Capa 94 fotójával; ford. Résch Éva; Park, Bp., 2009 John Steinbeck: Orosz napló. Robert Capa 70 fotójával; ford. Lukács Laura; Park, Bp., 2009 Robert Capa – a Játékos. Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2013. 09. 18–2014. 01. 26.; kurátor Cs. Lengyel Beatrix, Fisli Éva; MNM, Bp., 2014 Budapesti beszélgetés; ford. Fisli Éva; Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2015, (Open Books, 2023) A tetten ért halál. Robert Capa, Gerda Taro és Chim fényképei; előszó Jay Allen, ford. Lukács Laura; Park, Bp., 2021
Jegyzetek
Források Erdélyi Z. Ágnes–Hermann Irén: 33 világhírű magyar a XX. századból; Sanoma Media Budapest, Bp., 2012
További információk
Nepszava.com : Kilenc híres magyar, akik zsidó származásuk miatt nem kellettek a „hazának” Népszabadság Online: Robert Capa a magaslaton Múlt-kor: Különleges fotógyűjteményt vett a Nemzeti Múzeum – 2009 februárja: 1010 db nagyméretű nagyítás került a MNM tulajdonába Komlós Attila: Robert Capa fényképei a Ludwig Múzeumban Hetedhéthatár Robert Capa fényképei a Ludwig Múzeumban Robert Capa / Elő-kép a Nemzeti Múzeumban Robert Capa lőtávolban Capa, ahogy még sohasem láttad Get Closer – Capa 100 Robert Capa 100 – 1947-es hangfelvétele Ordas kamu lenne minden idők legnagyobb fotóriportere, Robert Capa háborús sztorija?, magyarnarancs.hu Semmi nem stimmel a D-nap legendás fotóinak sztorijával, index.hu Richard Whelan: Robert Capa. A biography; Knopf, New York, 1985 Richard Whelan: Robert Capa; ford. Fehér Katalin; Interpress, Bp., 1990 (IPM könyvtár) (Robert Capa kalandos élete címen is) Alex Kershaw: Blood and champagne. The life and times of Robert Capa; Da Capo Press, Cambridge, 2004 Paulius Normantas: Wars and peace. In memoriam Robert Capa / Háborúk és béke. Robert Capa emlékére; ford. Audroné L. Misiunas, Káli Diána; Pytheas & St. Paulius, Bp., 2004 Kincses Károly–Kolta Magdolna: Capa. Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005 (A magyar fotográfia történetéből) Kincses Károly: Mérték. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy; Magyar Fotóművészek Szövetsége–Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp.–Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből) Stephen R. MacKinnon: Wuhan, 1938. War, refugees, and the making of modern China; fotó Robert Capa; University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 2008 Richard Whelan: Robert Capa kalandos élete; ford. Fehér Katalin, Pupi; Glória, Bp., 2009 Eyewitness. Hungarian photography in the twentieth century. Brassaï, Capa, Kertész, Moholy-Nagy, Munkácsi. Royal Academy of Arts, London, 30 June – 2 October 2011; szerk. Baki Péter, Colin Ford, közrem. George Szirtes; Royal Academy of Arts, London, 2011 Susana Fortes: Robert Capára várva; ford. Pál Ágnes; Európa, Bp., 2011 Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése; ford. Fehér Fatime; Pioneer Books, Budaörs, 2012 Robert Capa in Italia. 1943–1944; szerk. Lengyel Beatrix; Fratelli Alinari, Firenze, 2013 Richard Whelan: Robert Capa. The definitive collection; Phaidon, London–New York, 2013 Jane Rogoyska: Gerda Taro. Aki „kitalálta” Robert Capát; ford. Varga Benjámin; Park, Bp., 2014 Alex Kershaw: Vér és pezsgő. Robert Capa élete és kora; ford. Sóskuthy György; Park, Bp., 2018