A 6. Césarok éjszakáján, melyet 1981. január 31-én a párizsi Kongresszusi Palotában rendeztek meg, Yves Montand francia színész elnökölt.

Az 1980-ban francia filmszínházakba került alkotások közül valósággal tarolt François Truffaut filmdrámája, Az utolsó metró. A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia mintegy 3500 tagjának szavazata alapján a film 12 jelölésből 10 Césart nyert el, köztük a „nagy ötöst”, amely addig egyetlen alkotásnak sem sikerült: a legjobb film, a legjobb rendező (François Truffaut), a legjobb színész (Gérard Depardieu) és színésznő (Catherine Deneuve), valamint a legjobb forgatókönyv (Truffaut és Suzanne Schiffman) díjakat. A már jelentős közönség- és kasszasikert aratott film mellett a többieknek csupán egy-egy kisebb díj jutott. A külföldi alkotások közül a japán Kuroszava Akira Az árnyéklovas című alkotása érdemelte ki a Césart.

A gálán megemlékeztek a 91 éves Abel Gance színész, rendező, filmproducerről. Tiszteletbeli Césarral ismerték Alain Resnais filmrendező, valamint posztumusz címen Marcel Pagnol író, forgatókönyvíró, filmrendező munkásságát. A gálán díszvendégként részt vett számos francia-olasz koprodukciós alkotásban szerepelt két olasz színészóriás is: Vittorio Gassman és Giulietta Masina.

Az előző évek felméréseihez hasonlóan, a Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 1981-ben is megszavaztatta tagjait arról, mely alkotásokat tartják „ az elmúlt 10 év 10 legjobb francia filmjének”.

Díjazottak bélyegkép|jobbra|A tiszteletbeli Césarral kitüntetett, 91 éves Abel Gance

!Díjak !Díjazottak és jelöltek |- | legjobb film | Az utolsó metró (Le dernier métro), rendezte: François Truffaut A vagány (Loulou) de Maurice Pialat Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique), rendezte: Alain Resnais Mentse, aki tudja (az életét) (Sauve qui peut (la vie)), rendezte: Jean-Luc Godard |- | legjobb rendező | François Truffaut – Az utolsó metró (Le dernier métro) Jean-Luc Godard – Mentse, aki tudja (az életét) (Sauve qui peut (la vie)) Alain Resnais – Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique) Claude Sautet – A rossz fiú (Un mauvais fils) |- | legjobb színésznő | Catherine Deneuve – Az utolsó metró (Le dernier métro) Nathalie Baye – Egy hét vakáció (Une semaine de vacances) Nicole Garcia – Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique) Isabelle Huppert – A vagány (Loulou) |- | legjobb színész | Gérard Depardieu – Az utolsó metró (Le dernier métro)) Patrick Dewaere – A rossz fiú (Un mauvais fils) Philippe Noiret – Pile ou face Michel Serrault – Őrült nők ketrece 2. (La cage aux folles II) |- | legjobb mellékszereplő színésznő | Nathalie Baye – Mentse, aki tudja (az életét) (Sauve qui peut (la vie)) Delphine Seyrig – Chère inconnue Andréa Ferréol – Az utolsó metró (Le dernier métro) Claire Maurier – A rossz fiú (Un mauvais fils) |- | legjobb mellékszereplő színész | Jacques Dufilho – A rossz fiú (Un mauvais fils) Alain Souchon – Szeretlek benneteket (Je vous aime) Heinz Bennent – Az utolsó metró (Le dernier métro) Guy Marchand – A vagány (Loulou) |- | legjobb operatőr | Nestor Almendros – Az utolsó metró (Le dernier métro) Pierre-William Glenn – Halál egyenes adásban (La mort en direct) Sacha Vierny – Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique) Bernard Zitzermann – A bankárnő (La banquière) |- | legjobb vágás | '''Martine Barraqué-Currie – Az utolsó metró (Le dernier métro) Albert Jurgenson – Esernyőtrükk (Le coup du parapluie) Armand Psenny – Halál egyenes adásban (La mort en direct) Geneviève Winding – A bankárnő (La banquière) |- | legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv | François Truffaut és Suzanne Schiffman – Az utolsó metró (Le dernier métro) Jean Gruault – Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique) John Guare – Atlantic City David Rayfiel és Bertrand Tavernier – Halál egyenes adásban (La mort en direct) |- | legjobb filmzene | Georges Delerue – Az utolsó metró (Le dernier métro) Antoine Duhamel – Halál egyenes adásban (La mort en direct) Serge Gainsbourg – Szeretlek benneteket (Je vous aime) Michel Legrand – Atlantic City |- | legjobb hang | Michel Laurent – Az utolsó metró (Le dernier métro) Jean-Pierre Ruh – A bankárnő (La banquière) Michel Desrois – Halál egyenes adásban (La mort en direct) Pierre Lenoir – A rossz fiú (Un mauvais fils) |- | legjobb díszlet | Jean-Pierre Kohut-Svelko – Az utolsó metró (Le dernier métro) Dominique André – A rossz fiú (Un mauvais fils) Jean-Jacques Caziot – A bankárnő (La banquière) Jacques Saulnier – Amerikai nagybácsim (Mon oncle d'Amérique) |- | legjobb animációs rövidfilm | Le manège, rendezte: Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet Le réveil, rendezte: Jean-Christophe Villard Les trois inventeurs, rendezte: Michel Ocelot |- | legjobb fikciós rövidfilm | Toine, rendezte: Edmond Séchan La découverte, rendezte: Arthur Joffé Le bruit des jambes de Lucie, rendezte: Anne Quesemand Vive la mariée, rendezte: Patrice Noïa |- | legjobb dokumentum rövidfilm | Le miroir de la terre, rendezte: Paul de Roubaix Abel Gance, une mémoire de l'avenir, rendezte: Laurent Drancourt, Thierry Filliard Insomnies, rendezte: Peter Schamoni |- | legjobb külföldi film | Az árnyéklovas (Kagemusa), rendezte: Kuroszava Akira (, ) Hírnév (Fame), rendezte: Alan Parker () Kramer kontra Kramer (Kramer contra Kramer), rendezte: Robert Benton () A rózsa (The Rose), rendezte: Mark Rydell () |- | tiszteletbeli César | Marcel Pagnol (posztumusz) 'Alain Resnais

„Az elmúlt 10 év 10 legjobb francia filmje” A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia'' tagjainak 1981. évi szavazata alapján.

Ssz.A film címe Rendező Év 1. Gondviselés (Providence) || Alain Resnais || 1977 |- | 2. || Lacombe Lucien Louis Malle 1974 3. A bosszú (Le vieux fusil) || Robert Enrico || 1975 |- | 4. || Az élet dolgai (Les choses de la vie) Claude Sautet 1970 5. Egy tiszta nő (Tess) || Roman Polański || 1979 |- | 6. || A burzsoázia diszkrét bája (Le Charme discret de la bourgeoisie) Luis Buñuel 1972 7. Molière || Ariane Mnouchkine || 1978 |- | 8. || Amerikai éjszaka (La nuit américaine) François Truffaut 1973 9. César et Rosalie || Claude Sautet || 1972 |- | 10. || Bánat és szánalom (Le chagrin et la pitié) Max Ophüls 1969

Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.

Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 12 10 Az utolsó metró Le dernier métro 6 1 A rossz fiú Un mauvais fils 6 0 Amerikai nagybácsim Mon oncle d'Amérique 5 0 Halál egyenes adásban La mort en direct 4 0 A bankárnő La banquière 3 1 Mentse, aki tudja (az életét) Sauve qui peut (la vie) 3 0 A vagány Loulou 2 0 Atlantic City Atlantic City 2 0 Szeretlek benneteket Je vous aime

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet 1981 a filmművészetben

További információk César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,

1981 Cesar