Emma Goldman (Kovno, 1869. június 27. – Toronto, Ontario, 1940. május 14.) litván születésű amerikai anarchista író és aktivista. Úttörő szerepe volt a 20. század első felében az észak-amerikai és európai anarchista politikafilozófia kialakításában.
Az Orosz Birodalomban, Kovnóban született (ma Kaunas, Litvánia) zsidó családban. 1885-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. A haymarketi incidens után kezdett érdeklődni az anarchizmus iránt, hamar az anarchista filozófia, a női jogok és a társadalmi problémák elismert írójává vált, tömegeket vonzott. Szeretőjével és életre szóló barátjával, Alexander Berkmannal, Henry Clay Frick gyáros és pénzember meggyilkolását tervezték, a tett propagandája egy megmozdulásaként. Az 1892-es merényletet Frick túlélte, Berkmant 22 év börtönbüntetésre ítélték. Goldmant is többször bebörtönözték a következő években, lázadásra felbujtás és a születésszabályozás propagálása miatt. 1906-ban alapította meg a Mother Earth anarchista lapot.
1917-ben Goldmant és Berkmant két év börtönbüntetésre ítélték, mivel „nem regisztrált személyek kiváltására” esküdtek össze a sorozás alól. Szabadulásuk után százakkal együtt letartóztatták és Oroszországba deportálták. Kezdetben az októberi forradalmat támogatták, ami a bolsevikokat segítette a hatalomba. Goldman a kronstadti lázadás után véleményét megváltoztatva, elítélte a Szovjetuniót a független hangok erőszakos elnyomásáért. 1923-ban kiadta a My Disillusionment in Russia című könyvét, amelyben ezekről az élményeiről ír. Amíg Angliában, Kanadában és Franciaországban élt, megírta Élem az életem című önéletrajzát. A spanyol polgárháború kitörése után odautazott, hogy részt vegyen az anarchista forradalomban. 1940. május 14-én, 70 évesen hunyt el Torontóban.
Élete során szabadgondolkodó „lázadó nőként” tisztelték, ellenfelei a politikai indíttatású gyilkosságok és erőszakos forradalmak miatt kritizálták. Írásai és előadásai felölelték a börtönök, ateizmus, szólásszabadság, militarizmus, kapitalizmus, házasság, szabad szerelem és homoszexualitás témáit. Habár távol tartotta magát az első hullámú feminizmustól és a női választójogra törekvésüktől, az anarchizmusban a nemek közti politika új irányait is bevitte. Az 1970-es években kezdtek iránta érdeklődni főként feminista és anarchista tudósok.
Életpályája
Családja Emma Goldman ortodox zsidó családban született a litvániai Kaunasban (akkoriban Kovno, Orosz Birodalom) Édesanyja, Taube Bienowitch már korábban is volt házas, előző férjétől két gyermeke született, 1860-ban Helena, 1862-ben Lena. Mikor a férfi elhunyt gümőkórban, Taube teljesen letört. Goldman később így írt: „Minden szerelme elhunyt azzal a fiatal férfival, akivel már 15 évesen házas volt.”
Taube második házasságát a családja rendezte el, és ahogy Goldman fogalmazott, „hibás volt az elejétől.” Második férje, Abraham Goldman Taube örökségét befektette, de az üzlet hamar elbukott. A pénzügyi nehézségek és a házastársak közötti érzelmek hiánya nehézzé tette a gyermekek életét. Mikor Taube teherbe esett, Abraham kétségbeesetten reménykedett, hogy fiú lesz, a lányt kudarcnak érezte volna. Összesen három fiuk született, de első gyermekük Emma volt.A születés sorrendje nem világos, Wexler szerint habár Emma úgy írt magáról, mint édesanyja negyedik gyermeke, bátyja, Louis (aki hat évesen elhunyt) utána születhetett.
Emma Goldman 1869. június 27-én született. Édesapja erőszakot alkalmazott gyermekei megfenyítésére, verte őket, ha nem engedelmeskedtek neki. A leginkább lázadó Emma ellen ostort is bevetett. Édesanyja szűkös kényelmet biztosított, néha megkérte férjét, hagyja abba a verést. Goldman később arra a következtetésre jutott, édesapja dühét szexuális frusztrációja okozhatta.
Goldman kapcsolata idősebb féltestvéreivel ellentétes előjelű volt. Helena, az idősebb, biztosította azt a kényelmet, amit édesanyjától nem kaphatott meg, Emma gyermekkorában „ha bármi öröm, ez volt.” Lena azonban távoli és kíméletlen volt. A három nővérhez jött még három fivér: Louis (hatévesen elhunyt), Herman (1872) és Moishe (1879).
Serdülőkora
Emma kislánykorában a család Papilė faluba költözött, ahol édesapja fogadót nyitott. Míg nővérei dolgoztak, megismerkedett egy Petruska nevű szolgálóval, akivel „első erotikus érzéseit” átélte. Később ugyanitt szemtanúja volt, ahogy egy parasztot ostorral vernek az utcán. Ez mély hatással volt rá, ennek köszönhető élethosszig tartó távolságtartása az erőszaktól.
Hétéves korában a Német Birodalomba, Königsbergbe költöztek, ahol egy reáliskola tanulója lett. Az egyik tanár az engedetlen diákok, így Goldman kezére is vonalzóval csapott. Egy másik tanár a diáklányokat molesztálta, amikor Goldman visszaütött. Némettanárában mentorra talált, kölcsönkapta a könyveit, az operába is elvitte. Lelkes diákként Goldman át is ment a vizsgán, így felvételizhetett volna gimnáziumba, de hittantanára nem adott a lázadó diáknak igazolást jó viselkedésről, így nem léphetett tovább.
A család ezután az orosz fővárosba, Szentpétervárra költözött, ahol édesapja egymás után nyitotta a sikertelen üzleteket. A szegénység miatt a gyerekeknek is dolgozniuk kellett, Goldman számos különböző munkát végzett, például egy fűzőboltban is. Édesapja nem engedte, hogy újrakezdje az iskolát, ehelyett franciakönyvét tűzbe vetette, és azt kiabálta: „A lányoknak nem kell sokat tanulni! Egy zsidó lánynak csak a sós halat kell tudni előkészíteni, a tésztát kell tudni szaggatni és egy szakajtónyi gyermeket szülni”.
Goldmannak így autodidakta módon kellett művelnie magát, hamarosan a körülötte lévő politikai zűrzavar is érdekelni kezdte. Különösen érdekesnek találta a II. Sándor orosz cár meggyilkolásáért felelős nihilistákat. Ez ezt követő zűrzavar kíváncsivá tette a lányt, de ekkoriban még nem teljesen értette, miről is van szó valójában. Amikor elolvasta Csernisevszkij 1936-os Mit tegyünk? című regényét, a főszereplő Vera személyében példaképet talált magának. A műben a lány nihilistává válik, elszökik elnyomó családjától, szabadon él, varrószövetkezetet alapít. A könyv egész életében inspirálta.
Édesapja azonban továbbra is a háztartásban képzelte el jövőjét, már 15 évesen házasságot próbált neki elrendezni. Folyamatosan harcoltak a kérdésről, a férfi „lazának” minősítette, Emma úgy vágott vissza, hogy csak szerelemből házasodna meg. A fűzőüzletben el kellett hárítania az orosz tisztek és más férfiak udvarlását. Egy nem kívánt hódoló Emmát egy hotelszobába vitte, ott olyan történt, amit a lány „erőszakos kapcsolatnak”, két életrajzírója megerőszakolásnak nevezett. A tapasztalat megdöbbentette, rájött, hogy „a sokk azon a felismerésen alapult, hogy a férfi és nő közötti kapcsolat brutális és fájdalmas is lehet”. Goldman úgy érezte, ez örökké távol fogja tartani a férfiaktól.
Rochester, New York
1885-ben Helena a New Yorkba költözését kezdte tervezgetni, hogy csatlakozhasson a már ott élő Lenához és férjéhez. Emma is csatlakozni szeretett volna nővéréhez, de édesapja megtiltotta. Habár Helena felajánlotta, hogy fizeti az útiköltséget, süket fülekre talált. Emma azzal fenyegetőzött, hogy a Névába veti magát, ha nem mehet. Végül sikerrel járt, 1885. december 29-én meg is érkeztek New Yorkba, a Castle Gardenben jegyezték be őket a bevándorlók közé. Rochesterben telepedtek le, ahol Lena is élt férjével, Samuellel. Egy évre rá szüleik és testvéreik is követték őket a terjedő antiszemitizmus miatt. Goldman varrónőként kezdett dolgozni, naponta több, mint 10 órán át varrt kabátokat, hetente két és fél dollárt keresett. Mikor megtagadták fizetésemelési kérelmét, egy kisebb üzletben kezdett dolgozni.
Új munkahelyén találkozott a szintén ott dolgozó Jacob Kershnerrel, aki osztotta a könyvek, tánc és utazás iránti érdeklődését, és a monoton gyári munka feletti frusztrációját is. Négy hónap után, 1887 februárjában összeházasodtak. Azonban miután összeköltöztek Goldman családjával, kapcsolatuk zátonyra futott. A nászéjszakán derült ki, hogy Kershner impotens, ezután érzelmileg és fizikailag is távolságot tartottak, a férfi nemsokára féltékeny és gyanakvó lett. Goldman viszont egyre jobban érdeklődött a politika iránt, különösen az 1886-os chicagói haymarketi incidens és az anarchizmus tekintélyelvűség-ellenessége iránt.
Kevesebb, mint egy évvel az esküvő után elváltak, habár Kershner azzal fenyegette, megmérgezi magát, ha nem tér vissza hozzá. Újra összejöttek, de három hónap után ismét szétváltak útjaik. Szülei ezért ismét „lazának” minősítették viselkedését, és megtiltották, hogy velük éljen. Egyik kezében varrógépét, másik kezében egy zsákot, benne öt dollárral cipelve, Goldman elhagyta Rochestert, és New Yorkba költözött.
Most és Berkman
Első napján, amit a városban töltött, találkozott két férfival, akik megváltoztatták az életét. A Sachs's Caféban, a radikálisok népszerű találkozóhelyén bemutatták Alexander Berkman anarchistának, aki meghívta egy aznap esti beszédre. Johann Most készült beszédre, aki a Freiheit radikális lapot szerkesztette és a tett általi propaganda szószólója is volt, tehát a változások eléréséért erőszakot is hajlandó volt alkalmazni. Goldmanra nagy hatással volt rá az előadás, hamarosan Most szárnyai alá került, aki a nyilvános beszéd fortélyaira készítette. Arra bátorította, „lépjen a helyére, ha már ő nem lesz.” Egyik első nyilvános beszédét Rochesterben tartotta „az ügy” támogatása érdekében. Miután rávette Helenát, hogy ne szóljon szüleinek a beszédről, a színpadon üresnek érezte elméjét. Később így írt erről:
A tapasztalatok felizgatták, később finomított nyilvános fellépésein. Azonban hamarosan vitába került Mosttal függetlenségét illetően. Egy clevelandi beszéd után úgy érezte, mintha „papagáj lenne, aki Most nézeteit ismétli”, ehelyett saját nézeteit fejtette ki. Mikor visszatért New Yorkba, Most mérges lett, és ezt mondta: „Aki nem velem van, ellenem van!” Goldman el is hagyta a Freiheitot, és a Die Autonomie szerkesztőségéhez csatlakozott.
Közben egyre közelebb került Berkmanhoz, akit előszeretettel hívott Sashának. Nemsokára szerelmesek lettek egymásba, közös lakásba költöztek a férfi unokatestvérével, Modest „Fedya” Steinnel és Goldman barátnőjével, Helen Minkinnel, lakásuk a vidéki Woodstockban volt. Habár kapcsolatuk során számos nehézséggel meg kellett küzdeniük, évtizedekig szoros köteléket vontak közéjük anarchista elveik és személyes egyenlőség iránti elköteleződésük.
1892-ben Goldman, Berkman és Stein fagylaltozót nyitott Worcesterben. Pár hónap után Goldman és Berkman távolabb került az üzlettől, mivel részt vettek a homesteadi sztrájkban.
A homesteadi események
Az egyik első politikai esemény, amiben Berkman és Goldman együtt vett részt, a homesteadi sztrájk volt. 1892 júniusában Andrew Carnegie homesteadi acélgyára országszerte az érdeklődés középpontjába került, mikor a Carnegie Steel Company és a Vas- és Acélmunkások Egyesült Szövetsége (AA) közti bértárgyalások megszakadtak. A gyárat Henry Clay Frick, a szakszervezet heves ellenzője igazgatta. Mikor az utolsó kör június végén kudarcba fulladt, a gyárat bezárták, a munkások sztrájkba léptek. Sztrájktörők léptek munkába, a vállalat Pinkerton őröket is felbérelt megvédendő őket. Július 6-án harc bontakozott ki több, mint 300 Pinkerton-őr és felfegyverzett munkások tömege között. A 12 órás lövöldözés során hét őr és kilenc sztrájkoló hunyt el.
A lapok többsége támogatásáról biztosította a sztrájkolókat, Goldman és Berkman úgy döntött, meggyilkolják Fricket, hogy