Erkel Lajos (Gyula, 1850. február 24. – Budapest, Terézváros, 1906. január 24.)Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 66/1906. folyószáma alatt. operaénekes, sakkozó; Erkel Ferenc fia, Adler György egyházkarnagy unokája. Apjától elsősorban sakk-készségét örökölte.
Élete
Erkel Ferenc és Adler Adél hetedik gyermekeként született.
Stoll Pétertől tanult énekelni. 1881. február 9-én Gyulai Lajos néven debütált a Várszínházban Gounod Faustjának címszerepében. Teljes bukás volt bemutatkozása, ezért az énekesi pályával hamar felhagyott. 1893. szeptember 1-jétől haláláig az Operaház ügyelője volt.
1881-ben idős apja rossz egészsége miatt lemondott a Pesti Sakk-kör tényleges vezetéséről. Ekkortól Erkel Lajos titkárként volt az egyesület gyakorlati vezetője, egyúttal a Vasárnapi Ujság sakkrovatát is szerkesztette.
Családja, gyermeke nem volt. Apjával élt, ápolta. Testvéreivel együtt ő is részt vett szülője műveinek másolásában, ill. kidolgozásában; valószínűleg a Névtelen hősökben volt a legnagyobb a részvétele. István és Mária testvérével hárman voltak jelen a nagy családból Erkel Ferenccel utolsó óráiban.
Jegyzetek
Források
Legány Dezső: Erkel Ferenc művei és korabeli történetük. Budapest, 1975. Zeneműkiadó. Németh Amadé: Az Erkelek a magyar zeneéletben. Az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. Békéscsaba, 1987. Békés Megyei Tanács KB Tud.-koordinációs szakbizottsága. Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. 2. kiad. Budapest, 1984. Zeneműkiadó.
Kategória:Erkel Ferenc és köre Kategória:Magyar sakkozók Kategória:Gyulaiak Kategória:1850-ben született személyek Kategória:1906-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek