Az 53. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 2000. május 10. és 21. között került megrendezésre, Luc Besson francia forgatókönyvíró-filmproducer elnökletével. A hivatalos versenyprogramban 23 nagyjátékfilm és 11 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 22, a Cinéfondation keretében 13, míg versenyen kívül 11 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet és 7 rövidfilmet mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 24 nagyjátékfilm, 3 középhosszú és 28 kisfilm vetítésére került sor.

A 2000. évi fesztivál bélyegkép|jobbra|200px|Osima Nagisza (2000) A filmes seregszemlét a francia származású brit rendező, Roland Joffé versenyen kívül vetített kosztümös filmje, a Vatel nyitotta meg és a kanadai Denys Arcand Sztárság című szatirikus hangvételű alkotása zárta.

A korábbi évekhez képest feltűnően nagy arányban hívtak meg japán, kínai, hongkongi, tajvani, iráni filmeket: a különféle válogatások közel negyedét távol- és közel-keleti alkotások tették ki. Különösen jól szerepeltek az irániak: három jelentősebb díjat is hazavihettek (két Arany Kamera, és egy zsűri díja). Noha a kritikusok jelentékeny része szerint az Arany Pálmát a tajvani érdemelte volna Családi kötelékek című alkotásáért; végül is a legjobb rendezés díját kapta meg, a fődíjat pedig a dán Lars von Trier vehette át Kim Basingertől Táncos a sötétben című, többnemzeti koprodukciós zenés filmdrámájáért. A nagydíjat a kínai Ördögök a küszöbön című alkotása nyerte, a zsűri díját pedig megosztva a svéd Roy Andersson Dalok a második emeletről, valamint az iráni Samira Makhmalbaf Blackboards című filmdrámája. A legjobb színész a hongkongi lett (Szerelemre hangolva), míg a legjobb női alakítás díját a Táncos a sötétben főszereplője, az izlandi pop-énekesnő, Björk vehette át filmbeli partnerétől, Catherine Deneuve-től. A díjakat illetően 2000-ben a zsűrik nagylelkűek voltak: több díj megosztva került átadásra, a nagyjátékfilmek zsűrije pedig egy különdíjat is kiosztott az orosz Esküvő című film szereplőgárdájának.

bélyegkép|balra|200px|Catherine Deneuve (2000) Luis Buñuel születésének 100. évfordulója alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek a nagy tehetségű spanyol rendezőről és róla nevezzék el a fesztiválpalota új vetítőtermét. Az Instituto de la Cinematografia y de las Artes Audiovisuales kiállítást szervezett Buñuel titkos világa címmel, továbbá levetítették az Arany Pálma-nyertes Viridianát, amely 1961-től 1977-ig be volt tiltva Spanyolországban.

bélyegkép|jobbra|200px|Mira Sorvino (2000) bélyegkép|jobbra|200px|Ornella Muti (2000) A Filmlecke (Leçon de cinéma) mesterkurzus keretében Agnès Varda francia filmrendező osztotta meg tapasztalatait hallgatóságával. Ugyancsak a fesztivál keretében A jövő mozija elnevezéssel egy kollokviumot is szerveztek, melyen mintegy hatvan neves művész vitatta meg a filmművészet helyzetét és kilátásait.

A hagyományosan alternatív(abb) alkotásoknak teret adó Rendezők Kéthete szekcióban 15 ország nagyjátékfilmjeit vetítették. A franciák tíz filmmel képviseltették magukat, ebből öt koprodukciós alkotás volt. Az Amerikai Egyesült Államokból három filmet delegáltak, köztük Karyn Kusama A bunyós csaj című, Sundance-nyertes filmjét, amely Cannes-ban a legjobb külföldi film ifjúság díját nyerte el. A rendezvény legsikeresebb alkotása az iráni elsőfilmes Bahman Ghobadi A kis családfő című filmje lett: Arany Kamerát kapott. A válogatásból a legnagyobb nemzetközi sikert Stephen Daldry filmdrámája, a Billy Elliot aratta. A mezőnyből kiemelkedett még a japán Kobajasi Maszahiro Korosi, Silvio Soldini Tangó és tulipán, a német Oskar Roehler A kitaszított, a francia Olivier Jahan Mintha itt se lennék, valamint a számunkra legfontosabb: Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje. A fesztiválra kiutazó hivatalos delegáció tagjai voltak: Tarr Béla rendező és Hranitzky Ágnes társrendező, vágó.

A magyar filmművészetet a hivatalos válogatásban nem képviselte alkotás.

A fesztivál vezetősége 2000-ig mindössze két főből állt: az elnökből és a főmegbízottból, aki egyben ellátta a főigazgatói és a művészeti igazgatói feladatokat is. A fesztivál fejlődésével azonban növelni kellett a beosztások számát. A fesztivál igazgatótanácsa Gilles Jacob, addigi fesztiváligazgatót nevezte ki a cannes-i fesztivál elnökévé, a Cinéfondation élére távozó Pierre Viot helyett. Az új elnök Véronique Cayla-t vette maga mellé főigazgatónak és Thierry Frémaux-t művészeti vezetőnek. A változás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2000 októberében, a Cinéfondation égisze alatt létrehozzák Párizsban a Rezidenciát, külföldi fiatal filmesek részére, hogy segítsék őket első nagyjátékfilmjük forgatókönyvének megírásában. Az első meghívottak között volt Iványi Marcell.

2000-ben indították a cannes-i filmfesztivál hivatalos honlapját. , Ugyancsak ebben az évben egy újabb, elsősorban a világhálóhoz kapcsolódó technikai újdonság jelent meg, az „immerzív film”, amely azonnali reagálás benyomását kelti a virtuális valóságba belemerülő, azt a számítógépéről interaktívan befolyásoló felhasználóban.

Zsűri bélyegkép|jobbra|200px|Luc Besson (2008) Versenyprogram Luc Besson, forgatókönyvíró, filmproducer – – a zsűri elnöke Aitana Sánchez-Gijón, színésznő – Arundhati Roy, író – Barbara Sukowa, színésznő – Jeremy Irons, színész – Jonathan Demme, filmrendező – Kristin Scott Thomas, színésznő – Mario Martone, filmrendező – Nicole Garcia, színész – Patrick Modiano, író – Cinéfondation és rövidfilmek Luc Dardenne, filmrendező – – a zsűri elnöke Abderrahmane Sissako, filmrendező – Claire Denis, filmrendező – Francesca Comencini, filmrendező – Mira Sorvino, színésznő –

Un Certain Regard Jane Birkin, színésznő – – a zsűri elnöke Jan Schulz-Ojala, filmkritikus – José Maria Prado, a Filmoteca Espanola elnöke – Marc Voinchet, filmkritikus – Marie-Noëlle Tranchant, filmkritikus – Noël Tinazzi, filmkritikus – Arany Kamera Otar Davidovics Ioszeliani, filmrendező – – a zsűri elnöke Caroline Vie-Toussaint, filmkritikus – Céline Panzolini, filmkritikus – Eric Moulin, fotóművész – Fabienne Bradfer, filmkritikus – Giorgos Arvanitis, operatőr – Martial Knaebel, filmkritikus – Sólveig Anspach, filmrendező –

Hivatalos válogatás bélyegkép|jobbra|200px|Ken Loach (2004) Nagyjátékfilmek versenye Bread and Roses (Kenyér és rózsa)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Ken Loach Chunhyang – rendező: Im Kwon-taek Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages (Ismeretlen kód) – rendező: Michael Haneke Dancer in the Dark (Táncos a sötétben) – rendező: Lars von Trier Esther Kahn (Szenvedélyes színdarab)Előfordul Esther Kahn címmel is. – rendező: Arnaud Desplechin Estorvo (Vihar) – rendező: Ruy Guerra A fesztiválon In the Mood for Love hongkongi angol címmel szerepelt. (Szerelemre hangolva) – rendező: Fast Food Fast Women (Gyorsbüfék, gyors nők) – rendező: Amos Kollek Gohatto (Tabu) – rendező: Osima Nagisza (Ördögök a küszöbön) – rendező: Harry un ami qui vous veut du bien (Harry csak jót akar) – rendező: Dominik Moll JuríkaA fesztiválon Eureka nemzetközi angol címmel szerepelt. (Eureka) – rendező: Aojama Sindzsi Kippur – rendező: Amos Gitai Les destinées sentimentales (Érzelmek útvesztői) – rendező: Olivier Assayas Nurse Betty (Betty nővér) – rendező: Neil LaBute O Brother, Where Art Thou? (Ó, testvér, merre visz az utad?) – rendező: Joel Coen Sånger från andra våningen (Dalok a második emeletről) – rendező: Roy Andersson Szvadba (Esküvő) – rendező: Pavel Lungin Takhté siah – rendező: Samira Makhmalbaf The Golden Bowl (Az aranyserleg) – rendező: James Ivory The Yards (A bűn állomásai) – rendező: James Gray Trolösa (Hűtlenek) – rendező: Liv Ullmann A fesztiválon Yi yi: A One and a Two nemzetközi angol címmel szerepelt. (Családi kötelékek) – rendező:

bélyegkép|jobbra|200px|John Waters (2007)

Nagyjátékfilmek versenyen kívül A Conversation with Gregory Peck – rendező: Barbara Kopple Aprili – rendező: Otar Davidovics Ioszeliani Cecil B. DeMented (Cecil B. Demented) – rendező: John Waters (Tigris és sárkány) – rendező: Honest – rendező: Dave Stewart Les glaneurs et la glaneuse (Kukázók) – rendező: Agnès Varda Mission To Mars (A Mars-mentőakció) – rendező: Brian De Palma Requiem for a Dream (Rekviem egy álomért) – rendező: Darren Aronofsky Stardom (Sztárság) – rendező: Denys Arcand Under Suspicion (Meggyanúsítva) – rendező: Stephen Hopkins Vatel – rendező: Roland Joffé

Un Certain Regard A la verticale de l'été (Az élet csodái) – rendező: Tran Anh Hung Abschied - Brechts letzter SommerA fesztiválon Abschied rövid címmel vett részt. (Brecht utolsó nyara) – rendező: Jan Schütte Así es la vida – rendező: Arturo Ripstein Capitães de Abril (Április kapitányai) – rendező: Maria de Medeiros Djomeh – rendező: Hassan Yektapanah Eu Tu Eles (Én, te, ők) – rendező: Andrucha Waddington Famous – rendező: Griffin Dunne I Dreamed of Africa (Álom Afrikáról) – rendező: Hugh Hudson Jacky – rendező: Brat Ljatifi és Fow Pyng Hu La saison des hommes (A férfiak évada) – rendező: Moufida Tlati Le premier du nom – rendező: Sabine Franel Lista de espera (Várólista) – rendező: Juan Carlos Tabio Lost Killers (Reménytelen gyilkosok) – rendező: Dito Tsintsadze Nicsijobi va ovaranai – rendező: Takahasi Joicsiro Oh! Soo-jung – rendező: Hong Sang-soo Preferisco il rumore del mare (Jobban szeretem a tenger zúgását) – rendező: Mimmo Calopresti Saint-Cyr – rendező: Patricia Mazuy The King Is Alive (A király él) – rendező: Kristian Levring Things You Can Tell Just by Looking at Her (A nő ötször)Vetítették Az élet maga magyar címmel is. – rendező: Rodrigo Garcia Tierra del fuego – rendező: Miguel Littin Wild Blue – rendező: Thierry Knauff Woman on Top (Terítéken a nő) – rendező: Fina Torres

Rövidfilmek versenye Angry Kid 'Bone – rendező: Darren Walsh Anino – rendező: Raymond Red Better or Worse? – rendező: Jocelyn Cammack Bzz – rendező: Benoît Féroumont Des morceaux de ma femme – rendező: Frédéric Pelle Døren som ikke smakk – rendező: Jens Lien Infection – rendező: James Cunningham Stop – rendező: Anthony Mullins SzocsinuskiA fesztiválon Apple nemzetközi angol címmel szerepelt. – rendező: Szergej Ovcsarov Três Minutos – rendező: Ana Luiza Azevedo Usan – rendező: Yoo Chul-Won

Cinéfondation Cuôc xe dêm – rendező: Chuyên Bui Thac De janela pro cinema – rendező: Quia Rodrígues Five Feet High and Rising – rendező: Peter Sollett Indien – rendező: Pernille Fischer Christensen Ino o ucu – rendező: Kimura Ariko Kinu'ach – rendező: Amit Sakomski Kiss It Up to God – rendező: Caran Hartsfield Le vent souffle où il veut – rendező: Claire Doyon Leben 1, 2, 3 – rendező: Michael Schorr Ne upusite ubijtsu – rendező: Anastas Charalampidis Nocturnal – rendező: Anna Viduleja Respirar (Debaixo de Água) – rendező: António Ferreira Wniebowstapienie – rendező: Malgorzata Szumowska

Párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete Nagyjátékfilmek Amores perros (Korcs szerelmek) – rendező: Alejandro González Iñárritu De l'histoire ancienne – rendező: Orso Miret Good Housekeeping – rendező: Frank Novak Happy End – rendező: Jung Ji-woo Krámpack (Őrültségek nyara) – rendező: Cesc Gay Les autres filles – rendező: Caroline Vignal Xiao bai wu jin jiA rendezvényen Hidden Whisper nemzetközi angol címmel szerepelt. – rendező: Chang Vivian Rövidfilmek Faux contact – rendező: Eric Jameux Le chapeau – rendező: Michèle Cournoyer Le dernier rêve – rendező: Emmanuel Jespers Les méduses – rendező: Delphine Gleize Not I – rendező: Neil Jordan The Artist's Circle – rendező: Bruce Marchfelder To Be Continued – rendező: Linus Tunström

Rendezők Kéthete bélyegkép|jobbra|200px|Tarr Béla (2007) Nagyjátékfilmek