Szentmártoni János (Budapest, 1975. november 19. –) József Attila-díjas magyar költő, író, a Magyar Írószövetség volt elnöke (2010–2019. november). 2023-tól a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Élete Budapesten a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakán szerzett bölcsészdiplomát 2000-ben.

1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 1997-ben a Jelenlét folyóirat társszerkesztője. 2000-től a Magyar Írószövetség lapjának a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője. 2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja lett.

2006-tól megválasztották a Tokaji Írótábor kurátorává, 2006–2009-ig volt a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára, 2009-től a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-től pedig a Móricz Zsigmond-ösztöndíj kuratóriumának és a MISZJE elnökségi tagja lett.

Nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát.A panellakóktól az indiánokig, irodalmijelen.hu Verseit fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, spanyol nyelvre.

A 2010. november 27-ei tisztújító közgyűlésen három évre a Magyar Írószövetség elnökének választották, 35 évesen vehette át a posztot a leköszönő Vasy Géza irodalomtörténésztől.

Lánya 1998-ban született. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. 2016-tól a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiumának szakmai szervezetek által delegált tagja.Felálltak az NKA új kollégiumai, Litera.hu, 2016. február 18.

Kötetei Útszéles magány (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 1995 Madárjós (versek), Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1998 Itt a papíron (versek), Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001 Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok), Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2004 A másik apa (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2005 Ulysses helikoptere (versek), Tipp-Cult – Parnasszus, Budapest, 2008 Ballada hétköznapi díszletekkel (válogatott versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2010 El perro (A kutya, válogatott versek spanyolul) BlueBird Kiadó, Miami, 2010 Calul lacurilor (Ló a tavon, válogatott versek románul és magyarul) Proema Kiadó, Nagybánya, 2011 Miféle földet. Válogatott és új versek; Orpheusz, Bp., 2014 Szomjúság. Kisregény; Magyar Napló, Bp., 2016 A katarzis nyomában. Válogatott írások, beszédek és interjúk 1998–2020; Magyar Napló, Bp., 2021

Antológiák A sivatag kupolája (Stádium, 1994) Lépcsők a csendbe (Stádium, 1996) Budapest szenen (Dumont, 1999) A hasonmások városa (szerk., Stádium, 2000) A névjegyen (Magyar Napló, 2001) Sorsod művészete – Gérecz Attila versei és utóélete (Stádium, 2001) Az év versei 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009 (szerk., Magyar Napló) Verskarácsony 2002 (BEZA Bt) Köszönjük (Novella Kiadó, 2002) Nincs és lehet közt (Masszi, 2002) Nyárdélutáni hold Rómában (Stádium, 2003) Európai utas (Magyar Rádió – Fekete Sas, 2004) Új Átlók Évkönyve (Stádium, 2004) Gyermekemnek (Novella Kiadó, 2005) Bástya (Vörösmarty Társaság, 2005) Tendré un helicóptero (Isla Negra, 2006) Sorsod művészete 2. (Stádium, 2006) Lehetsz-e még hármasikrek? Gérecz Attila-díjasok antológiája 1992-2006 (szerk., Stádium, 2006) Toronyzene – Átlók. Új Átlók. Reneszánsz (Stádium, 2009) Szép versek 2009 (Magvető) Rések az időn (Ráció, 2010) Gaál Imre világa (Stádium, 2010) Az év versei 2011 (Magyar Napló) Nyevedomoj szutyi zabitije granyi... Iz szovremennoj vengerszkoj poezii; szerk., előszó Szentmártoni János; Centr Rudomino, Moszkva, 2015 (Vengerszkij sztyilʹ) "Egy élet átúszik a többiekbe". A Magyar Írószövetség Örökös Tagjai; szerk. Rózsássy Barbara, Szentmártoni János; Orpheusz–Magyar Írószövetség, Bp., 2016 Pályaívek. Portrék a Magyar Írószövetség örökös tagjairól; szerk. Szentmártoni János; Orpheusz, Bp., 2016 Lakat vére hull. Válogatás a Magyar Írószövetség íróiskolás hallgatóinak műveiből; vál., szerk. Szentmártoni János; Arany János Alapítvány, Bp., 2019 A katarzis nyomában. Válogatott írások, beszédek és interjúk, 1998–2020; Magyar Napló, Budapest, 2021 Demeter Szilárd–Szőcs Géza–Szentmártoni János: Társalgókönyv. A magyar irodalompolitika tíz éve, 2010–2020; összeáll. Urbán Péter; Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány, Székesfehérvár, 2022

Kritikák

Díjai Gérecz Attila-díj (1995) NKÖM Édes Anyanyelvünk verspályázatának első díja (2004) József Attila-díj (2007) Bertha Bulcsu-emlékdíj (2009) Magyarország Babérkoszorúja díj (2020) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2025)

Jegyzetek

Források Szentmártoni János honlapja Erdélyi magyar írók ligája – Tagjaink – Szentmártoni János, irodalom.org További információk Elmondja három versét Szentmártoni János, irodalmijelen.hu Nap embere: Szentmártoni János , nepszava.hu Halmai Tamás: Ulüsszesz szomja, barkaonline.hu Szentmártoni János művei, libri.hu Fiatalodás a Magyar Írószövetség élén, irodalmijelen.hu

Kategória:Magyar költők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Gérecz Attila-díjasok Kategória:Bertha Bulcsu-emlékdíjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Írószövetségi elnökök Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei