dél-koreai színész, modell és énekes, beceneve „Ázsia hercege”. Számos televíziós sorozatban és filmben szerepelt, igazán népszerűvé azonban a You’re Beautiful című sorozattal vált. Gyerekkora óta színészkedik és modellkedik, 2012-ben a szórakoztatóiparban eltöltött huszadik évének megünneplése alkalmából dokumentumfilmet készített róla az országos szórású KBS csatorna.
Pályafutása
ötévesen kezdte pályafutását, először ruhakatalógusokban volt gyerekmodell, később gyerekszínész lett.
Első szerepét az 1997-es Selling Happiness (행복도 팝니다, ) című sitcomban kapta. A junior középiskolát a Nelson College-ban, Új-Zélandon végezte. 2003-ban visszatért Koreába és a Nonstop című szitkom 4. évadában szerepelt, 2005-ben pedig a Lovers in Prague-ben. 2006-ban egy japán horrorfilmben, a One Missed Call: Final-ban játszott, ahol egy süket fiút alakított. Ezt a című sorozat követte nal a főszerepben, itt a címszereplő első szerelmét játszotta.
2007-ben a The Happy Life című filmben énekesi oldalát is megmutathatta, ebben az évben pedig az SBS csatorna Inkigayo című műsorát is vezette. 2008-ban több alkotásban is szerepet kapott, a Beethoven Virus című sorozatban nyújtott alakításáért pedig elnyerte az MBC Drama Awards legjobb új színésznek járó díját.
2009-ben először alakított negatív szereplőt a The Case of Itaewon Homicide című krimiben. A megtörtént eseten alapuló filmben Csang a koreai-amerikai Pearsont alakította, aki egy i gyorsétteremben halálra késelt egy diákot. nak végig angolul kellett beszélnie, a Beyond Hollywood kritikája szerint „nagyon jól teljesített”. Ugyanebben az évben a You’re Beautiful című sorozatban az A.N.Jell nevű fiktív popegyüttes vezérét alakította, aki beleszeret az együttes új tagjába, Minamba (), akiről kiderül, hogy valójában lány, és az ikertestvérét helyettesíti. Az együttes másik két tagját és alakították. A sorozat rendkívüli népszerűséget hozott számára Japánban, ahol a DVD-kölcsönzési adatok felülmúlták a koreai hullám úttörőjének számító Winter Sonata-ét.
2011 áprilisában Let Me Cry című kislemezével debütált Japánban, első helyen az Oricon heti slágerlistáján, eladott példánnyal. Emiatt a 26. Japan Gold Disc Awardon az legjobb új előadó díjával jutalmazták.
2011 szeptemberében The Lounge H Vol.1 címmel kínai nyelvű albuma jelent meg. Novemberben You're My Pet címmel került a mozikba legújabb filmje.
2012 elején Love Rain című sorozatával tért vissza a televíziózás világába. Májusában Just Crazy címmel nagylemeze jelent meg Japánban, ami szintén első helyre került, összesen több mint példányt adtak el belőle, ezzel aranylemez lett.
2018. július 16-án bevonult katonának, a kiképzése után civil szolgálatosként tevékenykedik majd, mivel 2011-ben bipoláris zavarral diagnosztizálták.
Filmográfia bélyegkép|250px|Csang Gunszok Bangkokban, 2011-ben Televízió Év Cím 1998 Hug (포옹) 2000 School3 (학교3) 2001 Ladies Of The Palace / Women's World (여인천하) Four Sisters' Story (네 자매 이야기) 2002 Orange (오렌지) The Great Ambition (대망)2003 Nonstop 4 (논스톱4) 2005 Lovers in Prague (프라하의 연인) 2006 Alien Teacher / Alien Sam (에일리언샘) Hvang Dzsini (황진이) 2008 Hong Gildong (쾌도홍길동) Beethoven Virus (베토벤 바이러스) 2009 You’re Beautiful (미남이시네요) 2010 Mary Stayed Out All Night / Marry Me, Mary! (매리는 외박중) 2011 Ikemen deszu ne (美男ですね) (cameo) 2012 The Center of the New Hallyu, I Am Jang Keun Suk (신한류의 중심, 나는 장근석) Sekai no Purinsu e! Chan Gunsoku ~ 24 sai no Sugao~ Love Rain (사랑비)2013Jeppun namdzsa (예쁜남자)2016Jackpot (대박) 2017 Hvajugi (cameo) 2018 Switch
Filmek ÉvCím 2006 One Missed Call: Final (Chakushin Ari: Final) 2007 The Happy Life (즐거운 인생) 2008 The Longest 24 Months (기다리다 미쳐) Do Re Mi Fa So La Ti Do (도레미파솔라시도) Baby and I (아기와 나) 2009 The Case of Itaewon Homicide (이태원 살인사건) 2011 You're My Pet (너는팻) 2015 Camp 2018 Human, Space, Time and Human
Diszkográfia The Lounge H Vol. 1 (2011, kínai) Let Me Cry (2011, japán, kislemez) Lounge H (The First Impression) (2012, japán) Just Crazy (2012, japán)
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk
Hivatalos YouTube-csatorna
Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Dél-koreai énekesek Kategória:Dél-koreai modellek Kategória:K-pop-előadók Kategória:Élő személyek