bélyegkép|263px|Mikszáth Kálmán autogramot ad (Szeged, 1900)
Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya,„Mikszáth állítása szerint ő tulajdonképpen a zólyommegyei Tótpelsőcön született, hol akkor szülei rokonlátogatóban voltak. De már otthon keresztelték meg.” (Miskolczy Simon János: A Mikszáth család története, Komárom, 1914) 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.Halálesete bejegyezve a Budapest VIII. kerületi polgári halotti anyakönyv 1487/1910. folyószáma alatt.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.Petőfi Rádió, Korkérdés, 2001. január 15., 11:55, műsorvezető: Nyakas Szilárd.
Élete bélyegkép|balra|150px|A fiatal Mikszáth
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye, ma Mikszáthfalva, Szlovákia); születését Nagykürtösön jegyezték be apja Mikszáth János (1808–1873), szklabonyai földbirtokos, árendás mészáros és kocsmáros, anyja a kisnemesi származású Veress Mária (1823–1873) evangélikus vallású. A Mikszáth apai ági felmenők felső-magyarországi lutheránus lelkészek voltak, ugyanakkor az elterjedt tévhittel ellentétben nem voltak nemesek.Vö.: „Nincs kizárva, hogy a Mikszáth-család is nemes eredetű […] A lónyabányai pap, Dániel, annak idején a neve kezdőbetűivel (D. M.) ellátott címeres pecsétnyomót használt. Leányának, Eszternek […] házassági szerződésén fenmaradt ezen cimeres pecsét, […] Ez a cimer az 1821-ben korán elhunyt Mikszáth Eszter, férjezett szeleci és boconádi Szeleczky Istvánné síremlékén ís ki van vésve férje cimere mellett” (Miskolczy Simon János: A Mikszáth család története, Komárom, 1914) A család a nevét „Mixadt” alakban írta a 19. század kezdetéig.
Maga az író a család nemesi eredetét Apafi Mihály erdélyi vajdához vezette vissza, s még előnevet is kreált hozzá: „kiscsoltói”. Mindez azonban inkább a lebilincselő történetmondó fejéből pattanhatott ki, a valóságban ezeket az információkat nem sikerült semmivel alátámasztania. Szintén érdekesség, hogy Mikszáth anyjának, Veress Máriának a családja is rendszerint összekeveredik a soproni illetőségű farádi Veres családdal, amelyhez tartozott később Veres Pálné, az Országos Nőképző Egylet megalapítója. Ezt a tévedést is részben az író táplálta, aki a valóban nemesi származású anyja családját a farádi Veresekkel egy tőről fakadónak vélte. Tény, hogy az Ebecken és környékén élő Veres család mellett a farádi Veres családnak is voltak felmenői a környéken, a két család ugyanakkor a rendelékezésre álló – hiányos – adatok alapján úgy tűnik, hogy nem azonos.
Mikszáth ősei, így dédapja, ükapja, valamint annak testvére a teológiát Wittenbergben és Jénában hallgatta, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. János a helybéli születésű nemes Veress Máriát vette feleségül. Három gyermekük született: Mária, Kálmán és Gyula. (Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében elhunyt, Gyula dohánybeváltási tisztviselő lett). A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már „gazda” (legalábbis ez a megjelölés olvasható ekkor fia bizonyítványában). Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény is, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt tartottak.
Mikszáth iskoláit nagyrészt Rimaszombatban járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.
Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányoznia a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, a Szabad Egyház, a Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.
1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei a kolerajárványban, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. 1874-ben halt meg egynapos korában első gyermekük. Felesége megbetegedett és hazaköltözött szüleihez.
Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.
El akart válni feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Mivel az asszony nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, 1883-ban újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János. Albert fiának leszármazottai ma is élnek. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1910-ben, Budapesten halt meg. (VIII. kerület)
Írói pályája Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők az írásaiból sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte. 1882-ben Mikszáth kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte.Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon; 285-286. old. Osiris, 2001Hegedűs Sándor: Mikszáth Kálmán Nyíregyházán, 300-303. o.
jobbra|bélyegkép|1900 körül
1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjává, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Irodalmi sikereit hamarosan magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s 1883. január 1-jén Mohorán újra összeházasodtak. A házasságból három fiuk született: Kálmán, (1885), János (1890) és Albert (1889–1921). 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
1896. július 15-én a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választotta. 1897. november 20-án megalapította az Országos Hírlapot, amelynek megszűntéig (1899. január 26.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére szülőfaluja, Szklabonya a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való megjelenését 1911-ben már nem érhette meg.
Munkái bélyegkép|Mayler Ede: Mikszáth Kálmán, 1895 bélyegkép|Mayler Ede: Mikszáth felesége, Mauks Ilona bélyegkép|Jókai Mór élete és kora (1910-es évekbeli kiadás)
A batyus zsidó lánya (1871) Ami a lelket megmérgezi (1871) A lutri (1872) Nibelungok harca (1873) Pecsovics világ (1874) Elbeszélések. Budapest, 1874, két kötet Tündérvilág. Válogatott mesék gyűjteménye az ifjúság számára 9 képpel. Írta Kálmán bácsi. Uo., 1875 A vármegye rókája (1877) Még ujabb fény- és árnyképek. Írta Kákay Aranyos Nr. 3. uo, 1878 (Online) Az igazi humoristák. Cikkek a magyar nép humoráról. Szeged, 1879 Szeged pusztulása. Írta Kákay Aranyos No. 3. uo., 1879 (németül, uo., 1879) Falunk véneinek édes visszaemlékezése (1879) Tisza Lajos és udvara Szegeden. Fény- és árnyképek. Írta egy ismeretlen. Budapest, 1880 Tót atyafiak. Elbeszélések és rajzok róluk, 1881 (Ismétlés Ellenzék 437. sz., Pesti Hírlap 236. sz., Koszorú VI. 374. l. 2. kiadás 1888. Uo. Németül Silberstein Adolf ford. Szeged, 1884, Dánul Schumacher Sándor ford. Kopenhagen, 1893) A jó palócok. 15 apró történet. Budapest, 1882 (Ism. Ellenőr 16., Vasárnapi Újság 3., Egyetértés 15., Fővárosi Lapok 8. sz., Koszorú VII. 2. kiadás 1884, 3. kiadás é. n., 4. kiadás 1890, 5. k. 1898. Uo. angolul, bevezetéssel Clipton Binghamtól, London, é. n.) A történetek: A néhai bárány, Bede Anna tartozása, Péri lányok szép hajáról, A kis csizmák, Tímár Zsófi özvegysége, Az a pogány Filcsik, A bágyi csoda, Szűcs Pali szerencséje, Galandáné asszonyom, A gózoni Szűz Mária, Két major regénye, A "királyné szoknyája", Szegény Gélyi János lovai, A gyerekek, Hova lett Gál Magda?. A frivol akta. Brézói ludak. A saját ábrázatomról. Bevezetéssel Jókai Mórtól. Budapest, 1882, arcképpel és 3 képpel Herczeg Eszterházy Miklós kalandjai szárazon és vízen. Uo. (1882, Jó Könyvek 3.) Az ördög orsója vagy a tolpányi boszorkány históriája. Uo. (1882, Jó könyvek 6.) Jókai Mór, vagy a komáromi fiú, ki a világot hódította meg. Uo. (1883, Jó könyvek 13) Herczeg Esterházy Miklós további kalandjai. Uo. (1883, Jó Könyvek 18.) Kavicsok. Elbeszélések. Kiadja a Petőfi-társaság. Uo. (1883, és Szépirodalmi Könyvtár 42. Ism. Koszorú) Az apró gentry és a nép. Harmincz kis elbeszélés. Írta Scarron. Uo., 1884 (Ism. P. Napló, 1883. 243., Főv. Lapok 291., Egyetértés 344. sz.) Nemzetes uraimék. (Mácsik a nagyerejű). Regény. A képeket rajzolta Gyulai László. Uo., 1884 (Ism. 1883: Pesti Napló 343., Budapesti Hirlap 349., Nemzet 351., Főv. Lapok 291., Egyetértés 344. sz. Új kiadás. Uo., 1884 és 1889) A titokzatos fekete láda. Elbeszélés. Uo., 1884 (Jó könyvek 30.) A tekintetes vármegye. Igaz történetek. Mannheiner Ágost rajzaival. Uo., 1885 (Ism. Főv. Lapok 1884. 280., 302., Nemzet 331., Egyetértés 300., P. Napló 330., Vasárnapi Ujság 48. sz.) (Online) A lohinai fű. Elbeszélés. Uo., 1885 (Egyetemes Regénytár I. 3. Ism. Nemzet 1885. 290. sz. Koszorú 40. Budapesti Szemle LVI.) Urak és parasztok. Uo., 1886 (Ism. Nemzet 1885. 332. sz.) A két koldusdiák. Mesés történet az ifjúság számára. A képeket rajzolta Mannheimer Ágoston. Uo., 1886 (Ism. Fővárosi Lapok 190. sz., 2. kiadás, 1892 A tisztelt ház. Jankó János rajzaival. Uo., 1886 (Ism. Főv. L., P. Hirlap, Nemzet 31. sz. 3. kiadás. Uo., 1887)