A 28. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1975. május 9. és 23. között került megrendezésre, Jeanne Moreau francia színésznő elnökletével. A versenyben 20 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig szokatlanul sok, 25 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 filmet mutattak be, míg a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében 23 nagyjátékfilm és 7 kisfilm vetítésére került sor.

A 60-as évek végén megszűnés rémével fenyegetett fesztivál kiheverte a megrázkódtatást, s míg a nagy rivális, a Velencei Mostra szervezési gondokkal küzdött, a cannes-i rendezvénysorozat ismét megerősödött és teljes gőzzel tevékenykedett az önmagának kitűzött hármas cél teljesítése, a filmművészet, az új tehetségek felfedezése és a filmeladások érdekében. Még nagyobb teret nyertek a független filmek. Maurice Bessy filmtörténész, kritikus és forgatókönyvíró, a filmfesztivál művészeti vezetője átkeresztelte a hivatalos válogatás keretében két évvel korábban létrehozott Etűdök és dokumentumok (Etudes et documents) versenyen kívüli szekciót; a Termékeny szemek (Les yeux fertiles) keretében művészeti témákat feldolgozó, illetve más művészeti ágakkal foglalkozó filmeket mutattak be.

1975-ben a nevében is Arany Pálmának visszakeresztelt fődíjat a zsűri – demonstrálva, hogy valóban nyitottak az egész világ filmtermésére – egy „ismeretlen” algériai alkotó, hazája forradalmához és függetlenségi harcához vezető utat feldolgozó filmjének ítélte (Parázsló évek krónikája); nem kis pánikot okozva ezzel, mivel a vendégek és a sajtósok nagy része meg sem nézte a filmet. Mellette egy-egy átütő erejű kanadai és német alkotás kapott elismerést: Costa-Gavras: Különleges ügyosztálya és Werner Herzog: Kaspar Hauser életét feldolgozó drámája.

A Croisette-en a nézők megtapsolhatták Dustin Hoffmant, aki első ízben jelent meg Cannes-ban. Ő ugyan nem kapott díjat, de partnere, Valerie Perrine a legjobb női szereplő lett, míg a legjobb színész a sötét szemüveggel és fehér bottal érkező Vittorio Gassman. Sikert aratott Peter O’Toole a Péntek, a bennszülött főszerepében, Isabelle Huppert az Aloïse-ban, továbbá Kris Kristofferson és Jodie Foster (Alice már nem lakik itt), Maria Schneider (Foglalkozása: riporter), Charlotte Rampling és Adriano Celentano (Yuppi du), John Gielgud (Galilei élete), Donald Sutherland (A sáska napja), valamint a Who együttes, Elton John és Tina Turner (Tommy)

A párhuzamos rendezvényeken vetített filmek közül kiemelkedett a Taviani-fivérek Allonsanfan című filmje, Marcello Mastroiannival a főszerepben, valamint Rainer Werner Fassbinder A szabadság ököljoga és André Téchiné Franciaországi emlékek című alkotása.

Magyar részről Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című alkotását hívták meg a versenyprogramba, Törőcsik Mari, Madaras József és Cserhalmi György főszereplésével, míg versenyen kívül mutatkozhatott be két, Bartók-műre alkotott balettfilm: A csodálatos mandarin Szinetár Miklós, valamint A fából faragott királyfi Horváth Ádám rendezésében.

A tömegeket vonzó, jelentős médiaeseménnyel járó rendezvény miatt Cannes sem kerülhette el a 70-es évek közepén napirenden lévő terrorfenyegetést. A megnyitó előtti este „A Nép Megromlása Elleni Népi Harc Bizottsága” jelentős üvegkárokat okozó bombát robbantott a fesztiválpalota mellett. Bomba robbant a repülőgépgyáros Marcel Dassault villája mellett is, egy harmadikat sikerült hatástalanítani, egy pedig idő előtt robbant, szétszaggatva azt, aki elhelyezte. A szervezetről senki sem hallott többé.

Zsűri Jeanne Moreau színésznő – elnök – André Delvaux filmrendező – Anthony Burgess író – Fernando Rey színész – George Roy Hill filmrendező – Gérard Ducaux-Rupp filmproducer – Lea Massari színésznő – Pierre Mazars újságíró – Pierre Salinger író – Julija Szolnceva színésznő –

Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye Alice Doesn’t Live Here Anymore (Alice már nem lakik itt)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Martin Scorsese Aloïse – rendező: Liliane de Kermadec Ce cher Victor – rendező: Robin Davis Chronique des années de braise (Parázsló évek krónikája) – rendező: Mohammed Lakhdar-Hamina Den-en ni siszu – rendező: Terajama Sudzsi Dzieje grzechu (A bűn története) – rendező: Walerian Borowczyk Oni szrazzalisz za rodinu (A hazáért harcoltak) – rendező: Szergej Bondarcsuk Jeder für sich und Gott gegen alle (Kaspar Hauser) – rendező: Werner Herzog Lenny (Lenny) – rendező: Bob Fosse Les ordres (Parancsok) – rendező: Michel Brault Lotte in Weimar (Lotte Weimarban) – rendező: Egon Günther Man Friday (Péntek, a bennszülött) – rendező: Jack Gold Mariken van Nieumeghen – rendező: Jos Stelling IgnacioA fesztiválon No oyes ladrar los perros? címmel szerepelt. – rendező: François Reichenbach O amuleto de Ogum (Ogum amulettje) – rendező: Nelson Pereira dos Santos Professione: reporter (Foglalkozása: riporter) – rendező: Michelangelo Antonioni Profumo di donna (A nő illata) – rendező: Dino Risi Section spéciale (Különleges ügyosztály) – rendező: Costa-Gavras Hsia nu – rendező: King Hu Szerelmem, Elektra – rendező: Jancsó Miklós Un divorce heureux – rendező: Henning Carlsen Yuppi du – rendező: Adriano Celentano, Miky Del Prete és Alberto Silvestri

Nagyjátékfilmek versenyen kívül A csodálatos mandarin – rendező: Szinetár Miklós A fából faragott királyfi – rendező: Horváth Ádám Anna Karenina – rendező: Margarita Pilikhina Galileo (Galilei élete) – rendező: Joseph Losey Georges Braque ou Le temps différentLe cantique des créatures sorozat epizódja. – rendező: Frédéric Rossif India Song (India Song) – rendező: Marguerite Duras Je t'aime, tu danses – rendező: François Weyergans Moses und Aron – rendező: Jean-Marie Straub The Day of the Locust (A sáska napja) – rendező: John Schlesinger The Maids (A cselédek) – rendező: Christopher Miles The Romantic Englishwoman (Egy romantikus angol nő) – rendező: Joseph Losey Tommy (Tommy) – rendező: Ken Russell Trollflöjten (A varázsfuvola) – rendező: Ingmar Bergman

Rövidfilmek versenye Darju tebe zvezdu – rendező: Fjodor Hitruk Don't – rendező: Robin Lehman Kolory zycia – rendező: Piotr Szpakowicz La corrida – rendező: Christian Broutin Lautrec (Lautrec) – rendező: Geoff Dunbar L'Empeinte – rendező: Jacques Cardon Pedestrians – rendező: Andrew Ruhl Revisited – rendező: Joyce Borenstein WOW Women of the World – rendező: Faith Hubley

Párhuzamos szekciók Kritikusok Hete Brother, Can You Spare a Dime? – rendező: Philippe Mora Konfrontation – rendező: Rolf Lyssy Vase de noces – rendező: Thierry Zéno Hester Street (Hester utca) – rendező: Joan Micklin Silver L’assassin musicien – rendező: Benoît Jacquot Knots – rendező: David Munro L’eta della pace – rendező: Fabio Carpi

Rendezők Kéthete Nagyjátékfilmek Allonsanfan (Allonsanfan) – rendező: Paolo Taviani és Vittorio Taviani Der Schwarze Engel – rendező: Werner Schroeter Chac: Dios de la lluvia – rendező: Rolando Klein Das Rückendekollete – rendező: Jan Nemec Di' asimanton aformin – rendező: Tassos Psarras Faustrecht Der Freiheit (A szabadság ököljoga) – rendező: Rainer Werner Fassbinder Guerra Conjugal – rendező: Joaquim Pedro de Andrade Hauptlehrer Hofer (Hofer igazgató-tanító) – rendező: Peter Lilienthal Jeanne Dielman, 23 Quai Du Commerce - 1080 Bruxelles (Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II.) – rendező: Chantal Akerman L'ultimo giorno di scuola prima delle vacanze di natale – rendező: Gian Vittorio Baldi La Batalla de Chile: La lucha de un pueblo sin armas - Primera parte: La insurreción de la burguesía (Chile csatája: A burzsoázia felkelése) – rendező: Patricio Guzmán Les vautours – rendező: Jean-Claude Labrecque Les oeillets rouges d'avril – rendező: Véra Belmont Njangaan – rendező: Mahama Johnson Traore O Thiassos (Vándorszínészek) – rendező: Theo Angelopoulos Shazdeh Ehtejab – rendező: Bahman Farmanara Souvenirs d'en France (Franciaországi emlékek) – rendező: André Téchiné Strah – rendező: Matjaz Klopcic Streik! – rendező: Oddvar Bull Tuhus Sunday Too Far Away (Vasárnap messze van) – rendező: Ken Hannam The Texas Chainsaw Massacre (A texasi láncfűrészes mészárlás) – rendező: Tobe Hooper Zone Interdite – rendező: Ahmed Lallem

Rövidfilmek 16+- (Csofuku-Ki) – rendező: Terajama Sudzsi 350 – rendező: Philippe Pilard Echos d'Alger 1955 – rendező: Frank Cassenti L'économie des sentiments – rendező: Daniel Jouanisson Manosolfa – rendező: Sandra Coelho de Souza Monopolis – rendező: Claude Dubrana és J.P. Zirn Tadii – rendező: Nooreddin Zarrin Kelk

Díjak Nagyjátékfilmek Arany Pálma: Chronique des années de braise (Parázsló évek krónikája) – rendező: Mohammed Lakhdar-Hamina A zsűri külön nagydíja: Jeder für sich und Gott gegen alle (Kaspar Hauser) – rendező: Werner Herzog Legjobb rendezés díja: Les ordres (Parancsok) – rendező: Michel Brault Section spéciale (Különleges ügyosztály) – rendező: Costa-Gavras Legjobb női alakítás díja: Valerie Perrine – Lenny Legjobb férfi alakítás díja: Vittorio Gassman – Profumo di donna (A nő illata) Technikai nagydíj: Shia nu – rendező: King Hu FIPRESCI-díj: Jeder für sich und Gott gegen alle (Kaspar Hauser) – rendező: Werner Herzog Ökumenikus zsűri díja: Jeder für sich und Gott gegen alle (Kaspar Hauser) – rendező: Werner Herzog

Rövidfilmek Arany Pálma (rövidfilm): Lautrec (Lautrec) – rendező: Geoff Dunbar A zsűri különdíja (rövidfilm): Darju tebe zvezdu – rendező: Fjodor Hitruk Technikai nagydíj: Don't – rendező: Robin Lehman

Kapcsolódó szócikkek 1975 a filmművészetben

Jegyzetek

További információk A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb) Kritikusok Hete honlapja , Rendezők Kéthete honlapja ,

Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes