Tutanhamon (másik elterjedt írásmód szerint Tutankhamon, uralkodói nevén Nebheperuré; i. e. 1342 körül – i. e. 1324) az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója, egyes feltételezések szerint Ehnaton fia. Mivel fiatalon került trónra, helyette más nagy hatalmú személyek, mint pl.: Ay és Horemheb irányították az országot. Uralma alatt kezdődött Egyiptom Amarna-reform utáni restaurációja.
Történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt. Hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben fedeztek fel Howard Carter vezetésével, az egyetlen teljes épségben megmaradt fáraósír, az egyetemes régészet legnagyobb szenzációja. Múmiája most is ott található, kincsei az Egyiptomi Régiségek Múzeumába kerültek Kairóba. Aranymaszkja, valamint kincsei közül jó néhány világszerte ismert műtárgy és az ókori egyiptomi mesterek rendkívüli tudományát bizonyítják.
Nevének változatai Születésekor Tutanhatonnak hívták („Aton élő képmása”). Neve előfordul Tutanhuaton alakban is. Uralkodása első éveiben – Aton napisten egyedülálló kultuszának felszámolása és a régi istenek, köztük Ámon tiszteletének helyreállítása idején – nevét Tutanhamonra változtatta, ma ezen a néven a legismertebb. Uralkodói neveit a Titulatúra fejezet tárgyalja.
Valószínűleg ő az a fáraó, akit Manethón Rathotisz néven említ; ez prenomene és nomene, a Neb-heperu-Ré-Tut-anh-amonból eredhet. A Manethón által említett Rathotisz kilenc évig uralkodott (ami nagyjából megfelel Tutanhamon uralkodása hosszának).
Az Amarna-levelekben és egyéb ékírásos dokumentumokban többször említenek egy Nipḫururiyaš vagy Nibḫururia nevű fáraót. A Nebḫeperuré uralkodói név alapján Tutanhamonnal azonosítják. Az azonosítás bizonytalan ugyan (Ehnaton uralkodói neve Noferheperuré), de nagy valószínűséggel jó az időrend miatt. Néhány kronológiai kérdést is tisztáz, így például I. Szuppiluliumasz éppen Karkemis ostroma alkalmával értesült Nipḫuruiyaš haláláról.
Származása 2008 és 2010 között DNS-vizsgálatokat végeztek Tutanhamonon és több más múmián, köztük máig azonosítatlanokén is. A vizsgált múmiák közt volt III. Amenhotep, Tije, Juja és Tuja (Tije szülei), két női múmia a Királyok völgye 21 sírból, a Tutanhamon sírjában (KV62) talált két halva született gyermek (akikről egy korábbi vizsgálat bebizonyította, hogy az ő gyermekei), az úgynevezett „Fiatalabb hölgy” múmia a Királyok völgye 35-ből (a mellette talált „Idősebb hölgyet” azonosították Tijeként), illetve a Királyok völgye 55-ben talált és sok vitát kiváltott múmia, amelyet azonosítottak már Ehnatonnal és Szemenkharéval is, a jelenlegi vizsgálat az előbbivel azonosítja annak alapján, hogy korát 35 és 45 év közé teszi (korábban fiatalabbnak tartották, ami kizárta volna, hogy a 17 évig uralkodó Ehnaton lehetne az). Kontrollcsoportként öt korábbi, a dinasztia elejére datálható múmiát is megvizsgáltak (Ahmesz-Nofertari, Hatsepszut, II. Thotmesz, Szitré-In és egy korábban I. Thotmesznek tulajdonított múmia).
A vizsgálat alapján a Tutanhamon családtagjainak feltételezett múmiák valóban mind közeli rokonságban álltak vele. Az eltérő allélek kizárták, hogy Tutanhamonnak III. Amenhotep lenne az apja vagy Tije lenne az anyja. III. Amenhotep 99.99999999%-os biztonsággal a KV55 múmia apja, utóbbi pedig 99.99999981%-os biztonsággal Tutanhamon apja, így a KV55-ös múmia Ehnatonnal azonosítható. A KV35 „Fiatalabb hölgy” múmiát 99.99999997%-os biztonsággal azonosították Tutanhamon anyjaként, ezenkívül Ehnaton testvére volt.
Tutanhamon nagy valószínűséggel az apja a sírjában talált két lánymagzatnak (99.97992885% illetve 99.99999299% eséllyel). A két magzat, illetve a KV21-ben talált KV21A múmia hasonlósága arra mutat, utóbbi lehetett a két gyermek anyja, emiatt feltételezetten ő Anheszenamon, Tutanhamon egyetlen ismert felesége, de ez további bizonyítást igényel.
A KV35 „Idősebb hölgy” múmiát már korábban is Tije királynéval azonosították, ez most végleges bizonyítást nyert: 99.99999929%-os biztonsággal Juja és Tuja leánya, és 99.99999964% eséllyel ő és III. Amenhotep a KV55 múmia szülei.Zahi Hawass et al.: Ancestry and Pathology in King Tutankhamun's Family. In: The Journal of the American Medical Association, Vol. 303 No. 7, February 17, 2010
Korábbi feltételezések Sok vita folyt arról, hogy Tutanhamon az egyistenhitet, Aton kultuszát bevezető Ehnaton fáraó gyermeke volt, 157. o. vagy Ehnaton apjának, III. Amenhotepnek főfeleségétől, Tije királynétól, vagy egy mellékfeleségtől született fia lehetett., 106. o. Az egyik vitás pont az volt, hogy nem sikerült minden kétséget kizáróan eldönteni, volt-e Ehnaton III. Amenhotep társuralkodója. Ha nem volt, vagy csak rövid ideig, úgy az idősebb fáraó csaknem egy évtizeddel Tutanhaton születése előtt halt meg, ha viszont az az elmélet igaz, hogy a két fáraó akár 12 évig is együtt uralkodhatott, úgy lett volna rá lehetőség, hogy ő legyen Tutanhamon apja.Desroches-Noblecourt, op.cit., p. 83Dodson, op.cit., p. 150 Maga Tutanhamon egy sztélén III. Amenhotepet nevezte apjának, de ez az Amarna-reformok és Ehnaton bukása után Tutanhamon legitimizációs törekvéseire is utalhat., p. 108
Anyja személyére is több jelölt volt: a legtöbb feltételezés nem a fő királynét, Nofertitit, hanem Ehnaton egyetlen, ismert másodfeleségét, Kiát tartotta Tutanhamon anyjának. Az amarnai királysír két helyiségében (alfa és gamma jelű kamrák) is ábrázolnak olyan jelenetet, amelyben egy nő a halálos ágyán fekszik; mindkét képen látható egy dajka, kisbabával a karjában. Az egyik elmélet szerint mindkét helyiségben Ehnaton és Nofertiti második lánya, Maketaton halálát ábrázolják; ez esetben feltételezhető, hogy a gyermek – akinek nevét még az ókorban kivakarták, de egy rekonstrukció alapján hímnemű névnek tűnikDodson, op.cit., p. 149 – Nofertiti legkisebb gyermekeDodson, op.cit., p. 148 és feltételezték, hogy ő Tutanhaton. Ez esetben az, hogy sehol nem ábrázolják vagy említik együtt a királyi pár többi gyermekével, annak a tradíciónak tudható be, hogy a pre-ramesszida időszakban a hercegeket sokkal ritkábban ábrázolták, mint a hercegnőket. (Más rekonstrukció szerint azonban a gyermek nőnemű, tehát nem lehet Tutanhaton.)Jacobus van Dijk: The Death of Meketaten (PDF) Ha Geoffrey Martin feltételezése helyes, és a két helyiségben két különböző nő halálát ábrázolták, lehet, hogy az alfa jelű helyiségben (ahol a feliratok nem azonosítják az elhunytat) azt mutatják be, hogy Kia gyermekágyban meghalt.Jimmy Dunn: The Royal Tomb at Amarna
A hosszú társuralkodás elméletét és III. Amenhotep apaságát támogatók körében az ifjú fáraó anyjaként Amenhotep főfelesége, Tije neve merült fel, aki ugyan ekkor már jóval negyven fölött járhatott, de szülőképesnek kellett lennie, mert a társuralkodást figyelembe vevő kronológia szerint nem sokkal korábban szülte az utolsó neki tulajdonított gyermeket, Baketaton hercegnőt. Tije egy hajfürtjét megtalálták Tutanhamon sírjában, ezt többen is bizonyítéknak tekintik arra, hogy ő lehetett az ifjú király édesanyja. A sírban azonban megtalálták számos más családtag (III. Amenhotep, Ehnaton, Szemenhkaré emléktárgyait, sőt, Meritaton nevével feliratozott tárgyakat is, valamint olyan, a családban régebb óta öröklődő tárgyakat, mint például távoli őse, III. Thotmesz vázája). Kevésbé elfogadott elmélet szerint anyja III. Amenhotep leánya, Szitamon lehetett.
Egy további lehetséges jelölt volt egy Meritré nevű hölgy, akit mindössze egy szkarabeuszon említenek „a király anyja, Meritré” néven. Mellette szerepel a szóban forgó király neve, Nebheperenré. Ez lehet Tutanhamon uralkodói neve, a Nebheperuré hibásan írt változata, de egy másik feltevés szerint II. Amenhotep nevének, az Aaheperurénak az elírása (és II. Amenhotep anyja, Meritré-Hatsepszut nevét valóban írták simán Meritréként is); ez azonban még távolabb áll a Nebheperenrétől, mint a Nebheperuré. (Számításba veendő, hogy az eredeti szkarabeusz már nincs meg, csak Auguste Mariette egy rajza a feliratról. Lehet, a másolat sikerült hibásan; ráadásul semmi sem bizonyítja, hogy a szkarabeusz Tutanhamon idejében készült, és nem sokkal később.)
bélyegkép|Tutanhamon aranytrónjának támlája Egy további elméletet Dennis Forbes közölt a KMT magazin 1997 őszi számában. Itt azt a korábban nem tárgyalt feltételezést elemzi, hogy Tutanhamon szülei Ehnaton legidősebb lánya, Meritaton, és férje, Ehnaton utóda, Szemenhkaré lehetett. A Királyok völgye 55-ös sírban megtalálták egy hol Ehnatonnal, hol Szemenhkaréval azonosított fiatalember múmiáját; ez a vizsgálatok alapján annyira hasonlít Tutanhamon múmiájára, hogy feltételezhető elsőfokú rokonságuk. Szemenhkarét leggyakrabban Ehnaton öccsének tartják, de ez nem magyarázza, hogy miért ő lett a trónörökös az Ehnaton fiának tartott Tutanhaton helyett. A múmiák hasonlóságát is figyelembe véve lehet, hogy Szemenhkaré és Tutanhaton is Ehnaton öccse volt (akár ugyanazon anyától, akár mástól), de Tutanhaton Szemenhkaré fia is lehetett. (A másik lehetőség, hogy Szemenhkaré is Ehnaton fia volt, de egyesek szerint ehhez túl korán született. Azt ugyan nem tudni pontosan, hogy Ehnaton hány évesen lépett trónra, de többen valószínűtlennek tartják, hogy olyan idős fia lehetett volna, mint Szemenhkaré, aki Ehnaton tizenhét éves uralkodása után egy évvel, múmiájának vizsgálata alapján kb. 23 évesen halt meg; sehol nem is említi, hogy Ehnaton fia lenne.Aldred, op.cit., pp.291-292) Szemenhkaré egyetlen ismert felesége, Meritaton a legtöbb feltételezés szerint apja uralkodásának legelején (az első év körül) született, ami túl fiatallá teszi ahhoz, hogy a 8. és a 10. év közt született herceg anyja legyen. Meritaton születésének pontos éve ugyan nem ismert, de alakja már apja legkorábbi thébai építményein feltűnik; amennyiben csak 2–3 évvel apja trónra lépése előtt született (ami elképzelhető), a 10. évben már életet adhatott egy gyermeknek. Neve ezen felül igen hasonlít a rejtélyes Meritré nevéhez; Ré és Aton is szoláris jellegű isten volt, és Ehnaton reformjainak bukása után kívánatos lehetett az új király anyjának nevét megváltoztatni, ahogy maga Tutanhaton és felesége is elhagyta nevéből Aton nevét. Mind Szemenhkaré, mind Meritaton neve előfordul egyes, Tutanhamon sírjában talált tárgyakon. James Allen The Amarna Succession című írása szintén támogatja az elméletet,James P. Allen: The Amarna Succession, p.16 (PDF dokumentum) megjegyzi: az, hogy Ehnaton (mielőtt vagy miután Szemenhkaré a társuralkodója lett) feltehetőleg egyik lányát, a Nofernoferuaton néven ismert társuralkodót tette meg örökösévé, kétségessé teszi, hogy akár Szemenhkaré, akár Tutanhaton Ehnaton fia lehetett volna.Allen, op.cit., p.9 Az, hogy Tutanhatont király fiaként említik, Allen szerint jelenthette akár azt is, hogy Nofernoferuaton társuralkodó gyermeke. (Amint Hatsepszutnál láthatjuk, uralkodónő feliratain is használhattak hímnemű személyes névmásokat.)Allen, op.cit., p.8
Élete bélyegkép|Tutanhamon és Anheszenamon 180px|bélyegkép|Szoborfej A trón előtt Mivel múmiája vizsgálata alapján 17–19 évesen, uralkodásának tizedik évében halt meg, nagyjából Ehnaton uralkodásának 9. és 11. éve közt születhetett. Valószínűleg az Ehnaton által épített új fővárosban, Ahet-Atonban nőtt fel; itt említik is „a király vér szerinti, szeretett fia, Tutanhuaton” néven. Ugyanez a felirat már trónra lépése előtt összefüggésbe hozza későbbi Nagy királyi hitvesével, Ehnaton harmadik lányával, Anheszenpaaton hercegnővel.Allen, op.cit., p.7 (Vitatott, hogy a „fia” szót itt úgy kell-e értelmezni, hogy Ehnaton fia, vagy hogy veje, bár míg a „fia” szó egyes esetekben jelenthetett vőt vagy unokát is, a „király vér szerinti, szeretett fia” kifejezés a XVIII. dinasztia idején minden esetben uralmon lévő fáraó tényleges gyermekét jelölte.Hilary Wilson: A hieroglifák rejtélye (Debrecen, GoldBook, [!2000] , p.78)