bélyeg|260px|Felszálló repülőgép a kifutó pálya végén A kolozsvári nemzetközi repülőtér (románul Aeroportul Internațional „Avram Iancu” Cluj-Napoca) Románia második legforgalmasabb nemzetközi repülőtere, 1917 óta létezik. Az első utasszállító repülőgép 1928. augusztus 2-án szállt le.Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Dáné Tibor Kálmán (et. al., szerk.): Kolozsvár 1000 éve (A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai) (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 2001) 351. o. A második világháború alatt katonai repülőtérként üzemelt. 1944 szeptemberében egy szovjet légitámadás következtében épületei, hangárai, kifutópályája tönkrement. A háború után a kifutópályát helyreállították, de az új épületet csak 1968. április 4-én adták át. Az 1990-es évek második felétől nemzetközi járatokat indít és fogad.Asztalos Lajos: Kolozsvár helynevei, Szabadság, 2007. január 24.

Járatokat működtető társaságok és úticélok

Jelenlegi állapot, tervek bélyegkép|jobbra|300px|Az új terminál épülete bélyegkép|jobbra|300px|A repülőtér légifelvételen Jelenleg a kolozsvári reptérnek három terminálja van: az érkezési, az indulási és egy üres terminál a régi épületben. A fejlesztési tervek között szerepel egy új, 3500 m hosszú kifutópálya létesítése, valamint a már említett üres terminál átalakítása a teherforgalom számára.

Fejlesztések Új kifutópálya 2011 szeptemberében nekifogtak az új, 3500 x 45 méteres kifutópálya építéséhez. Először az első 2100 méteres szakaszt építik meg, majd a Kis-Szamos elterelése után a maradék 1400 métert is megépítik.

2012 novemberében a Kolozs megyei tanács elnöke aláírta Kis-Szamos elterelésére vonatkozó engedélyt.http://itthon.transindex.ro/?hir=31001#szavazogep

Az eredeti tervek szerint a pályát 2013 júniusáig kellett volna átadják, de ez csak 2013. október 26-án valósult meg.Légiparádéval avatják a kolozsvári kifutópályát

Előtér kibővítése A forgalom növekedésének elősegítése érdekében az előtér kiszélesítésével új repülőgép parkolóhelyeket létesítenek. Az új parkolóhelyeken az A320-as és a B737-es repülőgépcsaládok legnagyobb példányai is elférnek majd.

Új irányítótorony építése Az repülőtér térbeli növekedése miatt a repülésirányítóknak is új munkahelyre van szükségük ahonnan átláthatják az egész repülőteret. Emiatt a repülőtér a ROMATSA-val közösen dolgozva egy új irányítótorony terveit készíti el.

Egyéb fejlesztések Egymillió euró értékű EU-s pályázatot nyert 2012 júliusában a kolozsvári repülőtér, és ugyanennyit tesz hozzá saját forrásból is. Az így létrejött kétmillió eurós alapból olyan tanulmányok elkészítését finanszírozzák, amelyek megvizsgálják a termináloknak a vasúthálózattal való összekötési lehetőségeit.

Forgalom Az utasok száma 1996–2017 között az alábbiak szerint alakult:

ÉvUtasok számaVáltozás az előző évhez képest2017 2 688 731 43,0%2016 1 880 171 26,5%2015 1 487 603 25,8%2014 1 182 047 14,0%2013 1 035 438 11,2%2012 931 999 7,2%20111 004 927Topul aeroporturilor din România după numărul de pasageri , 28 Februarie 2012, www.capital.ro, accesat la 28 Februarie 2012 2,3%2010 1 028 907 23%2009 834 400 11%2008 752 181 93%2007390 521 60%2006244 366 21%2005202 556 25%2004162 668 34%2003121 037 15%2002105 091 17%200190 128 19%200075 750 28%199959 353 13%199852 699 8%199748 886 50%199632 538

Megközelítése bélyegkép|jobbra|250px|A 8-as busz útvonalábrája átszállási lehetőségekkel Kolozsvár központjától kb. 7,5 km-re keletre, Szamosfalván található. A város központjával (Széchenyi tér / Piața Mihai Viteazul) a hétköznapokon 10 percenként, hétvégén félóránként közlekedő 8-as busz köti össze. A vasútállomással (Baross tér/Piața Gării) a hét összes napján 25 percenként közlekedő 5-ös trolibuszjárat köti össze.

Balesetek 1986. szeptember 5-én 17:00 óra körül egy utasokkal teli Antonov An-24-es repülőgép Bukarest Otopeni repülőtérről felszállva menetrend szerint Kolozsvár felé vette az irányt. Amikor megkezdték a leszállást, az egyik légiutas-kísérő, Aurelia Grigore, észrevette, hogy a repülőgép a megengedettnél nagyobb sebességgel száll le. Amikor az orrfutómű megérintette a kifutópályát, az a nagy sebesség miatt többször visszapattant, egészen addig, amíg a repülőgép meg nem állt. A repülőgép orra kigyulladt. Grigore felfogta, hogy ez egy vészhelyzet. Légiutas-kísérő kollégájával együtt elkezdték kimenekíteni az utasokat. Kinyitották a vészkijáratokat, és leeresztették a lépcsőket, de a lépcsők nem értek le a földig, mert az első kerék eltörött. Emil Hossu, a híres színész segített nekik. „Ő volt az egyetlen, aki megőrizte a nyugalmát és segített nekünk a repülőgépet biztonságban kiüríteni”, mondta Grigore. Miután az utasokkal együtt elhagyták a repülőgépet, visszatértek, hogy segítsenek a fülkéjükbe ragadt pilótákon. „A pilótafülke lángolt, és mi minden reményt elvesztettünk, hogy megmentsük őket.” Borzasztó pillanatok következtek az utasoknak és a személyzetnek egyaránt. A repülőt elemésztette a tűz a fedélzetén lévő pilótákkal együtt. Tíz perccel később látták, ahogy a másodpilóta megpróbált kimászni az ablakon keresztül. „Azt mondta nekünk, hogy a lába beszorult, és nem tud kimászni. Megpróbáltunk segíteni, de nem tudtunk. Végül sikerült kimásznia az égő repülőgépből. Teljesen meg volt égve, ránézni is rossz volt.” Őt elszállították a sürgősségi kórházba, de másnap belehalt súlyos égési sebeibe. A hatóságok szerint a balesetet a fedélzeti berendezés meghibásodása okozta. A balesetben egyetlen utas sem vesztette életét.

Jegyzetek

Fordítás (a "Balesetek" szakasz)

Külső hivatkozások

Hivatalos honlap

Repuloter Kategória:Románia repülőterei Kategória:1932-ben megnyílt repülőterek