Szilágyi (szerbül Свилојево / Svilojevo) település a Vajdaságban, a Nyugat-bácskai körzetben, Apatintól 7 km-re délre. Korábbi neve Telepes volt.

Testvértelepülése: Nagybaracska

Története A falut 1899-ben telepítették. Nevét alapítójáról, Szilágyi Dezsőről kapta. A falu központjában lévő Szent István katolikus templom építését 1906-ban fejezték be. Neogót stílusban épült, 45 méter magas tornya a falu egyik jelképe. A templomot egy hatalmas park öleli át, mellyel a környéken csak Szilágyi büszkélkedhet. Az 1990-es évek délszláv háborúi idején a falu magyar lakosságának száma jelentősen lecsökkent, akárcsak a környező falvakban, ugyanis több mint 150-en vándoroltak külföldre, és több száz szerb menekült talált új otthonra a korábban majdnem teljesen magyarlakta településen.

A falu központjától 7 km-re van Apatin, 3 km-re a Junaković gyógyfürdő, 3,5 km-re Szentiván (Prigrevica) és 7 km-re Szond (Sonta).

Szilágyi egy modern falu, az utcái tágasak és nyílegyenesek. Mérnöki tervek alapján épült a falu, az utcák egyik végéről el lehet látni a másikig, ugyanez jellemző a keresztutcákra is. Ennek a százéves községnek a lakói szinte az egész Bácskát képviselik.

Bethlen András gróf, volt földművelési miniszter, 1892-ben egy új magyar község alapját vetette meg, amikor a kis római sánc mellett fekvő apatini, bácsszentiváni és szondi kincstári tölgyerdők területét telepítésre jelölte ki, s az erdők kiirtását rendelte el.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel 2002-ben Nemzetiség Szám % Magyarok 792 58,06 Szerbek 403 29,54 Horvátok 47 3,44 Jugoszlávok 19 1,39 Montenegróiak 2 0,14 Muzulmánok 2 0,14 Szlovének 1 0,07 Románok 1 0,07 Bunyevácok 1 0,07 Egyéb/Ismeretlen

Etnikai összetétel 2011-ben {| border=1 cellpadding=4 cellspacing=0 class="toccolours" style="align: left; margin: 0.5em 0 0 0; border-style: solid; border: 1px solid #999; border-right-width: 2px; border-bottom-width: 2px; border-collapse: collapse; font-size: 100%;"

| style="background:#ddffdd;" | Nemzetiség | colspan=1 style="background:#ddffdd;" align="center" | Szám

| style="background:#f3fff3;" | Magyarok | align="right" | 603 |- | style="background:#f3fff3;" | Szerbek | align="right" | 437

| style="background:#f3fff3;" | Horvátok | align="right" | 55 |- | style="background:#f3fff3;" | Románok | align="right" | 9

| style="background:#f3fff3;" | Németek | align="right" | 5 |- | style="background:#f3fff3;" | Cigányok | align="right" | 4 |- | style="background:#f3fff3;" | Egyéb/Ismeretlen

Jegyzetek

Kategória:A Nyugat-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései