Temesvár magyar irodalmi és művelődési élete – Temesvár korábban elsősorban német szellemiségű város és kulturális központ, szellemi életében a magyar nyelvű műveltség csupán a 19. század második felében jelent meg és a kiegyezés után bontakozott ki. Első lapja az 1858-tól 1861-ig megjelenő Delejtű volt. Egy évtizeddel később (1872) jelent meg az első napilapja a Temesi Lapok – amely később a Dél­magyarországi Lapok, ill. Délmagyar­országi Közlöny címet viselte –, ezt követte 1903-tól a Temesvári Hírlap. Állandó magyar színtársulata 1875-ben kezdte meg tevékenységét; 1903-ban alakult meg az Arany János Társaság, amely ettől fogva tömörítette az irodalom, a művészet, a tudomány bánsági képviselőit. Jelentős volt a szerepe az Ormós Zsigmond által 1871-ben alapított Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulatnak is, amelynek egyik maradandó tette a temesvári múzeumi gyűjtemény létrehozása 1877-ben, s önálló hajlékának felépítése 1888-ban.

1918-1945 közt

Irodalmi közszellemét az első világháború végéig a református lelkészként ott élő Szabolcska Mihály népnemzeti epigonizmusa, Ady Endre és a holnaposok ellen hadakozó konzervativizmusa uralta. 1908 őszén alakult meg a nagyváradi Holnap mintájára a Dél Irodalmi Társaság, amely az irodalmi megújhodás bánsági híveit tömörítette, s amely 1910-ben kiadta a Magyar Dél c. folyóiratot. Az első világháború idején megállt ugyan a város látványos gazdasági fejlődése, majd az irodalmi és művészeti élet is megsínylette a főhatalomváltozást, de alapjában véve nem hozott különösebb megrázkódtatást Temesvár magyar kulturális élete számára. Gozsdu Elek elhunyta (1919) után is maradtak magyar írói, művészei, továbbra is megjelent a Temesvári Hírlap, a legtöbb társaság folytatta tevékenységét, sőt az 1920-as évek elején bizonyos pezsgés is észlelhető volt a Béga-parti város irodalmi és művészeti életében. A Szemle című irodalmi folyóiratnak két száma jelent meg 1920-ban, szerkesztője Vértes Tivadar volt, és többek között Babits Mihály, Barta Lajos, Déry Tibor, Juhász Gyula, Szép Ernő, Tóth Árpád, a bánságiak közül Endre Károly, Fémes László, Szegedi István verseit, prózáját közölte. Ekkor látott napvilágot néhány rövid életű irodalmi folyóirat (Május, Új Kelet, Új Világ), Gokler Gyula Színház és Mozi (1922–32), Bossan Dezső Temesvári Színház (1923), Kubán Endre Komédia címmel szerkesztett színházi lapot, Kóra-Korber Nándor és Endre Károly Fajankó címmel szatirikus élclapot; ez utóbbi köré a Bánság legjobb művészei csoportosultak.

Már 1919-ben, a Béga-parti város szerb megszállása alatt és 1920-ban megjelennek az első világháború utáni első magyar könyvek: Dinnyés Árpád Páratlan hasonlatosság c. bűnügyi regénye, Fehér Olga (Hét novella, Temesvár, 1919; Novellái, Temesvár, 1920), Brázay Emil (Lóri, a vörös méreg, Temesvár, 1920) és Stepper Vilmos (Ritta, Temesvár, 1919) novelláskötetei, Uhlyárik Béla (A paripa. Párbeszéd, Temesvár, 1919 és Szatíra 1 felvonásban, Temesvár, 1920) színművei, Lovich Ilona (Íme a lelkem, Temesvár, 1919), Somló Lipót (Romok útján. Háborús versek, Temesvár, 1920), Bardócz Árpád (Japán versek, Temesvár, 1920), Szabolcska Mihály (Eszmények, álmok, Temesvár, 1921) és Kóró Pál (Kubán Endre) verskötetei, továbbá a Bánáti Kalendárium az 1920. évre, valamint Rech K. Géza szerkesztésében a Magyar családok képes nagy naptára. 1924-ben Kolozsvárt megjelent Müller Kálmán írótól Kézikönyv a munkások mozgalmáról és annak vezetéséről c. munkásmozgalmi kiadványa.

A kezdeti lendület azonban hamar alábbhagy, az irodalmi lapok sorra megszűnnek, a később indulók pedig (Holnap, Szelektor, Repríz, Új Század) csak rövid ideig tudják tartani magukat. Egyedül a Kubán Endre szerkesztette Gyerekújság (1924–28), a Gokler Gyula irányította Színház és Mozi, valamint Brázay Emil kétes értékű hetilapja, A toll (1920–39) hosszabb életű. Ebben jelentek meg többek között Goór Pál, Stepper Vilmos és a színész-rendező Fekete Mihály publicisztikái is.

Új korszakot nyitott a város sajtóéletében Franyó Zoltán odaköltözése 1925-ben. Több olyan lapot alapított, illetve szerkesztett hosszabb időn át (Esti Lloyd, 6 Órai Újság, 5 Órai Újság, Tíz Perc), amelyeknek hatása tartósan meghatározta a Bánság, sőt az egész romániai magyar sajtó arculatát. Ő a politikai radikalizmus pro­pa­gátora volt, s szembeszállt nem csak az Arany János Társaság konzervativizmusával, hanem az Erdélyi Helikonnal is. Körülötte megélénkült a város magyar szellemi élete: több művészeti eseményt, politikai megnyilvánulást kezdeményezett, szervezett. A második világháború alatti ténykedése miatt az 1940-es évek második felében, 1957-ig félreállították, eltiltották a közléstől s két és fél évig börtönben is tartották. Emiatt, kiszabadulását követően, műfordításait s első kiadott köteteit Lajtha Géza álnéven jelentette meg.

A második világháború után

A második világháború után újraszerveződött magyar irodalmi életet, akárcsak a hőskorét, megélénkülő irodalmi szervezkedések (a Bánsági Magyar Írók Egyesülete megalakítása és néhány folyóirat-alapítási kísérlet) jellemzik: 1949-ben indul a Bánsági Írás, 1957-ben a Romániai Írók Szövetsége temesvári fiókjának magyar kiadványaként a Bánsági Üzenet; a temesvári és környékbeli magyar írókat 1946-ban a Bánsági magyar írók antológiája, 1961-ben a Bánáti Tükör, a bánsági fiatal költőket bemutató Hangrobbanás (Temesvár, 1975) és az 1970-80-as években a Lépcsők című antológia (utóbbinak négy kötete) tömörítette. Közben 1967-ben a Népi Alkotások Háza is kiadott egy kisantológiát Egy szelet fény címmel, amely aradi és temesvári tollforgatók írásait tartalmazta.

A magyar könyv iránti növekvő helyi érdeklődést érzékeltetik a temesvári intézmények, iskolák, egyesületek által létrehozott magyar könyvtárak is. A Béga-parti város első nyilvános kölcsönkönyvtárát és olvasótermét 1815-ben a lapszerkesztő és nyomdatulajdonos Klapka József létesítette, akit 1819-ben Temesvár polgármesterévé választottak. A Temesvár-Gyárvárosi Társaskör 1844-ben alapította meg könyvtárát; 1850-ben a Temesvári Kereskedelmi és Iparkamara; 1853-as alapítású a római katolikus papnevelde könyvtára, 1878-ban létesült a Józsefvárosi Társaskör könyvtára, 1895-ben nyílt meg a városi közkönyvtár, 1903-ban hozza létre könyvtárát az Arany János Társaság. A közönségérdeklődés jele, hogy működött a városban néhány vállalkozásszerű magyar kölcsönkönyvtár is (a Temesvári Hírlap Kölcsönkönyvtára, a Lázár Kölcsönkönyvtár, a Légrádi Kölcsönkönyvtár), s egyes könyvesboltok (például a Löbl Nővérek Könyvesboltja) is tartottak fenn kölcsönkönyvtárat.

A város szellemi életére – bár a szervezésből, irányításból csak alkalmanként és időszakonként vette ki részét – jelentős hatást gyakorolt Endre Károly is. Rövidebb-hosszabb ideig a Bánság fővárosában élt és szerepet játszott a költők közül Bardócz Árpád, Finta Zoltán, Jörgné Draskóczy Ilma, Kozmuth Artúr, Méliusz N. József, Ormos Iván, Sas Jolán, a regényíró Markovits Rodion, Asztalos Sándor, Szirmai László, Török Sándor, Kubán Endre, a novellista Bach Gyula, Kalotai Gábor, ifjabb Kubán Endre, Uhlyárik Béla, Dimény-Herczka István, az esszéíró Czirbusz Géza, Turóczi-Trostler József, Hauser Arnold, Bechnitz Sándor, Gálos Rezső, Sztura Szilárd, Déznai Viktor, a zenekritikus Járosy Dezső, Braun Dezső, Erdélyi Lajos, a publicista Halász István, Kakassy Endre, Gárdonyi István, Cseresnyés Kirschner Sándor, Izsák László.

Mivel Temesváron nem sikerült hosszabb életű irodalmi lapot alapítani, az írók, művészek a tekintélyes napilapok köré csoportosultak. A legtöbb újság gazdagon összeállított vasárnapi melléklettel jelent meg, s pályázatok kiírásával irodalomszervezői feladatokat is vállalt. Különösen a Temesvári Hírlap és a 6 Órai Újság jeleskedett ezen a téren (az előbbi rendszeresen közölte Ferenczy József festőművész műkritikáit, művészeti írásait). De jelentek meg irodalmi vonatkozású írások a Déli Hírlapban (1925–44), az Esti Lloydban, az 1930-ban Temesváron szerkesztett A Napban és Orich Viktor lapjában, a Temesvári Futárban is. Ezek egy része a magyar könyvkiadásban is részt vállalt: Brázay Emil lapja Pán Könyvtár címmel 1922–26 között 19 kötetből álló sorozatot, a Temesvári Hírlap két év alatt (1930–31) 32 kötetes sorozatot jelentetett meg, könyvsorozatot adott ki az Arany János Társaság (Arany János Társaság Könyvei, Szépirodalmi és Szépműtani Közlemények) és a 6 Órai Újság (Literatúra).

Temesvárnak a nyomdaipara is igen fejlett volt. A két világháború között csak a magyar könyv- és lapkiadás tekintetében számba vehető nyomdáinak száma 64, amelyekben 1919–40 között összesen 421 magyar nyelvű könyvet állítottak elő. A könyvtermés jelentős része (312 cím, a teljes magyar könyvtermelés 74,11%-a) 7 nyomdából került ki: a Moravetz Nyomdából (137 cím), a Hunyadi Grafikai Műintézetből (36 könyv és 36 sajtótermék), a Helicon Bánáti Nyomdából (35 könyv és 18 sajtótermék), a Csendes Testvérek Nyomdájából (33 könyv és 20 sajtótermék), a Gutenberg Nyomdából (29 könyv és 35 sajtótermék), az Ullmann Henrik Nyomdájából (26 könyv és 8 sajtótermék) és a Victoria Nyomdából (16 könyv és 6 sajtótermék).

Az 1945 utáni első években Temesváron 21 kiadó és egyesület összesen 76 kiadványa jelent meg, köztük a legtöbb a Litera Könyvkiadó, a Magyar Népi Szövetség és a Erdélyi Római Katolikus Népszövetség kiadásában. 1948-ban azonban, a nyomdák államosításával és a romániai könyvkiadás központosításával a temesvári magyar könyvtermelés teljesen eljelentéktelenedett. Csak 1970 után, az akkor létesített négynyelvű Facla Könyvkiadó hozott új lendületet a maga 29 magyar nyelvű kiadványával (1980-ig). A kiadó magyar szerkesztője Mandics György volt. Az 1989-es változások után nyomdák és kiadók sora létesült Temesváron is, amelyek döntő hányada magyar nyelvű könyvek megjelentetését is vállalja.

Egyesületi élet

Az első világháború előtt alakult egyesületek közül az 1920-as években tovább folytatta tevékenységét az Arany János Társaság, amelynek élén Sztura Szilárd, majd Járosy Dezső állt. Rendezvényeket tartottak, irodalmi pályázatokat hirdettek, könyvek kiadását támogatták. Az évtized végétől azonban Draskóczy Ilma, Rech K. Géza, majd Pogány László elnöklete alatt lanyhult, majd teljesen jelentéktelenné vált szerepe a város magyar kulturális életében, a második világháború alatt pedig működése teljesen megbénult. A második világháború után Rech K. Géza, Debreczeni István és Endre Károly próbálkoztak meg felélesztésével (1947-ben Endre Károly egy verseskötete, 1948-ban Kubán Endre egy gyermekkönyve jelenik meg kiadásában), de az egyesületek feloszlatását kimondó 1949-es törvény megjelenéséig tényleges irodalmi tevékenységet már nem sikerült felmutatnia.

1946-ban létrejött a Bánsági Magyar Írók Egyesülete, amely elnökéül Markovits Rodion választotta. A „népi demokrácia” kultúrpolitikája térnyerésének időszakában azonban ez is megszűnt, s helyébe létrehozták 1948-ban az elméletileg többnyelvű, igazából román nyelvű Flacăra Irodalmi Kört, amelynek az ülésein kezdetben a nemzetiségi szerzők alkotásait hevenyészett román fordításban olvasták fel. A Romániai Írók Szövetségének megalakulása után Temesváron is jött létre fiókja, amelynek tagsága Anavi Ádámmal és Gáspár Tiborral gyarapodott, vezetőségében a magyar írók részéről Dimény István és a költő-szobrász Szobotka András vett részt. 1951-ben a Flacăra Irodalmi Kör magyar tagozatából létrejött az Ady Endre Irodalmi Kör, amely 1979-ben felvette elhunyt elnöke, Franyó Zoltán nevét. Temesvárról indult Bodor Pál, Deák Tamás, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Szász János, Tóth Sándor pályája. A helyben maradt vagy az 1960-as években ide került nemzedékből Bárányi Ferencet és Bárányiné László Ildikót, Mandics Györgyöt, valamint feleségét, M. Veress Zsuzsannát, Pongrácz P. Máriát, Szekernyés Jánost, M. Kiss Andrást, Gulyás Ferencet említhetjük.

Zenei élet