Brkač () falu Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag Motovunhoz tartozik.
Fekvése Az Isztria középnyugati részén, Pazintól 16 km-re északnyugatra, községközpontjától 3 km-re délnyugatra a Mirna völgye felett fekszik.
Története Területén már a történelem előtti időben is éltek emberek. Ezt bizonyítja a közeli Šubjenta nevű dombon talált nagy mennyiségű őskori és ókori cseréptöredék, valamint ókori épületek maradványai. Ugyancsak kerültek elő ókori maradványok határának más részeiről (Krancetići, Podšubjenta) is. A kora román Szent Pankratius templom maradványainak feltárásakor a mai templomtól 50 méterre délre kora középkori villagazdaságra utaló épületromokra is bukkantak. Ezzel a kora középkori településsel lehet kapcsolatban a Brkačtól nyugatra fekvő Vrh nevű határrészen feltárt temető is. A mai település első írásos említése a 12. században történt. Története során többször lerombolták, de mindig újjáépítették. 1857-ben 195, 1910-ben 421 lakosa volt. Az első világháború után a rapallói szerződés értelmében Isztria az Olasz Királysághoz került. 1941-ben középkori templomával együtt földig rombolták. Rögtön elkezdődött az új templom felépítése, melyet 1944-ben szenteltek fel. A második világháború után Jugoszlávia része lett. A település Jugoszlávia felbomlása után 1991-ben a független Horvátország része lett. 2011-ben 214 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdasággal, szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkoznak. Az újabb időkben egyre inkább a turizmus felé orientálódnak.
Nevezetességei Szent Pankratius tiszteletére szentelt templomát 1942 és 1944 között építették, a motovuni plébánia legfiatalabb temploma.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 195 202 236 276 346 421 464 500 411 338 296 200 201 145 145 214
További információk Motovun község hivatalos oldala Motovun turisztikai irodájának honlapja Brkač az Istrapédián Brkač az Istarska enciklopédián Templomok és kápolnák az Isztrián
Jegyzetek
Kategória:Isztria megye települései Kategória:Isztria települései