A Dream Theater Grammy-díjas, amerikai progresszívmetál-együttes, amelyet 1985-ben alapított Majesty néven John Myung basszusgitáros, John Petrucci gitáros és Mike Portnoy dobos, a bostoni Berklee College of Music három hallgatója. Az első stabil felállás 1987-re alakult ki Charlie Dominici énekes csatlakozásával, akit 1991-ben James LaBrie váltott fel. 1994-ben a billentyűs hangszereken játszó Kevin Moore hagyta el az együttest, helyére Derek Sherinian került. 1998-ban azonban ő is kilépett, helyére pedig Jordan Rudess érkezett, ezzel kialakult egy stabil, 12 éven át tartó felállás. 2010 őszén a rajongók megdöbbenésére az egyik alapító, a dobos-dalszerző Mike Portnoy jelentette be távozását, akinek utódját fél évvel később jelentették be, Mike Mangini (ex-Annihilator-, ex-Extreme- és ex-Steve Vai-dobos) személyében. Portnoy 2023-ban tért vissza a Dream Theater soraiba.
Első sikereit a zenekar az 1992-ben kiadott Images and Words című második albumával és a lemez Pull Me Under című nyitószámának videóklipjével érte el, amely az 1990-es évek elején rendszeresen szerepelt az MTV adásaiban. Ennek ellenére az együttes nem számít mainstream előadónak. Az együttes legnagyobb példányszámban eladott albuma az Images and Words, amely aranylemez lett az Amerikai Egyesült Államokban, és a 61. helyezésig ért fel a Billboard 200 toplistáján. Ugyanezen listára az 1994-ben kiadott Awake és a 2002-es Six Degrees of Inner Turbulence a 32., illetve a 46., míg a 2007-es Systematic Chaos című albumuk a 19. helyen lépett be. A zenekar tizedik albuma 2009. június 23-án jelent meg Black Clouds & Silver Linings címmel, amely a Billboard 200 toplistáján a 6., az Eurochart Hot 100-on pedig az első lett, ezáltal a megjelenése hetében a legjobban fogyó albumuk lett. A Dream Theater a progresszív metál egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttese, az Amerikai Egyesült Államokban több mint 2,1 millió, míg világszerte több mint 12 millió lemezt adtak el. 2010-ben bekerültek a Long Island Music Hall of Fame-be. A 2011-ben megjelent A Dramatic Turn of Events albumuk On the Backs of Angels című dalát első alkalommal a zenekar történetében Grammy-díjra jelöltek a Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában. A Mike Mangini bemutatkozását jelentő A Dramatic Turn of Events a második olyan lemezük lett, ami bejutott a Top 10-be, miután a Billboard 200 listáján a 8. helyre került. 2022-ben az The Alien című daluk Grammy-díjat nyert a Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában.
A korábbi és a jelenlegi tagok mindannyian magasan jegyzett zenészek, akik számtalan díjat nyertek különböző zenei szaklapok szavazásain, és számos elismert zenésszel játszottak együtt különböző formációkban.
Történet Korai évek (1985–1988) balra|bélyegkép|200px|Kevin Moore az együttes első billentyűse volt. 1994-ben lépett ki zenei nézetkülönbségek miatt.
Az együttes kezdeti felállásából John Petrucci és John Myung, valamint Kevin Moore már a King’s Park középiskolából ismerték egymást. Több együttesben is játszottak, dzsemmelgettek, az ő nevükhöz fűződött többek között a Centurion formáció is. Az érettségit követően azonban elváltak útjaik, Myung és Petrucci beiratkozott a neves bostoni Berklee School of Music zeneiskolába. Itt találkoztak Mike Portnoy dobossal, és hárman 1985-ben megalapították a későbbi Dream Theatert. Portnoy nemcsak abban hasonlított John Myunghoz és Petruccihoz, hogy szintén Long Island-i volt, hanem ő is a progresszív hangvételű zenéket kedvelte a legjobban. Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore (billentyűs hangszerek) és az énekes Chris Collins csatlakozásával elkezdtek próbálni a Berklee College of Music falain belül. Collinsra azután esett a választásuk, miután hallották a Queen of the Reich című Queensrÿche dalt az előadásában.Portnoy, Mike (2003). "The Majesty Demos 1985-1986" [CD Liner Notes]. New York: Ytsejam Records. Kevin Moore az együttes sűrű próbái miatt elhagyta a State University of New York at Fredonia zeneiskolát, Portnoy, Petrucci és Myung pedig a Berkleet. Kezdetben Rush- és Iron Maiden-dalokat játszottak, stílusukra pedig többek között olyan előadók gyakoroltak mély hatást, mint a Yes, a Queensrÿche, Steve Morse, Jaco Pastorius, vagy Yngwie J. Malmsteen. A zenekarnak a Majesty nevet választották. A név Mike Portnoytól származott, aki a Bastille Days című Rush-dal gitárszólóját a fenséges (majestic) szóval jellemezte, miközben sorban álltak, hogy bejussanak a Rush koncertjére. A többieknek annyira megtetszett a kifejezés, hogy felhasználták együttesük neveként."The Score So Far" documentary, Score DVD, 2006
1986-ban rendszeresen koncerteztek, elsősorban New York City környékén. Ez idő alatt elkészítették első demójukat, amely 1986. június 1-jén jelent meg The Majesty Demos címmel. Az eredeti anyagon hat dal szerepelt, 2003-ban pedig Mike Portnoy saját YtseJam Records kiadóján keresztül, 74 percesre bővítve, CD-formátumban jelentek meg a Majesty demófelvételei. A sűrű koncertezés révén a demónak mind az ezer példánya elfogyott, hat hónap alatt. A demót az akkor készült bootlegekkel (Dream Theater : While Performing as Majesty) egyetemben a rajongók a mai napig másolják, terjesztik, így ezeket ma is könnyedén be lehet szerezni. A siker ellenére azonban az extrém magas hangokra képes Collins 1986 novemberében kilépett a zenekarból. Új énekest egy évig nem találtak, így instrumentális koncerteket adtak. Ekkor született meg számos későbbi dal hangszeres verziója. 1987 novemberében Charlie Dominici személyében találták meg az új énekest, aki korábban a Franke and the Knockouts zenekar tagja volt, de szólólemeze is jelent meg 1969-ben. Az énekes sokkal idősebb, ezáltal tapasztaltabb is volt a többieknél. Röviddel Dominici csatlakozása után kiderült, hogy létezik még a Majesty Las Vegas-i formáció, ezért névváltoztatásra kényszerültek. Lehetőségként olyan új zenekarnevek merültek fel, mint a Glasser, a Magus, valamint az M1, amelyek közül a Glassert használták is egy hétig. A rajongóknak azonban nem tetszett ez a név, ezért Portnoy apjának javaslatára felvették a Dream Theater nevet. Howard Portnoy egy monterey-i (Kalifornia) színház alapján vetette fel a név ötletét."When Dream and Day Unite Demos" 1987-1989 [CD Liner Notes]. New York: YtseJam Records.
When Dream and Day Unite (1988–1990) jobbra|bélyegkép|200px|Mike Portnoy dobos a Train of Thought album turnéján. Portnoyra jellemző a gigantikus méretű dobfelszerelések használata.
Az immáron Dream Theater névvel koncertező formáció teljesítményére felfigyelt az MCA-hoz tartozó Mechanic Records, és szerződést ajánlott. A zenekar 1988. június 23-án aláírta a szerződést, majd a gladwyne-i Kajem/Victory stúdióban nekiláttak debütáló albumuk felvételeinek. A felvételek 1988. július 18-ától augusztus 12-ig tartottak, Terry Date és a zenekar produceri munkájával. A lemez elkészülése mindössze három hetet vett igénybe.Dominici, Charlie. When Dream And Day Unite liner notes (2004 re-release). Az album When Dream and Day Unite címmel jelent meg 1989. március 6-án. A lemez az Amerikai Egyesült Államokban nem keltett feltűnést, és a kritikai visszhangok is nagyrészt negatívak voltak. A holland Aardschock magazin szintén negatívan vélekedett az anyagról: „Sajnos a zenekar nem talál majd széles körben sok rajongóra, mivel kevesen szeretik az efféle zenei kaméleonokat”. Európa többi részén és Japánban viszont lelkesen fogadták az albumot. A ma már klasszikusnak számító albumon a progresszívrock-együttesekre jellemző virtuóz hangszeres teljesítmény éppúgy fellelhető, mint az olyan metálegyüttesek hatása, mint a Queensrÿche, Yngwie J. Malmsteen, vagy a korai Fates Warning. A lemezzel lefektették a progresszív metál és saját stílusuk alapjait.
A When Dream and Day Unite a mai napig megosztja a rajongókat. Van, aki tökéletes produkciónak tartja, míg egyesek Dominici hangja miatt nem tudják beilleszteni a későbbi albumok sorába. Az album kereskedelmileg nem lett sikeres. Ennek oka az volt, hogy a Mechanic Records meglehetősen szerény költségvetéssel bírt, így a megfelelő promóció és a turné is elmaradt. A lemezről két kislemezt is megjelentettek, de ezek sem keltettek feltűnést. Az album promóciós turnéja csak öt koncertet foglalt magában, az elsőre a Bay Shore-i Sundance klubban került sor a Zebra előzenekaraként. A negyedik koncert után Charlie Dominicit kirúgták, zenei nézetkülönbségekre és a magas korkülönbségre hivatkozva. Dominici korábban is mindig AOR stílusban zenélt, és olyan előadókat favorizált, mint a Beatles vagy Billy Joel. Az ötödik, egyben utolsó koncertre (1989. november 14.) még visszahívták az énekest, amelynek során a New York-i Ritz klubban léphettek fel, a Marillion előtt. A When Dream and Day Unite ugyan nem aratott sikert, de Európában széles körben elterjedt elsősorban a progresszív zenéket hallgatók körében.
Images and Words (1990–1993) Dominici kirúgása után nekiláttak új énekest keresni, valamint megváltak a pénzügyi gondokkal küszködő Mechanic Recordstól. A zenekar több mint 200 énekesjelöltet hallgatott meg, köztük olyan neveket, mint Chris Crinton, John Arch (Fates Warning), John Hendricks és Steve Stone. Ez utóbbival 1990. június 9-én Bay Shore-ban egy koncertet is adtak, ahol elhangzott az A Change of Seasons egy kezdetleges verziója is. Az előadás azonban olyan rosszul sikerült, hogy az énekest azonnal eltávolították, és felmerült egy instrumentális (énekes nélküli) folytatás lehetősége is. Steve Stone-nal készült egy demófelvétel, ami meghallgatható az Images and Words Demos kiadványon. A jelöltek közül egyedül John Arch teljesítményével voltak elégedettek, a Fates Warning egykori énekese viszont hosszas rágódás után visszautasította az ajánlatot. Ezt követően hónapokig énekes nélkül léptek fel. A koncerteken a saját dalok instrumentális változata mellett Elton John-, Yes-, Billy Joel-, Queen- és Kansas-dalok is elhangzottak. Az előadások mellett folyamatosan készültek az új dalok, így már ekkoriban megszülettek a második album dalainak az alapjai.
balra|bélyegkép|200px|James LaBrie 1991-ben lett az együttes énekese. A fotó 2007-ben készült.
1991 januárjában Kevin James LaBrie, a kanadai Winter Rose glam metal együttes énekese egy kazettát küldött a zenekarnak. Portnoynak megtetszett a hang, ezért New Yorkban felénekeltette vele a Learning to Live, a To Live Forever és a Take the Time dalokat. Kevin LaBrie személyében megtalálták az elvárásaiknak megfelelő személyt, így ő lett az együttes új énekese. Mivel a zenekarban már volt két John (Petrucci és Myung), így Kevin Moore-ra való tekintettel az újabb duplázódás elkerülése érdekében LaBrie a második keresztnevét használva James LaBrie néven szerepelt a továbbiakban.