japán énekes, színésznő, divatikon.
Élete és zenei karrierje
Gyermekkor és sztárrá válás
Amuro 1977. szeptember 20-án született az okinavai Naha városában. Édesanyja nevelte, mivel szülei négyéves korában elváltak. Anyja egy óvodában dolgozott valamint bárokban hosztesszkedett, hiszen három gyermekről kellett gondoskodnia. Szegénységben nőtt fel, de ez nem akadályozta meg abban, hogy nagyot álmodjon, bár nem az volt a célja, hogy énekes legyen, de édesanyja e téren mindenben támogatta. 12 éves korában fedezték fel, miközben egy barátját látogatta meg. Makino Maszajuki figyelt fel a lány kivételes tehetségére és sikerült rávenni a lányt, hogy iratkozzon be iskolájába, a Okinawa Actors Schoolba. Két évvel később helyet kapott egy igen kezdetleges lánycsapatban, a Super Monkey’sban öt másik lánnyal együtt. 1992. szeptember 16-án debütáltak a Toshiba-EMI kiadópárosnál. Debütálásuk után egy évvel Amuro felköltözött Tokióba, amit anyja igencsak ellenzett.
A Super Monkey’s igen eredménytelennek bizonyult és a tagok is jöttek-mentek. 1994-ben megváltoztatták a nevüket Amuro Namie with Super Monkey’sra, hogy ezzel is kiemeljék Amuro kulcsszerepét a csapaton belül. A csapat még egy utolsó nekifutással, de megjelentette ötödik kislemezét 1995. január 25-én Try Me (vatasi vo sindzsite) címen Macuura Max producerkedésével. Ez volt az első és egyben utolsó top 10-es daluk. A többi tag ezentúl már csak háttértáncos volt Amuro mögött. Miután Amuro kilépett a többi négy tag csapatot alapított MAX néven az Avexnél. A fiatal énekesnő még két kislemezt készített a Toshiba-EMI alatt, majd 1995 októberében átigazolt az Avex Traxhez.
1995-1997: Sikeres Avex Trax-debütálás
Még ebben a hónapban megjelent a debütáló Avex-kislemeze, a Body Feels Exit. A kislemez nagyon sikeresnek bizonyult. A második kislemeze két hónappal később jelent Chase the Chance címmel és ez lett az első milliós eladásokat produkáló korongja. 1995-ben Golden Arrow díjat nyert a fiatal énekesnő.
1996 első felében csak úgy jöttek egymás után a nagyobbnál nagyobb slágerek és milliós eladásokkal bíró kislemezek: Don’t Wanna Cry, You’re My Sunshine. Négy igen sikeres kislemez után itt volt az ideje egy még sikeresebb stúdióalbumnak. A Sweet 19 Blues 1996. július 22-én jelent meg, és több, mint 3 millió eladott példányszámban kelt el. Novemberben kiadta az A Walk in the Park című kislemezét, ami szintén milliós eladást produkált. 1996 vége felé, 17 évesen megnyerte a Japan Record Awards fődíját a Don’t Wanna Cry című daláért. Ezzel ő lett a legfiatalabb énekesnő, aki ilyen díjat birtokolhat.
Az 1997-es év egy új kislemezzel indult, amit Can You Celebrate?-re kereszteltek. Februárban jelent meg, és csak az első héten 8 ezer darab talált gazdára, sőt 40 hétig szerepelt a listán, amivel a mai napig a legsikeresebb kislemeze. Újabb kislemez, a How to Be a Girl után, újabb album következett, ami Concentration 20 címmel dobtak piacra, és elkezdődött a nyári turnéja is. Az év végén ismét elnyerte a Japan Record Awards fődíját, ezúttal a Can You Celebrate? című daláért.
1998–2001: Visszatérések sorozata
Körülbelül egy év után tért vissza a zeneiparba egy új kislemezzel, az I Have Never Seennel. Sikerült újabb televíziós fellépéseket kapnia, így újra magára talált. Az új kislemez az első helyre tornázta fel magát az Oricon eladási listáján.
Következő kislemeze Respect the Power of Love címen jelent meg 1999. március 17-én. Egy héttel később az aktuális kislemez megjelent, a listán a második helyen, ezzel az első-helyezések sorozata is megtört. Vissza akart vonulni, de ezúttal végleg, amiben nagy szerepet játszott anyja halála is. Akkor azonban valami történt: rajongói levelek tízezrei érkeztek hozzá, részvétet és buzdítást tolmácsolva az énekesnőnek, akit nagyon meglepett, hogy ennyien szeretik és biztatják.
A harmadik visszatérésre nem kellett sokat várni, hisz a Toi et Moi kislemeze 1999 júliusában jelent meg. A dalt felhasználták a Pokémon 2000 – Bízz az erőben! animefilmhez. Ezután jött is a Something ’Bout the Kiss kislemeze, melyben a híres amerikai hiphop/R&B producerrel, Dallas Austinnal dolgozott együtt. Nagyon sok munka árán, de elkészült negyedik stúdióalbuma is, a Genius 2000, és pozitív kritikák egész sorát kapta. 2000 első felét turnézással töltötte, majd a turné után, júliusban megjelent Never End című kislemeze. A korongból több, mint 600 ezer darabot adtak el, de még így is az Oricon-lista második helyén végzett.
Decemberben megjelent ötödik stúdióalbuma Break the Rules címmel. A kritikusok szerint az album nem hozta a várt szintet, s csupán 334 520 eladást produkált, ami nagy visszalépés az előző albumokhoz képest. Augusztusban kijött 19. kislemeze, a Say the Word, melyben az énekesnő először segédkezett egy dal megírásában. Nem sokkal rá Amuro az akkortájt nagy népszerűségnek örvendő hiphopcsapat, az m-flo frontemberével, Verballal dolgozott együtt, aki hasznos tanácsokkal látta el, a popról az R&B-re való zenei áttérést illetően. Az együttműködés gyümölcse a Lovin’ It című dal, s ezután Amuro és producere, Komuro Tecuja útjai elváltak.
2002-2006: Eladások csökkenése, de ismét a csúcson és a Suite Chic projekt thumb|right|300px|Amuro a Girl Talk című dal előadása során a 2005-ös MTV Asia Aiden 2002. március 13-án jött ki a Love Enhanced Single Collection című válogatásalbuma. Szeptemberben megjelent a Wishing on the Same Star nevezetű kislemeze, amivel a második helyig küzdötte fel magát az Oricon-listán.
2002 decemberében teljesen belekerült a japán R&B zenei irányzatba, s ezzel kezdetét vette a Suite Chic projekt. 2003-ban jött ki a Shine More kislemez. Az utána lévő kislemezek a Put ’Em Up és a So Crazy/Come már igazi amerikai producerek Dallas Austin és a Full Force munkáit dicsérik. A Come című dalát felhasználták az InuYasha című japán animében. Három év után végre egy újabb stúdióalbumot hallgathattak a rajongók, hiszen 2003 novemberében kijött az igencsak nyugati hangzású Style. A korongot nem fogadta jól a rajongótábor, hisz az Oricon-listán csak a negyedik helyet tudta megszerezni. A Suite Chic projekt keretei között még megjelentetett egy albumot és remix-albumot, mielőtt a projekt végleg befejeződött volna.
Turnét turnét követett, ázsiai állomásokkal (Tajpej, Tajvan és Szöul), majd megjelent az All For You. A lemez igaz csak a hatodik, de a duplája fogyott belőle, mint a legutolsó kislemeznek. Augusztusban megjelent a szintén amerikai R&B-hangzású kislemez, a Girl Talk/The Speed Star. A siker váratlan: három napig első helyezést kaptak a dalok. Öt éven belül erre nem volt példa, hogy megint első legyen valamelyik kislemezével. A korong megtette, amit elvártak tőle: visszarepítette a csúcsra. 2005 májusában megjelent a Want Me, Want Me nevezetű kislemeze, ami a második helyig meg sem állt a listán.
Nyáron az MTV Video Music Awards Japanen a negyedik alkalommal nyert díjat, és ő az egyetlen olyan előadó, aki négy éven keresztül mindig hazavitt valamilyen díjat az MTV VMAJ-ről: "Inspiration Award Japan" 2002-ben, "Best Collaboration" 2003-ban, "Best R&B Video" 2004-ben és 2005-ben a "Most Impressive Asian Artist" díj.
2005 júliusában megjelent hatodik stúdióalbuma, a Queen of Hip-Pop. Az MGM Studiosszal való megegyezés értelmében, Amuro Namie megkapta a Rózsaszín Párducot és annak szerzői jogának ideiglenes felhasználását, albuma a kabalafigurájaként. Sőt, csak az album kedvéért egy lány párducot is rajzoltak a készítők. Az album a második helyen kezdett a listákon. Öt éven belül a legjobban fogyó albuma lett, még az előző hármat is meghaladta.
Rögtön utána, a Sin City – A bűn városa című filmhez járult hozzá, hogy levetítsék a japán mozikban is. Miután látta a filmet, Amuro ajánlatot tett, hogy szívesen elénekelné a film betétdalát. Azonnal igen volt rá a válasz felsőbb körökből. Amikor a rendező Robert Rodríguez meghallotta Amuro elgondolását egy betétdalról, egyből érdekelte a téma. Egy dupla A-oldalas-kislemez látott napvilágot White Light/Violet Sauce címen 2005 november 16-án. A rajongóknak szánt kis karácsonyi ajándékként fogható fel a Filmography 2001-2005 című DVD, amin csak videóklipek vannak, összesen tizenkettő.
2006 március 17-én megjelent az újabb dupla A-oldalas-kislemez, a Can’t Sleep, Can’t Eat, I’m Sick/Ningjó, ami a második helyet érte el az Oricon-listán. Augusztusban útjára indult a Namie Amuro Best Tour: Live Style 2006 nevezetű turnéja.
2007–2009: Ismét növekvő népszerűség, Best Fiction és Past Future
2007 január 24-én jelent meg 30. kislemeze Baby Don’t Cry címmel, amit felhasználtak a Himicu no hanazono című japán drámában. A listákon a harmadik helyig meg sem állt a korong. A 2007-es évben a RIAJ-listáján a hetedik helyet foglalta el, és több, mint egymillióan töltötték le digitálisan. 31. kislemeze, a Funky Town 2007 április negyedikén került a boltokba. A dalt a Lipton Limone termék reklámjához is felhasználták, amiben maga az énekesnő is szerepelt. Két ilyen reklám született.
Július 27-én megjelent hetedik stúdióalbuma Play címmel. A korongon összesen 12 dal szerepel, igaz csak 4 új, de előrevetítette új zenei stílusát. A Top Secret című dalát felhasználták a Szökés második évadához Japánban. A korong az Oricon-listán az első helyen szerepelt. Utoljára 2000-ben volt ennyire sikeres albuma, a Genius 2000. A Play albumában 7 év után, egy újabb listavezető korongot köszönthettünk. 2008 februárjában útjára indult a Namie AMuro Play Tour 2007 nevezetű turnéja, ahol összesen 53 állomáson lépett fel az énekesnő. Később további 12+2 ráadás (Tajpej, Tajvan) koncertet adott a Namie AMuro Play More! Tour 2008 keretei között.
2008 az az év, amikor Amuro végleg visszatért a sikerhez. A 2008-as év első kislemeze, a 60s 70s 80s lett, ami összesen három új dalt tartalmaz: New Look, Rock Steady, What A Feeling. Mindhárom dal feldolgozás és az 1960-as, az 1970-es és az 1980-as éveket eleveníti meg. A számok egyébként egy kozmetikai termékcsalád, a Vidal Sassoon reklámjai alatt mentek. A korong a második helyről az elsőre ugrott a listákon, és egy hétig uralta. Ezzel egy újabb rekordot döntött meg, hiszen kilenc éve nem volt ilyen jól fogyó kislemeze, mint akkor az I Have Never Seen. Közel 300 000 darab talált gazdára az Oricon-listák szerint.
2008 július 30-án jelent meg harmadik válogatásalbuma Best Fiction címmel. Ezen a korongon a 2002-es Wishing on the Same Startól kezdve a 2008-as kislemezig, a 60s 70s 80s-ig megtalálhatóak dalai. Plusz két új dallal (Do Me More, Sexy Girl) karöltve. A Sexy Girlt az Otome no Punch drámában használták fel, a másik dalt meg a Vidal Sassoon reklámokban lehet hallani. Egy hét alatt 681 000 darabot adtak el az albumból, ami példátlan siker abban a hónapban. Három héten belül egymillió példány talált gazdára. Az album végül hat héten keresztül volt folyamatosan listavezető, amire a japán lemezeladások történelmében 14 éve nem volt példa. A Best Friction 50. Japan Record Awardson elnyerte az év albumának járó díjat. 2008. október 25-én kezdte meg Namie Amuro Best Friction Tour 2008-2009 nevezetű turnéját, mely összesen 60 állomásból, plusz kettő-kettő tajpeji és sanghaji koncertből állt.
2009. január 20-án jelentették be, hogy Amuro újra szerepet vállalt a Vidal Sassoon reklámkampányában, majd január 21-én bejelentették 33. kislemezét, a Wild/Dr.-t, ami március 18-án jelent meg. A Wild című dala a Coke Zero Wild Health nevezetű reklámjában hallható. A kislemez szintén az első helyre került az Oricon-listán. Októberben pedig újabb Vidal Sassoon reklámokban volt látható Amuro, aminek a betétdalait is ő énekelte (Copy That, My Love). Később pedig a McDonald’s Big Mouth nevezetű reklámban szerepelt.
December 16-án jelent meg kilencedik stúdióalbuma, a Past Future. Az új albumból körülbelül fél millió példány talált vevőt. 2010 áprilisában elindította nagyszabású kilenc hónapig tartó országos turnéját.
2010–2011: Checkmate! és a Live Style 2011 turné