A , vagyis A zene könyve a -korban létezett konfuciánus szent könyv, a konfuciánus kánon egyik darabja, amely az i. e. 213-ban végrehajtott könyvégetést követően elveszett. Elenyésző részletei más klasszikus kínai művekből ismertek idézetek, hivatkozások formájában.

Története A a konfuciánus értékek szerint rendkívül fontosnak tartott úgynevezett „szertartásosság” (li 禮) gyakorlati megnyilvánulásához elengedhetetlen zene ( 樂) kézikönyve, pontosabban a Dalok könyvében szereplő rituális ének, szertartási dalok hagyományos értelmezéseit tartalmazhatta. Akárcsak a konfuciánus kánonban szereplő úgynevezett Öt klasszikus ( 《五經》) műveit, a hagyomány a összeállítását is magának Konfuciusznak tulajdonítja, és gyakorta a „Hatodik klasszikusnak” ( 《六經》) is nevezik.

A által elrendelt, i. e. 213-as könyvégetés – melynek célja az volt, hogy a -kori konfuciánus hagyományokra hivatkozó arisztokrácia előjogait az első császár eltörölje – végképp megpecsételte a mű sorsát. A -dinasztia bukását követően, a Han-dinasztia első uralkodói minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy rekonstruálják a megsemmisült műveket, azonban a et még töredékes formában sem sikerült helyre állítani. A mandzsu, -dinasztia idején élt tudós filológus, (邵懿辰; 1810-1861) arra a feltételezésre jutott, hogy a mű soha nem is létezett. Az ő állításával ellentétben a ma elfogadott általános nézet szerint a valamennyi példánya a könyvégetés során, illetve a -dinasztia bukásakor, a i császári palota felgyújtásakor, i. e. 206-ban semmisülhetett meg.

Nagyon kevés, idézetek és hivatkozások formájában fennmaradt részlet ismert belőle, melyeket olyan művek tartalmaznak, mint például a , a szertartásai ( 《周禮》) és a Szertartások feljegyzései.

Hivatkozások Megjegyzések

Források

Irodalom

Fordítás

Kategória:Konfuciánus könyvek