Hrvoje (Hervoja) Vukčić Hrvatinić (1350. (?) – 1416. április) a bosnyák Hrvatin nemzetségből származó Vuk (Vlkc, Vlkac) vajda és egy raguzai nemes családból (Luccari) származó asszony fia. Nagy szerepe volt a magyar délvidék középkori történelmében. Bosnyák nemes (plemenitiThallóczy Lajos szerint: A bosnyák nemesi birtok szláv elnevezése plemenito, ezért a nemes ember neve: plemeniti. Fokozata a vlastelin a velmoža és a bolarin (pl.: Ninoszláv bán oklevelei). A főnemesek között említik: a tepčiját, kaznecet, stavilecet, čelniket, peharnikot, a vajdát, a knezt meg a župánt. Ez utóbbi három országos méltóság, míg a többi udvari méltóság illetőleg tisztség. – Más vélemények szerint a megfelelő kifejezés a plemić (nemes ember). A hazai latin nyelvű forrásokban mindkettő megtalálható – nobilis (nemes), nobilis vir (nemes ember).), 1380-ig knez, 1380-tól nagyvajda (primicerius). 1386-ban Tvtko szerb és bosnyák király dalmáciai helytartója. 1390-ben öccsével együtt Nápolyi László magyar ellenkirály horvátországi és dalmáciai bánja. 1393-ban Zsigmond magyar király Szana megyei főispánja. 1395 után újra Nápolyi László mellé állt, akinek horvátországi és dalmáciai helytartója (vicarius generalis) lett, 1403-ban Nápolyi Lászlótól a Spalato (Split) hercege (dux) címet kapta. 1409-ben újra Zsigmond oldalára lépett, hercegi címét is megtartva tagja lett a Sárkány Lovagrendnek. 1413-ban a törökkel szövetkezett, ami miatt kegyvesztett lett. 1415 júliusában Doboj mellett, Izsák (Ishak) bég oldalán súlyos vereséget mért az ellene felvonuló magyar hadakra.

Történelmi előkép – Bosznia és Szerbia az Anjou-korban

A Balkán északi részén Károly Róbert és később fia Nagy Lajos is, Szerbiával szemben a boszniai szövetséget igyekezett felhasználni. 1320-ban Károly Róbert a boszniai bánság élére Kotromanić Istvánt állította, aki 1324-től a sói és ozorai bánságot is megkapta. A királyhű bosnyák bán leányát Lajos magyar király 1350-ben eljegyezte, 1353-ban pedig feleségül vette. Kotromanić István 1353. évi halálát követően az addigi szövetséges viszony ellenségessé vált, a bán unokaöccse Tvrtkó szembefordult az előtte képviselt politikával. Nagy Lajos, apósa halálát követően Szerbia ellen vonult, Dusán Istvánt legyőzte és az elfoglalt HulmotHulm: Hum vagy Halomfölde, jelenleg Hercegovina. felesége hozományának nyilvánította. Tvrtkó azonban nem volt hajlandó Hulmról lemondani, így ennek okán több magyar hadjárat is indult Boszniába.

Dusán István 1355. évi halála a szomszédos Szerbiában, a szerb állam gyors hanyatlásának lett a kezdete. A nagy kiterjedésű Szerbia részekre hullott, a részeket önálló fejedelmek kormányozták. Az északi részek fejedelme Lázár „kenéz”Az itt használt „kenéz” kifejezés valószínűleg a délszláv knez méltóságnévből származik. 1358-ban a magyar király hűbérese lett, a szövetség ellenében a dél-szerb Vukasin despota 1365-ben létrehozta a szerb-havasalföld-bolgár szövetséget. Nagy Lajos válaszul 1365 tavaszán elfoglalta Vidint és megalapította a Bolgár bánságot, melyet 1369-ben hűbérként Sztracimir bolgár cárnak adott át.1369-ben Lajk havasalföldi vajda is meghódolt.

1368–1369-ben Sismán tirnovói bolgár cár a vidini székhelyű magyar bánság ellen már török támogatást vett igénybe. 1371-ben I. Murád oszmán szultán a Marica folyó mellett legyőzte a szerb fejedelmek egyesített seregét, a dél-szerb fejedelmek a török adófizetőivé váltak. 1373-ban már Lajk havasalföldi vajda is törökbarát politikát folytatott, Nagy Lajos utolsó balkáni hadjáratát a törökhöz pártolt Radu havasalföldi vajda és szövetségesei, a szultán és a bolgár cár ellen folytatta. Az 1375. évi hadjárat eredményeként meg kellett elégednie a török előrenyomulásának megállításával. A még töröktől független Észak-Szerbiában 1377-ben Tvrtkó Szerbia és Bosznia királyává koronáztatta magát.

Pár évvel később, Tvrtkó királysága a magyar délvidéken több mint másfél évtizedig tartó polgárháború tűzfészkévé vált. Ugyanis Magyarországon – Nagy Lajos halálát követően – 1385-ben a Garai nádor vezette liga megbukott, Horváti Pál zágrábi püspök a nápolyi királyt, Durazzói Károlyt hívta meg a magyar trónra. II. Károly 1386 elején történt meggyilkolását követően Horváti János macsói bán a délvidéken II. Károly fia nevében lépett fel és szövetséget kötött Palisnai János vránai perjellel és Tvrtkó királlyal.

A garai események – Mária és Erzsébet foglyul ejtése – után a horvát-szlavón bán halála és az új macsói bán fogsága miatt a két tartomány szinte ellenállás nélkül került Horváti János uralma alá. Durazzói Margit, fia nevében magyarországi helytartóvá, valamint Szlavónia és Macsó bánjává Horváti Jánost, Horvát- és Dalmát országok bánjává pedig Palisnai Jánost nevezte ki. A Zsigmond mellett tömörülő országnagyok viszont a Macsói bánság és a hozzá kapcsolt öt vármegye élére az ifjabb Garai Miklóst állították. Garai ezt követően Macsóból, az egymástól elszakított keleti és nyugati felkelő seregek ellen – a Losonciak támogatásával – sikeres hadműveleteket folytatott. Zsigmond 1387 tavaszi koronázása után Lackfi István nádor is a Macsói bánságba ment, hogy Garaival egyesülve a hadjárat vezetését átvegye. thumb|250px|A Magyar Királyság a 14. század közepén

A Horvátiak és Palisnai a felkelő hadak maradványaival Boszniába menekültek. Tvrtkó bosnyák király és Lázár kenéz is a felkelőket támogatta. Terveik szerint Tvrtkónak és Palisnainak a dalmát és horvát részek hódoltatása volt a feladata, Horváti János pedig Lázár kenézzel Macsó és a Szerémség felől készült Magyarországba és Szlavóniába törni. A dalmát-horvát hadjárat azonban akadályokba ütközött, így Horvátinak is itt kellett segítenie. Horváti János az itteni sikerein felbuzdulva, szerb és bosnyák segítőcsapatokkal a Szerémségbe és Valkóba is betört, de támadásai itt kudarcot vallottak. Horváti a következő év elején új támadást kezdett Lázár kenéz támogatásával, de Garainak sikerült Lázárt Zsigmond oldalára állítania, így Horváti terve újra kudarcba fulladt.

1385-ben a török hatalom újra megkezdte észak felé irányuló hadműveleteit. A Rigómezőn 1389 júniusában lezajlott döntő csatában Tvrtkó hadait Vlatko Vuković és Horváti János (Palisnai János), a szerbeket maga Lázár és veje, Vuk Branković vezették. A csatában Lázár kenéz is elesett, halálával Szerbia török uralom alá került, fia és utóda Lazarevics István a szultán adófizetője és hűbérese lett.

Hervoja származása és nemzetsége

1380. március 12-én Mioštrában Tvrtkó szerb és bosnyák király Vlkac vajda fiának, Hervoja kneznekKnez: országnagy (elöljáró, vezér) a magyar ispán megfelelője. (ispánnak) nagyvajdaságotA vajda (vojvoda) országos méltóság, hadvezetőt duxot jelent. A nagyvajdai méltóság (primicerius) használata csak Boszniára jellemző. és három lašvai királyi birtokot adományozott. Hervoja vajda származása és nemzetségének története István knezig vezethető vissza.

Az István knez nemzetségéhez tartozó családok BanicaZsupa (megye) az Una és Orbász folyók között, azok déli szakaszán. Központja Kljuć (Kluč) körül lehetett. földjéről származnak. István fiai (a Stipanićok) közül Hrvatin nevével találkozunk először magyar ügyekkel kapcsolatban. 1299. június 14-én II. Károly és Mária királyné megerősítik Hrvatin comest a Martell Károly által adományozott javakban.

A 13. század végén a dalmát-horvát területek élére bánként Šubić Pál került, aki testvéreivel, Györggyel és Mladennel valamint négy fiával tartományúri hatalmat épített ki, amelyhez az érdekkörükben birtokos Hrvatin családja is csatlakozott. 1301. február 2-án a dalmáciai Seardonában elismerve István fiai – Hrvatin és testvérei – szolgálatait, birtokaik sértetlenségét kinyilvánítva a Šubićok védelmük alá helyezik. A Stipanićok viszonzásul a Šubićokat véd uraikként ismerték el és megfogadták, hogy irántuk minden körülmények között hűséggel viseltetnek. 1305-ben, a Šubićokkal már rokonsági kapcsolatban is álló Hrvatin nemzetsége alsó boszniai birtokain – mint annak bánja – teljes területi hatalommal és bíráskodási jogkörrel rendelkezett.

1322-ben a Šubićok bukását követően Hrvatin fiai az Anjouk védőszárnya alatt megerősödött KotromanićokPrijezda bán egyik fia Kotroman István, Dragutin Istvánnak és Árpád-házi Katalinnak – István ifjabb magyar király lánya – Erzsébet nevű leányát vette feleségül. A Šubićok megtöréséig a Kotromanićok is a Šubićok érdekkörébe tartoztak, és felső Boszniában családi jellegű báni hatalommal rendelkeztek. Kotroman István fiai (Kotromanić) István, Vladislav és Ninoslav. mellé álltak. A Šubić Mladen bukása után feltűnő ifjú bánnak, Kotromanić Istvánnak egész Bosznia urának, 1322 körül Hrvatin fia Vlkoslav knez fogad hűséget. Vlkoslav fivére, Pál 1323-ban már a zemlniki zsupa (megye) birtokosa, amely előtte a Prijezdák régi birtoka volt. A bán 1323-ban nagybátyjukat Gergely (Stipanić) knezt küldte menyasszonya kujáviai Erzsébet elé, a bosnyák urak küldöttségének vezetőjeként. István bán alatt, a szerb háború idején (1330) és a bosnyák belvillongásokban főként Vlkoslav Vlk nevű fia szerzett érdemeket. A család két ága között birtokmegosztásra került sor, Vlkoslav fiai kapták Zemlniket, testvérének Pálnak fiai pedig Banicát. Később pedig a Vrbana zsupa is Vlkoslav knez ágának birtokába került, váraik Kluč és Kotor. A harmadik testvér (Vlkac) ága, még nem szerepel a birtokmegosztást érintő oklevelekben. Kotromanić István 1353. évi halálát követően rövid ideig fivére Vladislav knez került a hatalomra, de rövidesen elhalálozott – 1354-ben már nem szerepelt. Vladislav halálát követően özvegye Šubić Ilona kisebb fiával Vlk knezzel dinasztikus ügyeinek intézése céljából Magyarországba ment, visszatértekor a banicai zsupában lévő Milêben az országnagyokkal tanácskozott és Hrvatin unokája (Vlkoslav fia Vlatko) részére birtokmegerősítő oklevelet állított ki. Az új bán 1354-ben, Vladislav knez és Šubić Ilona idősebb fia Tvrtkó lett.

thumb|200px|Hervoja családi címere A hulmi örökség miatt kialakult viszály kezdetén Hrvatinić Pál fiai (Pavlovićok) és Stipanić Gergely is szembefordult Tvrtkóval és a magyar király oldalára állt. Trvtkó bán a hűségén megmaradt Vlkoslavić Vlatko, fia Vlkoslav, valamint fennmaradt örökösei részére, 1357-ben menlevelet adott ki. 1357 végén a viszály békekötéssel zárult, melynek során Tvrtkó a kereszténység és a magyar király oldalán vállalt fel kötelezettségeket, Nagy Lajos pedig megerősítette Tvrtkót és fivérét a bosnyák és az ozorai bánság birtokában. Tvrtkó azonban nem tartotta meg ígéretét, hűtlensége kapcsán 1363 júliusában a magyar király személyesen vonult Boszniába. A hadjárat nem volt sikeres, a nádor (Kont Miklós) és a király hada sem tudott jelentős eredményt elérni. A hadjárat folyamán a Vlkoslav fia Vlatko is átállt a magyar király oldalára és átadta Kluč várát. Vlatko, csereként a Kőrös megyei Berstyanócz várát kapta, további más kiváltságokkal. Valószínűleg ez időben került Greben vára is – a szintén Kőrös megyei Dobra-Kucsa ellenében – Stipanić Gergelytől a magyar király kezére. Vlkoslav fiai közül Pál, 1367-ben – birtokainak sértetlensége fejében – visszatért Trvrtkó bán hűségére. Hervoja apja, Vlkac, azonban mindvégig kitartott Tvrtkó oldalán.

Nagy Lajos 1363. évi hadjárata idején Szokol várát Hrvatinić Vuk (Vlkc, Vlkac) vajda védelmezte. A június elején indított királyi had Bihács felől nyomult be a Plivai zsupa területére, de Szokol várát nem tudta bevenni. Szokol eredményes védelméről Tvrtkó bán 1366. évi adományleveléből értesülünk:

Vuk vajda 1380-ban már nem élt, az ekkor már királyságának harmadik évét töltő Tvrtkó a hűségén maradt vajda fiának, Hervojának adja át az örökséget – birtokaiban, mint szabad birtokokban megerősíti és egyben a nagyvajdai méltóságra emeli.

Hervoja nemzetségének családfája

István knez (meghalt 1301 előtt) Hrvatin (1299-1305) Vlkoslav (1315-1326) Vlatko (1326-1380)

Pál (1326-1367)

Vlk (meghalt 1331 előtt) zemlniki Pál (1323-1332)

Vlkac (1357-1379) Hervoja Balša Vuk

Dragisa

Vojslav

Gergely (Stipanić) (1323-)

Hervoja pályája