A Theatre of the World (Világszínház) Frances Yates brit kultúrtörténész könyve, először 1969-ben jelent meg. A mű egy sorozat harmadik tagja, mely továbbfejleszti Yates Giordano Bruno and the Hermetic Tradition (1964) and The Art of Memory (1966) című könyveiben felvetett érvelését. E könyvében Yates Vitruvius műveinek a késő-Tudor és Jakab-kori Angliára, különösen a reneszánsz filozófiára és világnézetre gyakorolt hatását kutatja. A könyv középpontjában John Dee és Robert Fludd alakja, illetve a műveikben szereplő vitruviusi eszmék kimutatása áll. Yates tárgyalja az ókori klasszikus szerző reneszánsz kori újrafelfedezését és a korabeli angol színházat a vitruviusi mozgalom egyik termékeként mutatja be. Elmélete szerint a londoni nyilvános színházak, köztük a Globe Színház a Vitruvius által leírt ókori színház adaptációi voltak, melyek alaprajza kozmológiai alapú volt. E merész elmélet alapján Shakespeare Globe Színháza az ember és a világegyetem viszonyára vonatkozó reneszánsz szemlélet kifejezéseként helyezhető el a kor nagy európai szellemi mozgalmai körében. Bár a szerző nem kísérli meg rekonstruálni a Globe színházat, az alaprajzára és színpadára vonatkozóan új elképzeléseket vet fel. Yates szerint a „Globe eszméje”, a shakespearei színház szimbolikus jelentése a Világszínház, mely kifejezi a makrokozmosz és a mikrokozmosz harmóniáját.
Források Goodreads: Theatre Of The World by Frances A. Yates (Hozzáférés: 2015. március 9.) The New York Rewiew of Books: Theatre of the World, Frances A. Yates, reply by Wylie Sypher (Hozzáférés: 2015. március 9.)
További információk Politicworm: Did Oxford design Burbage’s Theatre? (Hozzáférés: 2015. március 9.)
Kategória:Reneszánsz Kategória:Reneszánsz építészet Kategória:Színházművészet Kategória:Művészettörténet