A hírszerzés az ellenfél katonai, gazdasági vagy politikai titkainak megszerzésére irányuló titkos információgyűjtés, szervezett titkosszolgálati tevékenység. Az ellenséges hírszerzés kivédésére az államok ugyancsak titkosszolgálati jellegű munkát, kémelhárítást folytatnak, és a leleplezett hírszerzőket általában súlyos büntetésekkel sújtják. A küldő ország ezzel szemben jogilag és erkölcsileg felmenti és lehetőség szerint védelmezi hírszerzőit, elfogásuk esetén igyekszik kicserélni őket az ellenfél hasonló tevékenység miatt elfogott embereire.
A hírszerzési tevékenység rendszeresen előfordul komolyabb titkosszolgálatokkal rendelkező semleges, sőt szövetséges, baráti országok között is, mert a nagyobb önálló államoknak szükségképpen léteznek a szövetségeseiktől eltérő fontos érdekeik is, ezen kívül pedig mindig fontosnak tartják konkrét módszereik védelmét barátaiktól is. Emiatt a szövetségesek közötti hírszerzési együttműködés a többi politikai és katonai területnél lényegesen szűkebb, általában meghatározott konkrét területekre korlátozódik.
Terminológiai kérdések A kémkedés, felderítés és hírszerzés fogalmai szinonimák, egymással helyettesíthetők. Mindazonáltal stilisztikailag és kisebb mértékben tartalmilag is vannak különbségek közöttük.
Kémkedés A kémkedés ( espionage, espionnage, Spionage, шпиона́ж) az ellenfél titkainak megszerzésére irányuló tevékenység hagyományos, történelmi elnevezése. A kifejezés pejoratív hangulatú, erkölcsileg megvetendő bűncselekményre utal, vagy legalábbis kétes értékítéletet sugall, emellett romantikus hangulata is lehet.
Felderítés
A felderítés ( military intelligence, reconnaissance militaire, militärische Aufklärung, военная разведка) elsősorban katonai szakkifejezés. A katonai értelmező szótár szerint „olyan rendszabályok és ténykedések összessége, amely az ellenség gazdasági, politikai, katonai helyzetének, a küszöbönálló tevékenységek körzetének és az időjárásnak a megismerésére irányul”. Ez annyiban túlmegy a hírszerzés fogalmán, hogy az adatgyűjtés magába foglalja olyan, általában titoknak nem tekinthető tények megismerését, mint a hadszíntéri terepviszonyok, időjárás és hasonlók. A felderítés minden szintű katonai tevékenység és vezetés nélkülözhetetlen feltétele.
A katonai felderítést háború esetén kisebb-nagyobb katonai osztagok is végezhetik, amelyek a fegyveres összeütközést is vállalva betörnek az ellenség által megszállt területre adatgyűjtés érdekében (erőszakos felderítés). Kikötők és más vízi objektumok felderítésére a haditengerészetek speciális búvár-felderítőket is bevetnek, sőt több komoly kísérlet történt delfinek ilyen célú alkalmazására is (United States Navy Marine Mammal Program). A katonai hírszerzés fogalmába azonban ezeken túl ugyanúgy beletartozik az ellenfél legfontosabb politikai és gazdasági, „hivatali” jellegű titkainak kifürkészése is, mint a „polgári” hírszerzésébe.
Hírszerzés A hírszerzés ( intelligence, renseignement, nachrichtendienstliche Tätigkeit, разведка) modern kifejezés, a 19. század derekától, a korszerű, állandó jellegű hírszerző szolgálatok kialakulásával terjedt el. Ezeknek az egyre nagyobb szervezeteknek a munkatársaira, alkalmazottaira, vezetőire nem illik a hagyományos „kém” kifejezés, hiszen működésük során nagy részük egyáltalán nem végez terepmunkát, így tevékenységük túlnyomórészt nélkülözi mind a bűnözés, mind pedig a romantika elemeit.
Meghatározásai A hírszerzés irodalmában a fogalom számos meghatározása szerepel. Talán a legegyszerűbb, de találó a Thomas F. Troy, a hírszerzés neves történésze által Constantine FitzGibbonnak tulajdonított minimalista megközelítés, miszerint a hírszerzés az ellenség megismerése (Intelligence is knowledge of the enemy).http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08850609108435193
Az 1995-ös magyar Hadtudományi Lexikonban ennél jóval összetettebb meghatározás található:
A katonai hírszerzés meghatározása ugyanitt még összetettebb:
Története A kémkedés egyidős az embercsoportok közötti konfliktusokkal, így eredete a történelem kezdeteinek homályába vész. Egy közkeletű bonmot szerint ez a „második legősibb mesterség” a prostitúció után. A hírszerzésről azonban, éppen titkossága miatt, sokkal kevesebb adatot jegyeztek fel, mint a hadviselésről, aminek pedig mindig az egyik alapja volt. Ez nehezíti a hírszerzés történelmének részletesebb feltárását.
Ókor Az ókor nagyobb és kisebb államaiban, Mezopotámiában, Egyiptomban, a Perzsa Birodalomban, a görög városállamokban, Rómában és Kínában egyaránt, főleg a katonai konfliktusok idején – és ezek ritkán szüneteltek – aktív és rendszeres hírszerzés folyt az ellenfelekről, és erről viszonylag sok adat őrződött meg.
Közel-Kelet Az Eufrátesz partján álló Mári városállamból az i. e. 2000. év környékéről maradt fenn egy agyagtáblán az eddigi első felderítő jelentés. Ez a szomszédos állam határán észlelt gyanús tűzjelzésekről szolgált információkkal az elöljárók számára. Egyiptomban is feliratok ismeretesek arról, hogy II. és III. Amenhotep idején kémek tárták fel a megszállt keleti és déli szomszédos országokban az ellenség lázadási terveit, amit aztán a hadsereg győzedelmesen letört. II. Ramszesz uralkodása idején a gyakori hódító háborúk folytatásához rendszeres felderítő tevékenységet is folytattak.
A Bibliából is ismert, hogy Mózes felderítőket küldött az Ígéret földjére, akik aztán jó hírekkel tértek vissza. Józsué könyve számol be arról, hogy Jerikó meghódításához az izraelita kémeknek segítséget nyújtott Rácháb, az örömlány, akinek aztán az ostrom után cserébe megkímélték az életét.
Asszíriában a II. Sarrukín asszír király idejéből (i. e. 721–705) a ninivei levéltárban fennmaradt ékírásos dokumentumok szerint hatszintű hírszerző rendszer működött: az uralkodó a trónörökös a birodalom főhivatalnokai (köztük a palotahírnök) a palotahírnök helyettese tartományi helytartók, vazallus királyok, asszír rezidensek felderítők, hírszerzők, informátorok.
A jelentések felterjesztésének rendjét úgy alakították ki, hogy a 6. szinten elhelyezkedő tényleges hírszerzők kivételével bárki jelenthetett közvetlenül az uralkodónak is. Fontos eleme volt a fedett munkát végzők védelmének, hogy őket személy szerint csak az 5. szinten lévők ismerhették.Dezső Tamás: Asszír katonai hírszerzés Kr. e. 721–706. In: Horváth László et al. (szerk): ΓΕΝΕΣΙΑ. Tanulmányok Bollók János emlékére. Typotex, Bp, 2004. 323–326. o. idézi
Kína A hírszerzéssel kapcsolatos első ismert elméleti munka Kínából származik. Szun-ce, az i. e. 6. század végén, az 5. század elején élt katonai teoretikus híres munkájában, A háború művészetében külön fejezetet szentelt a hírszerzésnek,Szun-ce: A hadviselés törvényei, 13. fejezet és a benne lévő megállapítások nagyrészt ma is megállják a helyüket. Kiemelte, hogy a sikeres hadviselés fontos elve az ellenség megtévesztése, ami viszont a jó hírszerzésen múlik. Nem csak a hírszerzés, hanem az ellenfél kémkedésének az elhárítása is fontos feladat. Ezért hasznos, ha a terveket és szándékokat időről időre megváltoztatják. A katonai titkok szigorú őrzése elengedhetetlen feltétele a győzelemnek. Az ellenfél szándékait viszont előre kell látni, mert az államok ugyan éveken át készítenek elő egy háborút, de a győzelem esetleg egyetlen nap alatt is eldőlhet.
Szun-ce a háború előkészítése és annak folytatása során egyaránt a kémek tevékenységét tartotta az egyik legfontosabb tényezőnek. Arra intett, hogy nagyvonalúan kell őket jutalmazni, és szigorúan titokban kell tartani a tevékenységüket. „Az erre a célra szánt pénz jól kamatozik” ― szögezte le. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad semmibe venni egyetlen adatot sem, amely az ellenséggel kapcsolatos. Ismerni kell az ellenséges parancsnokok nevét, akár a becenevüket, és a személyi tulajdonságaikat, és még a gyermekeik számát is. Hasznos ismerni rokonságukat, alárendeltjeiket is. Azt is hangsúlyozta, hogy nem elég a háború kitörése után kezdeni a kémkedést, már jóval korábban, békeidőben részletes ismereteket kell szerezni az ellenségről.
A kémelhárítással kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy az esetlegesen leleplezett kémet nem szabad azonnal kivégeztetni, mivel jó szolgálatot tehet, amennyiben hamis információkat továbbít a megbízójának.
Szun-ce távoli leszármazottja, Szun Pin mintegy 100 évvel később, az i. e. 4. században hasonló című, de kevésbé ismert munkájában fejlesztette tovább a kor kínai hadtudományát, és ebben ő is hangsúlyosan emlékezett meg a felderítés fontosságáról:
Szun Pin azt is hangsúlyozta, hogy a „törvény” (és itt valószínűleg a kor általánosan elfogadott hadtudományára gondolt) kimondja: „Várd meg, amíg kiküldött kémeid visszatérnek a hírekkel, csak utána indítsd a seregeidet.”
Róma Már a pun háborúk idejéből szervezett és rendszeres hírszerző tevékenységről maradtak fenn információk, elsősorban Titus Livius írásaiból. Hannibálnak már két éve letelepedett kémei működtek Rómában, amikor leleplezték őket. A rómaiak a maguk részéről kétféle hírszerzőt különböztettek meg: exploratores és speculatores. Az előbbiek a hadsereg kötelékébe tartoztak, és fegyveresen, csoportosan tevékenykedtek, tevékenységük a modern harctéri felderítéshez áll közelebb. Az utóbbiak egyénileg, mélyen konspirálva, főleg az ellenfél hátországában végezték hírszerző munkájukat.
Julius Caesar nem csak kiváló hadvezéri tehetségének köszönhette katonai sikereit, hanem annak is, hogy nagy jelentőséget tulajdonított a felderítésnek a sikeresen szervezte meg azt. Nem csak a szűken vett katonai információkat igyekezett megszerezni az ellenfélről, hanem érdekelték az ottani szokások, a politikai intézmények, az illető ország történelme és gazdasági viszonyai is.
Caesar minden légiójában foglalkoztatott tíz, erre a célra kiképzett felderítőt, akik a lovassággal együtt, vagy a szemben álló ellenség szárnyait megkerülve nyomuljanak előre információkat gyűjteni. A korban szokatlan mértékben alkalmazott kémeket, titkos ügynököket, és ennek révén megbízható adatokat tudott szerezni az ellenfél katonai és gazdasági helyzetéről egyaránt. A katonai felderítés rendszerének tökéletesítése mellett kidolgoztatott egy saját, viszonylag egyszerű rejtjelzési rendszert is.
A római hagyományokat e téren is folytatta, sőt továbbfejlesztette a Bizánci Birodalom. Különösen a titkos hírközlési csatornák kiépítésében és a gazdasági kémkedés megszervezésében jeleskedtek. Bizáncban nagy hivatali apparátussal kémközpontot hoztak létre.
Középkor Magyar hírszerzés a honfoglalás és a kalandozások idején A lovasnomád pusztai népek életének is állandó, szükségszerű kísérője volt a felderítés. A népvándorlás során főleg nyugat felé haladó népek fennmaradása függött attól, hogy ki tudják-e választani azokat az irányokat, ahol nem ütköznek az erejüket meghaladó ellenállásba. A sikeres magyar honfoglalásnak fontos előfeltétele volt a megfelelő ismeretek megszerzés a Kárpát-medencéről, az alapos felderítés, hírszerzés. Árpád vezér nagy érdemének tekinthető, hogy lépéseit jól megfontolva nyomult előre.
A magyar kalandozások korából több konkrét tudósítás is fennmaradt a hadjáratokat megelőző felderítésről. A 899. évi itáliai nagy hadjárat előtt egy évvel a magyarok kisebb erőkkel betörtek a Brenta folyóig és kikémlelték a tervezett hadjárat színhelyét, megítélték a természeti viszonyokat, a lakosság számát, valamint a várható ellenállás erejét is. Mindezek fontos előfeltételei voltak a későbbi sikeres hadjáratnak. Sok történész szerint a magyar vezérek foglalkoztak a honfoglalás messzebbre, a mai Észak-Olaszország területére történő továbbvitelének gondolatával is, de éppen az ottani viszonyok felderítése, és maguknak a hadjáratoknak a tapasztalatai mutatták meg, hogy ez nem lehetséges.